Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-08-01 / 4. szám
ERŐS ©VÁR 5. oldal ISTENNEL A GYERMEKSZOBÁBAN. . M111111 • 11111111111 n 11111 m 111111111111111 {111 ti 111111 ti 1111111111111 i mii min mi unni min nimm um iiitnim mim mmmmmmmmii mii TEREMTETT VILÁGUNK érdekes törvénye, hogy forró nyárban, tűző napsugárban, a gyűjtőlencsével meg lehet gyújtani a pásztortüzet. Titka ennek az, hogy a gyűjtőlencse úgy hozza össze egy pontba, a gyújtópontba, a napsugarak égési energiáit, hogy ezen a ponton azonnal fellobog a láng. Az élet szépségeit ha összegyűjtjük, akkor meg kell nézni egy gyermekarcot. Rajta látható legszebben a teremtés gyönyörű alkotó munkája. Úgy is mondhatnám: — rajta legszebb az Istenarc! A gyermeket tulajdonképpen a keresztyénség fedezte fel. Az a keresztyénség, amelyik maga is a Gyermekkel kezdődik: a betlehemi csillagfényben tündöklő Jézus-arccal. Ezért van az, hogy a keresztyénség meg tudta őrizni fiatalos vonásait, az örök gyermekarcot, amelyik el nem múló örökkévalósággal, bizalommal és melegen tud örökké felnézni Isten atyai arcára. Maga Jézus is, amikor mintát akart adni Isten országához, egy kis gyermeket állított a tanítványai elé és azt mondotta: — ilyenek v. Hefty László lelkész felszentelésének 25. évfordulóján hálaadó istentiszteletet tartott a “Krisztus Keresztje” Buenos Aires-i gyülekezetünk. Ugyanakkor — május 24-én — emlé— Lukács 1:66 — legyetek! így lett a gyermek az a gyönyörű, virágos ablak, amelyen át a tegnapokból a holnapokba, a földről az Égbe lehet látni. * AZ IGE SZERINT nekünk is szívünkre kell venni a gyermek sorsát. A gyermekről és az ifjúságról sok mindent elmondtak már az emberek. Ma azt szeretném először is elmondani, hogy a gyermek és az ifjúság mindig sorsdöntő fejezete a mi életrajzunknak is. Ezért törődni kell velük, mert ők a mi visszhangunk! Azt kapjuk vissza egyszer az élettől, amit elkiáltunk feléjük. Ha átkot, akkor átkot, ha imádságot, akkor imádságot. Egyszer majd visszajön tőlük a viselkedésünk, a példánk és az életünk, amit kaptak, vagy amit nem kaptak meg tőlünk. így hull majd szülők őszülő arcára, vagy virágos sírjára az öröm verőfénye, a hála csókja és az áldás drága könynye. De éppen így maradhatsz egyedül is és elhagyatva egy idegen, sivár szobában, vagy egy jeltelen sírban, aminek vigasztalan valósága a fekete keztek meg e magyar ev. gyülekezet negyedszázados fennállásáról is. Hefty Lászlót a clevelandi Első Magyar Evangélikus Egyház bocsátotta ki missziói munkára 1956-ban. felejtés. Azért szeretném, ha ma jobban megnéznéd a gyermekedet. Nemcsak a piros arcát és a csillogó szemét, a szép selymes haját, hanem a lelkét is! Micsoda tüzek égnek benne? Marad-e valami ebből a tűzből mennyországi tűznek a hit megmentő oltári lángjának az ő számára, ha egyszer valami nagy bánat, csalódás, bűn, vagy kísértés árnyákában felkavarja körülötte a levegőt a fergeteg. És marad-e majd ebből a tűzből a szeretet tűzhelyének annyi, ami mellett a te öregedő és elfáradt életed egy kis melegséget talál. Mit adsz a gyermekednek?! Csak kenyeret, csak könyvet, csak szép új ruhát, vagy pedig Krisztussal is megajándékozod?! Nézd meg, milyen szépen beszéli az anyanyelvedet, ezt a szép magyar nyelvet, de vájjon megtanítottad-é az imádság szép szavaira is, az imádság örökszép nyelvére. — Milyen okos — mondod — vájjon bölcs is?! A hited, amelyik megtartott tégedet, az ő szívén is mint szép angyalszárny — kinőtt már?! Törődj vele! Vigyázz, hogy merre vezeted: hadd ejthessen egy boldog könnyet, ha fehéredő fejjel egyszer majd terólad emlékezik. * DE MINDNYÁJUNKNAK szívünkre kell vennünk a gyermeket. Mindenki, aki valaha is egy gyermek mellett megáll, akarva, vagy akaratlanul is tanítója és nevelője lesz a gyermeknek. Az a levegő, amiben forgolódnak körülöttünk, a mi hitünk, vagy hitetlenségünk, önzésünk, vagy szeretetünk, a buzgóságunk, vagy a közönyünk alakítja őket. Éppúgy, mint a kenyér, a tudomány, vagy a napsugár. Lehet, hogy amikor ők felnőnek, közülük valaki visszanéz és sírva fog vádolni minket: miért nem vigyáztatok reám, miért nem szerettétek egymást jobban, hogy a ti hitetek tüze átcsapott volna az én szívembe is. így találkozik össze a hajnal és az alkony, amikor ma felelősségbe forrósodik a szívünk, ha a gyermekünkre nézünk. — Vájjon mi lesz ebből a gyermekből? — Hányszor csillan meg ez a mondat szerető, szülői könnyekben. Hányszor sóhajtják el ezt a mondatot álmokba néző édesanyák, amikor bársonyos szemmel ránéznek
