Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-04-01 / 2. szám
6. oldal EROS'^VÁR HÁROM EMBER A SÍRNÁL HÚSVÉTI HÍRADÁS Húsvét reggelén, még a hajnali derengésben — ahogyan János evangélista mondja — három ember állt meg a feltámadott Krisztus üres sírja előtt. Ök voltak a feltámadás első tanúi. Mindhárman Jézus közvetlen környezetéből valók. Kettő tanítványa: Péter és János, a harmadik magdalai Mária, akit Jézus meggyógyított. Mindhárman évek óta ismerték a Mestert, hallották szavait, látták csodáit, szerették és követték Öt. Hittek Neki! Ahogyan siettek a sírhoz — semmi különbség nem volt közöttük. Egyek voltak a szomorúságban, félelemben és tanácstalanságban. A nyitott sír látása azonban — mint valami választóvíz — szétválasztja őket. MARIA még mindig az átélt utolsó napok hatása alatt van. Egy halott ember emlékét hordozza szívében. A fájdalom és kegyelet kergeti ki kora reggel a sírhoz. Balzsamozáshoz készülődik, hogy ezzel végleg eltemessen valamit, ami hosszú hónapokon keresztül olyan megragadó és olyan szép volt. Nem is gondolja, hogy ez a hajnal nem befejezése egy diadalmas útnak, nem derékbatörése a Mester életének, hanem egy új kor születése: a halálon való diadal kezdete. Annyira el van foglalva a maga bajával, hogy az üres sír látása még inkább megrémíti. Úgy érzi: Jézus eltűnése megfosztja őt a szeretet és gondoskodás utolsó lehetőségétől is. Kifosztottnak érzi magát, akitől még egy halottat is elvesznek. PÉTER az örökké mozgékony és figyelmes nem elégszik meg a sír nyitott szájának megpillantásával. Bemegy és gondosan megvizsgál mindent. Szemreveszi a lepedőt, melybe a halott Jézust takarták, a kendőt, mellyel fejét bekötötték. Szinte úgy viselkedik, mint egy vizsgálóbíró, akinek kötelessége kideríteni valami zavaros és érthetetlen dolgot. Magyarázatot keres a történtekre — de nem talál. Lukács evangélista azt mondja: csodálkozott a történteken. Ha futva jött a sírhoz — most magábamélyedve, tűnődve lépked visszafelé. JANOS — a három közül talán a legfiatalabb — többet lát a másik kettőnél. Megfeledkezik a fájdalomról, amely a Mester elvesztése miatt érte és túl jut a csodálkozáson, melyet a Mester eltűnése kelt. Lát és hisz! Hiszi, hogy Krisztus eltűnése nem gonoszság, nem véletlen műve, hanem Isten hatalmas tette. Krisztus feltámadt a halálból! Nem Mester volt csupán, akinek lábánál ülve oly jó volt hallgatni szavait. Nem Próféta, aki hősként esett el igazságért vívott harcban, hanem Megváltó, aki diadalmaskodott a legnagyobb emberi gonoszságon: a bűnön és a bűn következményén: a halálon. János hiszi ezen a hajnalon, hogy a kelő nap Isten megbocsátó szeretetének fényét és melegét sugározza erre a világra. Azóta sokszáz év telt el és közben milliók vándoroltak Jézus üres sírjához, mert az egyház igehirdetése mindig a nyitott sírra mutat. Isten akarata, hogy meg kell állnunk ennél a sírnál s tennünk kell valamit. Tehetjük, amit Mária tett: siránkozhatunk és szomorkodhatunk egy szép emlék elmúlásán. Gyászolhatjuk húsvétkor Jézust, aki sokak számára nem jelentett többet egy fenségesen szép gondolatnál s el lehetünk telve annyira a magunk szomorúságával és bajával, hogy könnyeink miatt nem látjuk meg az Eletet, melyet Krisztus feltámadása adott. Tehetjük, amit Péter tett: kutathatunk és vizsgálódhatunk. Az érdeklődés önmagában még csak csodálkozást terem. Azóta kisimították az összegyűrt lepedőket és kendőket, gondosan megvizsgáltak mindent, köteteket írtak ennek a hajnalnak csodálatos történetéről, de a legtöbb kutató csak a csodálkozásig jutott. De tehetjük azt is amit János: hihetjük, hogy Krisztus feltámadott! Feltámadott, hogy vigasztalást nyújtson a gyászolóknak, új életet a csüggedőknek és szomorkodóknak és bűnbocsánatot nékünk embereknek, akik hol kábultan, hol csodálkozva, hol szomorkodva, hol reménykedve, hol hitetlenül, hol hittel tekintünk bele az üres sírba. Az idei húsvétkor azért prédikáltat Isten újra Krisztus feltámadásáról, hogy megtehessük és megtegyük: higgyünk! (en) Gondolatok Az istennel való közösség feltétele: Világosságban járni! Isten Igéje minden bűnt elítél és minden bűnt komolyan vesz. Ezért minden bűnre van bocsánat, ha őszinte bűnbánattal kéred. Látsz halott arcot és hulló virágot-, mindenütt a halál hatalmát látod, és gyászod terhét roskadva viszed, ha nincsen húsvéti hited. Ha sír a gyász, a bánat, mi vigasztalna más: a Krisztus él, feltámadt, és van feltámadás! A sötét felhő széled, áttör a napsugár, nyert győzött O, az Élet! Új élet útja vár. Miért nem emeled fel könnyes arcod? Mért vívod mindig egyedül a harcot? Soha nem talál békét a szíved, ha nincsen húsvéti hited. Szólj, diadalmas ének, mint boldog híradás a bánkódok szívének, hogy van feltámadás! Az élő Megváltóra ki egyszer rátalált, a nagy Vigasztalóra, nem retteg sírt, halált! Nem hallod a Feltámadott hívását? Nem hallod igéjét, vigasztalását? O minden benne hívőn segített! Mért nincsen húsvéti hited?! Szólj, diadalmas ének, és szárnyalj, mint a szél! Szállj északnak és délnek, és hirdesd: Jézus él! Az élő Krisztus Jézus jár velünk szüntelen. Ha szent nyomába lépünk, mienk a győzelem! Túrmezei Erzsébet m & ííeh & ki hisz m bennem. Ka mellül is, <i; 3ÍNDI Hi25
