Erős Vár, 1979 (49. évfolyam, 1-6. szám)
1979-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 45. ÉVFOLYAM 1979. FEBRUÁR (USPS 178560) 1. SZÁM “AZ ÚR ÖT SÚJTOTTA MINDNYÁJUNK BŰNÉÉRT” (Ézsaiás 53:6) Isten előtt nyilvánvalók a mi vétkeink. Tudjuk mi ezt nagyon jól, csak sokszor elfelejtjük. Úgy vagyunk a bűnnel, hogy másnál hajlandók vagyunk, sőt sietünk azt bűnnek bélyegezni. Megszóljuk érte, sőt elfordulunk tőle emiatt. Ha meg éppen bennünket érint, pontosabban bennünket megkárosít a másik ember vétke, mulasztása, gonosz szándéka, akkor ellenségévé is tudunk lenni. Nyílt, vagy titkos ellenségévé attól függően, hogy milyen hatalma, befolyása, tekintélye van az illetőnek. Az igazság kedvéért azonban tegyük hozzá: ha viszont hasznunkra van a másik ember bűne, akkor véletlenül sem nevezzük azt bűnnek. Aminthogy a magunk életében sem vesszük észre, vagy nem akarjuk észrevenni a bűnt. Amit másoknál súlyos mulasztásnak, erkölcsi eltévelyedésnek, jellembeli hibának, véteknek, sőt gonoszságnak bélyegezünk, azt önmagunknál tévedésnek, kis hibának, fiatalos meggondolatlanságnak vagy legfeljebb emberi gyarlóságnak mondjuk, de bűnnek semmiképpen el nem ismerjük. Sőt, ha valaki szemünkbe mondja, nagyon megsértődünk, és több, mint valószínű, hogy az illetőre megharagszunk. Isten előtt azonban nyilván vannak tartva a mi vétkeink. Nemcsak a másoké. A mieink is. ISTEN A BŰNT BÜNTETI . . . Isten szemében a mi vétkeink nem afféle emberi gyarlóságok. Kisebbnagyobb hibák, amelyek minden emberben megvannak, és éppen ezért nem is kell őket olyan nagyon szigorúan venni. Isten szemében a mi vétkeink súlyosan esnek a latba, vagyis teljes súlyukkal szerepelnek az Igaz Bíró mérlegén. Isten nem ismeri azt a kettős bűn-megítélést, amit mi gyakorolunk, hogy tudniillik: mások vétkei — teljes szigorral elítélendők, az én vétkeim — megértéssel kell kezelni őket. Isten szemében a bűn: bűn. Nemcsak egyforma mindenkié, hanem ott lesz igazán súlyossá. Isten szemében a bűn: engedetlenség. Ellene való lázadás. Mert ő nemcsak egyes vétkeinket nézi, látja és ítéli meg, hanem egész bűnös voltunkat: jóra rest, önző, szeretetlen szívünket, önmagunkban bízó, öntelt gőgünket és ideges gyávaságunkat, amiből az egyes vétkek fakadnak. ... A MEGTÉRŐ BŰNÖST MEGMENTI Annyira gyűlöletesek a mi bűneink Isten előtt, hogy egyszülött szent Fiát kellett halálra adnia, keresztfa gyalázatos, kínos halálára, hogy az ártatlan haláláért megbocsáthasson a bűnösöknek. Mert nem volt más választása. Haragja szent tüzében elpusztítja a bűnt és minden bűnöst, vagy elveszi a bűnt a bűnösöktől és Fiára veti, hogy rajta, az ártatlanon ítélje meg, kárhoztassa azt. És Ő ezt választotta. Az egyet mindenkiért. Az Egyetlen mindenki helyett. A Szerelmetest a harag fiaiért. Az engedelmes Fiút az engedetlen lázadók helyett. És mindnyájunk vétkét Őreá veté. De ezzel nincs vége. Ez még nem a teljes igazság. Ehhez elválaszthatatlanul hozzátartozik az, hogy Jézus Krisztus vállalta mindezt. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Önként volt engedelmes. Nélküle már elpusztult volna a világ. De Ő újra meg újra megfogja a szent Isten ítélő karját. És érette az Isten mindig kész megbocsátani. Nézzétek a csodát: Jézusért az Isten különbséget tesz! Ott, ahol már minden összekeveredik, ahol elmerültünk bűneinkben, ahol azok alatt összeroskadva rettegünk a megérdemelt büntetéstől, vagy értelmetlennek, hiábavalónak látunk minden küzdelmet, ott Ő elválaszt minket a bűntől. Kifejt belőle. Leveszi rólunk. A bűnt kárhoztatja, bennünket megszabadít. Imádjátok, áldjátok, szolgáljátok hát az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit! (a ó) ÉVENTE HATSZOR JELENIK MEG az
