Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-02-01 / 1. szám
ERŐS ©VÁR 7. oldal GYÜLEKEZETI HlREK BUFFALO Lelkész: Both; Dénes Templom: (Onr Savior) 1037 Grant St. Lelkészlak: 1035 Grant St. (14207). Tel.: (716) 873-2077. — Angol Istentisztelet minden vasárnap és ünnepnap de. 10-kor. Magyar nyelven a hó első vasárnapján és jeles ünnepeken de. 11-kor. A gyülekezet pásztora negyvenéves lelkészi jubileumát érte meg, melyből huszonkettőt a buffalói gyülekezetben töltött. Egyházunk 1914-ben alakult és a 65 év során a jelenlegi lelkész a nyolcadik. Az ősszel a megroskadt hátsó falépcső helyett betonlépcsőt csináltattunk a sekrestyéhez. A gyülekezet tagja a Buffalo városában levő 16 gyülekezet közösségének, melyben LCA, ALC és Missouri egyházak vesznek részt. Ez a közös evangélikus összefogás 10 évre nyúlik vissza és egységes frontot képvisel a városban. Elhunyt a gyülekezet legidősebb tagja, Kelemen Lászlóné, a gömöri Berzéte szülötte, 97 éves korában. Sallai Istvánná, aki a győrmegyei Lovászpatonáról származott, 89 éves korában. Macek János, Szlovákiából származó hittestvérünk, bár magyarul nem beszélt, évekig tisztséget viselő tagja volt gyülekezetünknek, 73 éves korában temettük el. A gyülekezet 1978. évi bevétele 6,547 dollár volt, kiadása pedig 5,532. CLEVELAND-ELSŐ Lelkész: Pohóczky Béla Templom é§ lelkész! hivatal: 2836 East Blvd. (44104). Tel.: (216) 721-7074. Lelkészlakás: 721-7537. Vasárnapi Istentiszteletek: angol 9:45, magyar 11 órakor. Isten kegyelme és szeretete 1978-ban is nyilvánvaló volt a gyülekezet életében, ö segített át minden nehézségen, megtartott a viszontagságokban és meghallgatta azoknak a testvéreknek az imádságát, akik a lelkipásztor szolgálatáért és a gyülekezeti közösség megerősödéséért könyörögtek kitartóan. Az elmúlt évben az Űr házának harangszava 96 alkalommal hívogatta istentiszteletre híveinket; ebből 42 volt angol, 42 magyar, 12 pedig összevont angol—magyar. 16 istentiszteleten úrvacsoraosztás is volt: az oltári szentséggel élő hívek száma örvendetesen emelkedett az előző évhez képest! A keresztség szentségében részesült ápr. 16-án Brubaker Keith Adonis, máj. 14-én Papp Sylvia Irénke, júl. 2-án Vizmeg Juliette. Házasságot kötöttek templomunkban febr. 11-én Brodnik Ronald és Traynor Ellen, aug. 5-én Tate Stephen és Jurkiewicz Mary. Kilenc testvérünket temettük el az év folyamán: Phillips Marie jan. 7, Gólya Géza febr. 24, Loska Victoria márc. 15, Gebe János és Lipták Elizabeth ápr. 21, Salay Lillian Rose júl. 20, Tüskés József szept. 25, Kozma Paul szept. 30, Górta John Paul nov. 3. “Boldogok a halottak, kik az Orbán halnak Szívesen közlünk minden gyülekezeti hírt, ha azt valaki megírja és hozzánk beküldi. — Ha kedves Olvasónk hiányolja saját egyházának a híreit, forduljon e kívánságával a lelkészi hivatalhoz. meg . . Vasárnapi iskolánk Sebesy József vezetésével működött. Az Oltáregylet sokoldalú szolgálata élén Balatoni Károlyné elnök állott, míg a Fiatalasszonyok (Lutheran Ladies League) egyházfenntartó tevékenysége Bolla Dorothy elnökletével folyt le. E két szervezetünk összesen 1050 dolláros adománnyal járult hozzá egyházunk kiadásaihoz és közösen vett Luther-kabáttal ajándékozták meg lelkészünket a jún. 11-i beiktatásra. Balatoni Ildikó pénztárosnak a jan. 28-i közgyűlésen elhangzottjelentése szerint a gyülekezet múltévi bevétele $34,025.87, a kiadás $28,724.39 volt. CLEVELAND-NYUGAT Lelkész: Juhász Imre Templom: W. 98 és Denison Ave. — Lelkész! hivatal: 3245 W. 98th St. (44102). Tel.: (216) 961-6895. — Istentisztelet minden vasárnap de. 9:30-kor angol, 10:45-kor magyar nyelven. Űrvacsoraosztás minden hó első vasárnapján és az ünnepnapokon. Vasárnapi iskola 9:30-kor angol, 10:45-kor magyar nyelven. A jan. 21-én megtartott évi közgyűlésen elhangzott jelentések így mutatják meg a gyülekezet életét 1978 folyamán a számok tükrében: Az elmúlt évben tartottunk 51 angol, 54 magyar, 2 kombinált, összesen 107 délelőtti istentiszteletet; 