Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-12-01 / 6. szám
2. oldal ERŐS VÁR Gyarmathy Irén: NÉGY NAP MÚLVA Földig hajoltak a fák, hogy utat engedjenek a viharnak, amely félelmes erővel sepert végig a falun azon a késői november estén. Lezúdult az eső is. Aztán hirtelen elállt, hogy helyet adjon a hónak, amelyet a szél úgy vágott a földre, hogy nyomban elolvadt, ideje sem volt megtapadni. A falu szélén magányosan álló ház ablakából fény szűrődött ki. A viharban békét jelentett ez a fény, csendes menedéket embernek, állatnak egyformán. Mert hiába paskdlta az ablaküveget az eső, hó, szél, a fény békés nyugalommal tovább világított. A magányos házban valóban béke volt. De ez a béke nem a mindennapok harmóniájából adódott. A szobában a halál közelségének csendje honolt. Bár reggel óta viaskodtak egymással, az asszony, a halál és az összecsapások egyre erősebbek lettek, az idős asszony nem akarta magát megadni, nem tudta magát rászánni a hosszú útra. Az orvos is tanácstalanul állt a betegágy mellett és amikor elment, röviden ennyit mondott az asszony leányának: — Legfeljebb négy napi Az asszony mintha hallotta volna, csendesen lehunyta a szemét. Leánya ott ült az ágya mellett, figyelte lélegzetét, arcszínét, szívének dobogását, vérének lüktetését. Édesanyja már két napja nem beszélt, nem evett. A szobában csak ketten voltak. A csendben az óra ketyegése volt az élet, meg néha az asszony mély sóhaja. A leány imádkozott. Hirtelen felült az asszony. Kezével intett, hogy beszélni szeretne. A leány a legrosszabbra gondolt. — A karácsonyt, azt még szerettem volna megérni — mondta —, amikor égnek a karácsonyfán a gyertyák és várjuk az Úr Jézus eljövetelét. Ezt még nagyon szerettem volna megérni. — Hát megéri, édesanyám. Velünk lesz karácsonykor — mondta a lánya. — Gondolod? — nézett rá kétkedőén. — Mikor lesz karácsony? A leány az édesanyjára nézett. A beteg szemében annyi mindent olvasott. Benne volt a remény, az éltető remény, a bizonytalanság sötétsége, az idegeket morzsoló bizonytalanság, a betegség fájdalma, a várakozás, amely mindig valami jobbat remél. A leány belenézett az édesanyja szemébe és mint szent bizonyosságot, úgy mondta: — Négy nap múlva. — Olyan soká? — kérdezte a beteg, mert fejében már elmosódott az idő, a napok, a hetek összefüggése, egyforma volt éjszaka és nappal, csak az Úr Jézus eljövetelének bizonyossága élt még benne. Visszahanyatlott a párnára. Behunyta szemét és ismét szótlanságba hullott. A leány csak ült, nem tudta mitévő legyen, hogyan teljesítse édesanyja utolsó kívánságát. És ahogy legnehezebb perceinkben Isten mindig mutat kiutat, lelkében megszületett az elhatározás. Nem, az életet nem tudta meghosszabbítani, életünk felett dönteni Isten kiváltsága. — Uram bocsád meg — tette össze a kezét és futott az udvarba, egyenesen oda, ahol az öreg fenyő állt. Felnézett rá és az öreg fa szívesen adta ifjú, élő ágait az előre hozott karácsonyhoz. A felnyalábolt ágakat bevitte a szobába. A fenyő illata bejárta a helyiség minden zugát. A leány beidegzett mozdulatokkal fonta a karácsonyi fenyőkoszorút. — Uram, azt akarom, hogy még egyszer, utoljára boldog legyen! A koszorúba ezüstszálakat fűzött, és odaakasztotta édesanyja ágya fölé, hogy ahányszor kinyitja a szemét, mindig lássa. Négy gyertyát erősített a koszorúra, és az egyiket mindjárt meggyújtotta. A fény és a fenyő illata felébresztette az anyát. Merően nézte azt az egy szál égő gyertyát. — A gyertyáról leolvashatod, mikor lesz karácsony — magyarázta (Folytatás a 4. oldalon) gillÜ] IMI llillgillM ÜEIEUS Osztással sokszorozni Amikor a méhecske mézlegelőre talál, akkor örvendetes fölfedezését sietve hírüladja társainak. Ezt mondják a természettudósok. Ilyenkor egész raj méh kél szárnyra és osztozik az áldásban. A karácsonykor érkezett Gyermek születésének a híre pásztortól pásztorhoz szállt. Amikor pedig — fölnövekedve — Jézus Isten küldötteként föllépett, híre ugyanígy került tovább, embertől emberig: „Fülöp találkozott Nátánaéllel és ezt mondta neki: Akiről írt Mózes és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát" (Ján 1,46). A karácsony evangéliuma túlságosan nagy kincs ahhoz, hogy önzőén megtartsuk magunknak. Nem azért hangzott el, hogy csak magunkban örüljünk neki. Tovább kell adnunk, amíg tehetjük. Egy bizonyos: Nem szegényedünk meg azáltal, hogy továbbadjuk. A megosztott öröm kettős öröm. A karácsony öröme osztás útján sokszorozódik. (Lyngar Einar: Fáklya c. gyermekáhítatoskönyvéböl.)
