Erős Vár, 1978 (48. évfolyam, 1-6. szám)
1978-08-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 7. oldal PÁTKAI RÓBERT: A VÉGTISZTESSÉG ÓRÁJÁN emberek, mégha nem is könnyű megérteni őket. Hálát adunk Urunk a gyásznak e hajlékában a tanító és figyelmeztető iszonyatért is, mely magányos cellák és szívek szenvedéseinek könnyeit és gyötrelmeit idézi elénk. De hálát adunk a végtelen örömért, mely az imádkozás és a Te igéd erejének megmentő és megtartó csodájáról beszélt és beszél testvérünk, dr. Ordass Lajos életéből. Hálát adunk a jóságért és az igazságért. Nem az övéért, aki már nincs velünk, hanem a Tiedért, Urunk. Emberi jóságát, gyengeségeit, örömét és barátságát őrzi, őrizze a család és mindenki, kit a Te Lelked e búcsúra idehívott. Gyötrelmeit és lelke szenvedéseit engedd elfelednünk — ezeket úgyis magával viszi, koporsóba zártan, mélyen a föld alá. A Te jóságod és igazságod koronázza meg emlékezetét a tisztes emberiszóban, egyháza szolgálatában s a történelem visszatekintő szigorában. Ne emberi nagyságát vagy hibáit keresse az élő s a jövendő ember, de kegyelmed szerint ki-ki lássa meg, neki magának mit kellett tennie. Kegyelmes ítéletet Te mondj Urunk felette! Hálát adunk a Te szolgád igehirdetéséért és a csendért. A csend: bölcsesség és mélység. Valami ebből titokzatosan mindig ott volt a tekintetében, szavában, ritka mosolyában. Sokszor ijesztő szótlanságában is. Most ezt mind a mélység nyeli el. Az Isten szeretetének mélysége. Az Elet, nem a Halál. S találkozik Krisztussal, akivel egész életében alázatosan és békességben együtt élt. Dr. Ordass Lajos püspök koporsója felett békesség töltse be e házat. Hiszen tudjuk és hisszük, hogy: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok akiknek szívük tiszta, mert ők meglátják az Isten t!” Németh László az élet szokásos kerülőjének nevezi a születés és halál közötti emberi időtávolságot. Ez 77 esztendő volt dr. Ordass Lajos evangélikus püspök életében. Rendkívül próbára tevő súlyos idők tanúja és szenvedője volt. De Krisztus harcosa maradt. Kedvelt bibliai igéje életének tartalma lett: “Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül” (Máté 24:23). Kétszer választották meg az Evangélikus Világszövetség alelnökévé,* majd az Intéző Bizottság tiszteletbeli, örökös tagja lett. Kétszer taszította ki az állam ereje és egyháza gyöngesége püspöki hivatalából. Mégis, Augusztínusz szavaival élve: keresztyén volt közöttünk, püspök volt értünk. Mint prédikátor és hitvalló, vezető és tanító, nagy volt közöttünk. Hála gazdag életéért Istennek! Temetése, melyre 1978. augusztus 19-én került sor a Farkasréti temetőben, a feltámadás reménységében való hálaalkalom lett. Nem fájdalom és gyász nélküli, de reménységgel teli. Lelkünket betöltötte a szomorúság. Nem fojtottuk el az őszinte bánatot. Az élő Isten sem kívánta tőlünk, hogy csak úgy egyszerre kiszakítsuk őt szívünkből. Illett, odatartozott a hitves megnyilatkozó fájdalma, a gyermekek, a testvér, a rokonok magukba roskadó csendje. Azok, akik mindvégig gondoskodó szeretetében, őszinte, tiszta keresztyénséget és határozottságot példázó élete közelségében éltek. A szolgatársaké, a barátoké, akik tisztelettel néztek rá és ismételten erőt kaptak tőle. Tőle, aki maga is úgy vette (1 Kor 15:3-4) szerelmetes Krisztusától. Az Evangélikus Egyházé, melynek szolgálatában égett el. A világ evangélikusságának nagy családjáé, melynek összefogó szerve, a Világszövetség, második félreállítása idején így értékelte őt: “Azt a tiszteletet azonban, amely az ő bátor és valóban keresztyén személyiségét az egész világon körülveszi, nem vehetik el * Először 1947-ben, az EVSz alakuló közgyűlésén a svédországi Lundban. 1957-ben pedig az amerikai Minneapolisban tartott 3. világgyűlésen, ahol ezúttal első alelnöknek választották meg. tőle! Meg nem alkuvó személyiségével szemben érzett csodálatunk egyre inkább növekszik.” — A hazáé, aki egy igazán hű fiát veszítette el. Az írás jó beszéde töltötte meg szívünket örömhírrel: “És ahogyan hordoztuk a földi világnak megfelelő képet, viselni fogjuk az Isten országának megfelelőt is. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk, a Jézus Krisztus által!” (lKor 15:49, 55, 57). Hála. Ez volt Ordass Lajos püspök életének egyik nagy titka! Hálával tudta elfogadni életét Istentől, úgy, ahogyan az alakult. A Jézus Krisztusban kapott győzelem késztette állhatatos, másokért közbenjáró imádságra. Egy fiatal szolgatársa, halála napján, aug. 14-én kapta kézhez levelét, melynek egy része olyan tiszta képet ad arról az- emberről, akiben a Krisztus valóban élt: “Szeretném tudomásodra adni, hogy mindennapi, másokért való imádságomban, hosszú évek óta Te is és szeretteid is benne foglaltattok, és ezt az imádkozó szolgálatot folytatni is kívánom, amíg Isten ép értelmemet megőrzi és szívemet megdobogtatja. ” 1971-ből való írásbeli végakarata volt, hogy temetése teljes egészében és kizárólagosan a család dolga legyen. Végső rendelkezése szerint húsvéti énekkel, Isten igéjével és imádsággal, de minden prédikáció és búcsúbeszéd nélkül vettük tudomásul és fogadtuk el Istennek őt hazahívó akaratát, s temettük gyülekezete lelkészeinek szolgálatával. A ravatalozóban Csengődy László, a gyülekezet lelkésze végezte a szolgálatot. Itt a szertartásnak a “Jézus én bizodalmám” kezdetű ének adta a keretet. Utána felolvasta a 23. zsoltárt, majd a temetési kollekta után Szentírást olvasott (lKor 15:35-36, 42-43, 48-49). A közös Miatyánk és az áldás előtt még egy imádságot mondott, melyet lapunkban külön közlünk. * * * Ordass Lajos püspök családja engedett annak a kívánságnak is, hogy ne legyen a temetést megelőzően ál-
