Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-10-01 / 5. szám
2. oldal ERŐS VAR Mindenki kincse Az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Lukács 21:33. Uram! “Az egyház igaz kincse az Isten dicsőségéről és kegyelméről szóló legszentebb evangélium.” A reformáció kezdetét hirdető 95 tétel között a wittenbergi vártemplom kapuján ezt a tételt is olvashatjuk. Reformáció ünnepén mindenekelőtt erről a kincsünkről emlékezünk meg és érte adunk hálát. Az egyház a reformáció előtt is kincsének vallotta igédet. De úgy tett, mint az ember sokszor teszi az értékeivel: gondosan és féltve — elzárta. A reformációnak Te szabtad meg a kötelességét: közkinccsé tenni újra Isten igéjét. Amint Te tetted: templomokban, hegyoldalban, tópartján, utak mentén, otthonokban. Tömegek előtt és egyesekkel folytatott lelkibeszélgetésben. UramI Még fölöttünk van az ég tündöklő csillagaival, amelyből értünk szálltál alá. Még fut pályáján a föld, melyet lépteid szenteltek meg. ígéreted szerint még hangzik felénk üdvözítő igéd. Köszönöm ezt neked. És megköszönöm neked ma mindazokat az embereket is, akik misszióban vagy itthon, nyugalom idején és életveszélyek között hirdették igédet. Azokat is köszönöm, akik a hitben megálltak, mert biztos ígéretnek vették a Te el nem múló igédet és példájukkal a hit elfogadására tanítottak engem is. (Útravaló) * * A MAGYAR KONFERENCIA ELÍTÉLI A VILÁGSZÖVETSÉG DÉL-AFRIKAI HATÁROZATÁT (Folyt, az első oldalról) ben bátorítást nyerjenek, amikor keresztyén elkötelezettségük jegyében az emberi jogok súlyos kérdéseivel foglalkoznak, ha kell, kormányintézkedések ellenzésével is. * Szószerint a “vallástétel állapotában”, azaz (földalatti) "hitvalló egyházként”, mint pl. a Harmadik Birodalom idején a német “Bekennende Kirche” Niemöller vezetésével. Ez az ellenállás azonban nem külső hatásra jött létre. (A szerk.) MARÓTHY JENŐ: MEGSZÜLETIK Híres szabadelvű asszony Bürgözdön Beretvásné. Nem tesz különbséget ember és ember között se rang, se ruha szerint — akármilyen fényes az egyik, s akármilyen vedlett a másik. Egyetlen fiát már kamaszkorában így oktatta: — Aztán, fiam, ha egyszer megházasodol, válaszd te csak feleségül, akit megkíván a szíved. Ebbe én már nem szólok bele. Hanem annyit mondhatok, hogy katolikus legyen és magyar nemes, mert különben vállalja menyének a — debreceni zsinat! Beretvás Géza elhozta magával Pestre az anyai útravaló hamubasült pogácsáit, de néhány esztendeig még nem táplálkozott belőlük. Előbb beiratkozott az egyetemre, elvégezte a jogot s csak azután kezdett a lányok között válogatni, holott a lányok ezt a dolgot sehol a világon nem kötik jogi képesítéshez. Az igaz, hogy a legények sem. A válogatás csakhamar eredménynyel járt. Géza képzeletéből egyre sűrűbben lépett elő egy karcsú, szőke leány, akit Szpravik Emmikének hívtak. Emmike egészen másféle teremtés volt, mint barátnői. Könnyebb volt a járása, szelídebb a szája, illatosabb a lehellete, gyönyörű nefelejcskék szemei pedig merőben alkalmatlanoknak látszottak arra, hogy valakit lóvá tegyenek. Géza ilyen körülmények között másfél hónap leforgása alatt a saját vallásáról is megfeledkezett, az pedig álmában se jutott eszébe, hogy Emmike vallása után érdeklődjék. De eszébe jutott Beretvásnénak, akit fia gyanús hallgatása a következő baljóslatú táviratra inspirált: Kedden este érkezem. Hallom, hogy valami ostobaságot akarsz elkövetni. — Anyád. Géza először vakon és siketen bámult a táviratba, azután elrohant hazulról, rátámadt a Baross utca 47 házfelügyelőjére, kikérdezte őt minden lakó vallása felől s mikor a szegény ember testben és lélekben elkészült már rá, hogy őt magát is máglyára viszik — otthagyta a faképnél s vágtatott ki a Keleti pályaudvarra. — Katolikus? — szakította fel az egyik másodosztályú kocsi ajtaját Beretvásné. A ROKONSÁG — Nem ... — rázta a fejét hideglelős arccal Géza. — Uram Jézus, hát milyen vallású? — Lutheránus! — nyögte ki Géza, akkorát nyomva az l en meg az j-en, hogy ami közbe szorult, annak semmi hasznát nem lehetett venni. — Szerencsétlen! — kapott a zsebkendőjéhez Beretvásné — Hát hova tetted az eszedet? Géza csak a tenyerét nézegette erre a filozófusoknak szánt kérdésre. — Ő nem tudja, hogy hova tette. — És legalább nemes leány? — Úgy hiszem — nyöszörgött Géza, de ádámcsutkáján megfeszült a bőr s az alatta levő csont egész hosszában azt rezegte, hogy nem hisz ő már ezután semmit. — Hogyan? Hát az se biztos? — Ik re végződik a neve. Ha jól emlékszem, az -ik végzet a nemesség jele a ... a kisoroszoknál . . . — A kisoroszoknál! Nahát ez gyönyörű. így engedje az ember a gyerekét Pestre! Óh, te tökkelütött szamár! És hogy hívják tulajdonképpen? — Szpravik Emmike. — Szpravik Emmike! Te, Géza, én csak annyit mondok, hogy vagy áttér a katolikus hitre, vagy ne kerüljön a szemem elé, mert én látni se akarom. Ugyanakkor lihegve közeledett egy másik vonat is Pest felé, csakhogy ez már Szarvas irányából jött s Szpravik bácsi ült rajta. Szarvas népszerű telekkönyvvezetője, kaszinói elnök és presbiter egy személyben. — Hol van Emmi? — csapott a Baross utcai ház második emeletén a nővérére. — A hálószobában — hebegte Janka néni és néma bűntudattal hátrált el Szpravik bácsi közeléből. Szpravik bácsi két vállal hatolt be a fehérfüggönyös hálószobába. — Emmi! Hát igaz? — Igaz — pityergett Emmike. — Katolikus? — Katolikus. — Hallatlan. Mindjárt gondoltam, hogy igaz lesz. A mi családunknak nincs semmi szerencséje. Kutya - kutyánszki! Át kell téríteni. Ha szeret, áttér! — Istenem! — törülgette könnyeit