3 angol, 1 magyar, összesen 4 esti alkalommal együtt 111-et, melyből 32 volt úrvacsorával. Vasárnaponként átlagosan 67 hívünk vette igénybe az egyház igehirdető és tanító szolgálatát, e számon belül az angol templomlátogatottság változatlan, a magyar azonban csökkent. Két keresztelés és öt esketés volt. 601 úrvacsorát osztottunk ki. Eltemettünk 10 egyháztagot, közülük a következőkről még eddig nem emlékeztünk meg ebben a rovatban: ápr. 6-án Gömbös Lászlót (születési hely: Marcali, Somogy megye) 66; ápr. 28-án Szakács Lajosné sz. Siftár Ilonát (Sűrűház, Vas m.) 88; máj. 16-án Bíró Árpádot (Székelyzsombor, Udvarhely) 92; jún. 17-én Farkas Jánost (Szécsény, Nógrád) 70; aug. 2-án Jancsó Györgyné sz. Súbert Borbálát (Felsőszend, Abaúj) 98; szept. 26-án Bakoss Mihályné sz. Németh Margitot (Rozsnyó, Gömör) 91; és nov. 2-án Schmidt Miklóst (Angyalkát, Temes) 83 éves korában. — Bár 300-on felül van a nyilvántartásunkban levő személyek száma, a tényleges gyülekezeti taglétszám 1978 végén 216 megkeresztelt, ebből 186 megkonfirmált, ezen belül 150 úrvacsorázó egyháztagból állott. Az egyháztagok jelentős része a templomtól nagyobb távolságban él, 820 négyzetkilométeres körzetben szétszórva, négy megye (Cuyahoga, Lorain, Medina, Summit) területén. Ez a nagy területen való szétszórtság például a lelkész kórházlátogató statisztikájában produkál érdekes számokat. Az utóbbi tíz év folyamán híveink 33 különböző és egymástól sokszor nagy távolságra levő kórház lakói voltak, egy-egy kórházi látogatás olykor 80 km-t tesz rá a lelkész kocsijára. A pénzügyi bizottság jelentette, hogy az előző évi maradvány 5,721.03 dollár volt, 1978. évi bevételünk 26,918.63-at tett ki, míg a kiadás 25,807.81-re rúgott, ezzel a maradvány 1978 végén: $6,831.85. Missziói pénztárunk az egyházkerületnek átutalt 1,579.97-et, a Magyar Konferenciának 175.54-et, egyéb helyi és közegyházi célokra (mint “Strength For Mission”) 433.75-öt. A heti borítékok baloldalán (gyülekezeti célra) befolyt adományok 9.6%-kal, jobboldalán (közegyházi célokra) 9.9%-kai emelkedtek az előző évhez képest. A gyülekezet elöljárói 1979/80-ban: a) tisztviselők, kik a presbitérium tagjai: v. Kemes László gondnok, Lovagi Tibor ellenőr, Őri Gyula missziói pénztáros, Rózsahegyi Károly algondnok, Szalay István pénztáros, v. Tapolcsányi Oszvald dr. jegyző, Tihanyi Sándor dr. a pü. bizottság elnöke; b) tisztviselők, kik nem tagjai a presbitériumnak: Brachna Sámuel pü. titkár, Rajnay Zoltán és Szeebach Gusztáv ellenőrök; c) a presbitérium rendes tagjai: Ignátz Jánosné, Miller Henrik, Sala Norbert, Simon Bálint, Szénásy Sándor és Tóth László; d) tb. presbiterek: Balogh János, Bertalan Kálmán, Majoros Pál, Németh Elekné, v. Ózdy Béla és Szakács Lajos. — A magyar istentiszteleten egyházfiak: ifj. Kemes László, Simon Bálint és Váraljay János. Házgondnok: Boros János. Orgonista: Guttovz József. Az Oltáregylet tisztikara 1979-ben: Ignátz Jánosné tb. elnök, Hátszegi Sándorné elnök, Dómján Zoltánná alelnök, Juhász Imréné pénztáros, Déry Béláné jegyző, Kovács Józsefné és Tihanyi Sándorné ellenőrök, Kató Antalné és Záth Lajosné igazgatók. Pénztáruk évvégi egyenlege: $1,812.88. A jan. 28-i tisztviselői ebéden díszoklevéllel tüntettük ki Kató Antalnét, aki 18 évig látta el kitűnően az Oltáregylet jegyzői tisztét. Még a múlt évre esett az új piros oltárterítő készlet, valamint egy gótstílű állvány-szekrény kombináció felavatása a díszkötésfi vendégkönyvvel és az “emlékezés aranykönyvével”, mely templomunkat szépítő tárgyak Frigyes Dezsőék adományai 750 dollárt megközelítő értékben. DETROIT Lelkész: Asbóth Gyula Templom és lelkész! hivatal: 8141 Thaddeus St. (48209). Tel.: (313) 841-3077. — Kombinált angol—magyar istentisztelet minden vasárnap de. ll:30-kor. A kiöregedéssel egyre fogyó létszámú gyülekezetünk még az elmúlt 1978. évben is fenntartotta magát, remélve fennmaradását erre az évre is. Különösebb esemény nem volt gyülekezetünk életében, mégis minden vasárnap