Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-12-01 / 6. szám
ERŐS VÁR 7. oldal JflUudás, jézusba, meg a- nyuszi Bájos és furcsa eseteket majd minden családban el tudnak mondani arról, hogy miként tükröződik karácsony nagy ténye a gyermekek lelkében. Egy ilyen esetet szeretnék most elmondani. Csak éppen kiindulásul és példaképpen, hogy néhány megjegyzést fűzhessek hozzá. Előre elnézést kérek a most konfirmandus korba lépett Margitkától és édesapjától, hogy egy évekkel ezelőtti párbeszédüket itt “kiszerkesztem”, de azért is, hogy a családi anekdotát — minden bája és kedvessége ellenére — kissé elemezni próbálom. Elnézést kérek az olvasótól is, ha úgy találná, hogy kelleténél több megértést tanúsítok Margitka iránt. Margitka alig volt még hatéves, mikor így fakadt ki édesapja ellen: “Ezt neked nem bocsátja meg sem a Mikulás, sem a Jézuska, sem a nyuszi. ” Előzménye ennek az volt, hogy kicsi pólyás testvére egész délután sírt. Édesapja elvesztette türelmét. Idegességének az ifjú családfők nagy múltra visszatekintő kirohanásával adott hangot: “Csináljatok már valamit azzal a gyerekkel, mert mindjárt a falhoz csapom!” Ezt persze, sorstársaihoz hasonlóan, ő sem értette szószerinti komolysággal. Margitka azonban csak hatéves volt és még nem tanulta meg, hogy a felnőttek szavait nem kell mindig egészen komolyan venni. A zord apai szavak erkölcsi felháborodást váltottak ki belőle: “Ezt neked nem bocsátja meg sem a Mikulás, sem a Jézuska, sem a nyuszi. ” Ha gyermeklélektani szempontból elemzem Margitka szavait, azt mondom: milyen érdekesen tükröződik a gyermekiélekben ádvent, karácsony és húsvét nagy ténye. — Ha a teológus szigorú fülével hallgatom, ezt kérdem: vajon csak tükröződésről van itt szó és nem fénytörésről is? Nem vált-e itt a Biblia Jézus Krisztusa egy olyan Jézuskává, aki Mikulással, nyuszival, Hófehérkével és a mesevilág többi alakjával együtt a múlt kedves, de elfelejtett emlékévé válik, mihelyt átlépi a gyermek a gyermekévek kapuját? — Ha a szülők szempontjából nézem az esetet, gyanakodni kezdek: hátha nem is Margitka elképzeléseit tükrözik a különös szavak, hátha inkább a családi környezetét? — Ha Margitka szempontjából vizsgálom a dolgot, akkor azt kell mondanom, hogy a környezet és a gyermeklélek fénytörő hatása ellenére, ő mégis mélyen átérezte, hogy nem lehet akárhogyan beszélni, szavainkkal el kell számolnunk egy végső fórum előtt, aki nagyobb és erősebb, mint mi vagyunk, bár erre a végső fórumra elég furcsa szavakkal utalt. Az elmondottakhoz három megjegyzést próbálok fűzni: 1. Sok keresztyén családon belül a gyermek féltése túlzott jelentőséget nyert a nevelésben. Féltik a gyermeket a bacilustól, az utcától, a barátoktól, az iskolától és még ki tudja mi mindentől. A féltések közé tartozik — és sok esetben azok gyökerét képezi —, hogy féltik a gyermekeket az evangéliumtól is és annak tartalmától, Jézustól. Ennek a féltésnek következtében — és úgy gondolják a kisgyermekek érdekében — lekicsinyítik Jézust, Jézuskává teszik. Azt javasolnám, legyünk meggondoltabbak a “jézuskázással". Ha a gyermek a maga részéről használja ezt a szót, ám tegye, de mi magunk nevezzük Jézust úgy is, ahogy a Biblia nevezi. Ha a gyermek csak annyit tud meg szüleitől róla, hogy ő hozza a karácsonyfát, a szaloncukrot, a hajasbabát meg a hintalovat és a többi játékot, félreismeri őt. Ne féljetek! — ezt a jellegzetes karácsonyi üzenetet először a szülőknek kellene meghallaniuk. Ne féljetek gyermekeiteknek a teljes Jézusról beszélni, ne féljetek teljes evangéliumot mondani számukra, kicsinyítés és csonkítás nélkül. Ne féljenek a szülők kezükbe venni a Kis Kátét és apránként elmondani gyermekeik számára mindazt, amit ott Jézus Krisztusról elmond az Apostoli Hitvallás második ágazatával kapcsolatban Luther Márton és vele evangélikus egyházunk. Félreértés ne essék. Nem arra gondolok, hogy a Káté mondatait, szavait szajkóztassuk, fogalmait megmagyarázzuk, hanem, hogy annak szellemét magunkba szíva beszéljünk Jézusról. A karácsonyi ünnepkörben, mikor többször szóba jön ennek az ünnepnek a lényege, beszélgetésünket állítsuk a Káté egyegy kifejezésének szempontja alá, hol ezt, hol azt hangsúlyozva. Erősen * Adventi ének — Máté 25:1-13 — Már vegyétek a lámpát És olajat bele, Üdvösség fogadását Test és lélek tegye. Sión őrzője harsan: Jő az Isten Fia! Várjátok jöttét sorban, Zengjen halleluja. Ti okos szüzek, készen, Fejet emeljetek Vig, zengő énekléssel, Mint szép angyalsereg. Az ajtó nyitva, tárva, És kész a lakoma: Fel, fel, a virrasztásra! Közel Jézus maga. Lorenz Lorenzen 1660—1722, fordította Weöres Sándor. kell hinnünk, hogy nincs külön Jézus a gyermekek és külön Jézus a felnőttek számára. Kicsinyek és nagyok közös, egy Ura ő. Evangéliuma boldog egységet teremt a két nemzedék között, áthidalja a különböző életkorok sajátosságait, sőt ellentéteit is. 2. Van a féltésnek egy másik formája is, mikor Jézust féltjük a gyermektől, a gyermekek gazdag képzeletvilágától. Ez a féltés addig is elmehet, hogy a gyermeket minden áron le akarjuk szoktatni a Jézuska név használatáról, hogy szinte feladatunknak érezzük a gyermek “felvilágosítását”: a karácsonyfát nem a Jézuska hozza; nem kell hozzá levelet írni. Ilyenkor valami “világiasságtól”, vagy más tévelygéstől félve, észre sem vesszük, hogy értetlenné váltunk a gyermek sajátos világa
