Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)
1976-06-01 / 3. szám
EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK. LAPJA 42. ÉVFOLYAM 1976. JÚNIUS 3. SZÁM KEMÉNY PÉTER: Biztonságból bizalomig Most, hogy egyre múlnak az évek, és egyre-másra veszítjük el családunk tagjait és barátainkat, és közeledünk magunk is a végső határhoz, gyakran kísért az a kérdés: miért is történt mindez? Miért szakított ki bennünket Isten egykori életünkből és plántált ide a világ másik végére? Mi az amit el kellett volna végeznünk? Mint emigráns magyarok sokszor igyekszünk erre a kérdésre azzal a szépenhangzó szólammal válaszolni, hogy "Isten idetelepített bennünket, hogy ezen a földön tartsuk fenn a szabad magyarság eszméjét és ké szüljünk fel arra az időre, amikor visszaplántálhatjuk majd azt a rabságban felnőtt mai magyarhoni nemzedék szívébe.” Tapasztalataink sajnos azt mutatják, hogy ez nem így van. Több az oka ennek. Az első az, hogy fiatalságunk csaknem világszerte beolvadt az új nemzetei testébe, és magyarsága vagy csak névleges, vagy legjobb esetben másodlagos. Gyermekeink csak igen kevés helyen beszélnek magyarul otthonukban, és a legelső alkalommal az ország nyelvére fordítják a társalgást. Sok "barát” még arra is vetemedik, hogy ha meglátogat minket, az idegen nyelvet használja gyermekeink jelenlétében, hogy azokat is bekapcsolja a társaságba. A vegyes házasságokról pedig ne is beszéljünk, ha minden tíz esetben egynél előfordul, hogy a másik házastárs megtanul legalább törve magyarul, akkor már csodáról lenne szó. A második az, hogy a külföldi magyarságnak csak kis százaléka él magyar közösségi életet. Bár vannak egyleteink, ezek nagy számuknál fogva inkább szétszakítják, mint összekötik a magyarságot. Hiszen valamennyi az egyetlen és az "igazi" szeretne lenni, és emiatt sok a viszály. Valljuk be azt is, hogy ahol megvan a jó közösségi élet, ott sincsen céltudatos törekvés arra, hogy nemzetmentő munkát végezzenek a tagok, legtöbb helyen elegendő az, ha megvan az "összetartás”, amelynek látható eredménye vagy egy "klub” vagy egy "magyar ház”. De egyikük sem egyenlő egy igazi magyar kultúrközponttal, amelyikre szükség lenne akkor, ha a fenti szép szólam csakugyan feladatunk lett volna. A harmadik az, hogy még az egyházak keretein sem sikerült fenntartani a magyarság-mentő szolgálatot, mert kényelmi szempontból inkább a helyi egyházak közeli gyülekezeteihez csatlakoztak, mondván azt, hogy Istent bármilyen nyelven lehet tisztelni és szolgálni. így is van —, de csak akkor, ha feladtuk eleve azt a célt amelyikkel idevettetésünket igazolni szerettük volna. Ha tehát őszintén kérdezzük meg, és becsületesen akarunk válaszolni saját kérdésünkre, akkor világos, hogy Istennek inkább egy egyéni, mint egy közösségi célja volt azzal, hogy idehozott bennünket. Ezt vizsgálgatva jutunk arra a megállapításra, hogy Isten kiragadott bennünket egy biztonságból, egy társadalmi élet megszabott rendjéből, amelynek törvényei és szokásai biztonságos keretet adtak életünknek, s elvezetett valahová, ahol azok a keretek, azok 1776-1976 “HIRDESSETEK SZABADSÁGOT A FÖLDÖN, ANNAK MINDEN LAKÖJÁNAK...” 3 Móz. 25:10. (A philadelphiai szabadságharang felirata)
