Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)

1976-04-01 / 2. szám

6. oldal ERŐS VÁR katona fellöki a lándzsát, mélyen, a szív táján, a megfordított karddal rácsap a térdekre, reccsen a csont, azután vége ... A százados összesze­di embereit s leballagnak a kaszár­nya és a kantin felé. Elborul az ég? Csak jönne már az a kis eső, hogy megtelnének a patakok és jóllakna a föld, az ember sem szomjas annyira olyankor, s ha a láb a vízben toccsan még a mellvért is könnyebb lesz tőle. Remeg a föld? Hadd hasadjon, csak éppen itt ne... Pillanat az egész, mert az élet is csak egy pillanat. Vér és pénz, babér és sült hús, bor és nő — ez a katonaélet... A többi semmi... Ugyan mit bámészkodnak itt, ezek a riadt zsidók... ? Péntek volt... A CSÖND A Koponyák-hegyén senki sin­csen. Se élő, se halott. Letört gallyak mutatják, hol tolongott a nép. Kese­lyűk sikoltoznak s kárvallotton kere­sik a mindennapra valót. Róka som­polyog gyanúsan szimatoló orral és dühösen fúj az éhes sakálra. Három keresztfa hever a földön, helyéből kilökve, egymásra dobálva. Már nem fontos egyik sem. Jeruzsálemben pezseg az élet. Éppen úgy, mint annyiszor máskor. A csók, csók marad, az éhség éhség, a gyűlölet gyűlölet s a szeretet szeretet. Anyák szülnek és halottak felett kezdődik a sirató ének... Pedig ez az egyetlen nap, amelyen se égnek, se földnek nincs Krisztusa. Csak a pokolnak, amelybe alászál­­lott dicsőségesen! Szombat volt... AZ ÉLET FÉNYE Hajnal. Madár csipogás, fütyülge­­tés, turbékolás. Hangyák serege túrja már a földet. A fák szelíden hunyorgatnak s alázatosan várják, jön-e legalább kicsi szellő, csiklando­zó, ébresztgető. A homály mindig inkább szakadozik, pára száll fel a földről gőzölögve, fáradtan és foszla­dozva. Egy magános sas lustán ke­ring. Azután egyszerre kibukkan a Nap, szétlövi sugarait és fénybe bo­rítja a hegyet és a várost. Az Anmáthiai József kertjének Az igazi könnyek 'Jézus pedig hozzájuk fordulva monda: Jeruzsálem leányai, ne sírja­tok énrajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.” Luk. 23:28. Az Úr Jézus mondotta ezeket a szavakat, mikor keresztjét vitte a Golgota halmára. Emberek sokasá­ga követte és asszonyok, akik sajnál­ták és siratták őt. Szavai ma is meg­szívlelendők. Mert sokan gondolkod­nak azokhoz az asszonyokhoz hason­lóképpen nagypénteki istentisztele­teink gyülekezetei körében, vagy Jézus szenvedéstörténetének megha­tott hallgatói közt, mikor az Úr Jézus szenvedése hallatára arcukon a rész­vét könnyei peregnek. Az Úr ma is közbeszól komoly intelmeivel: “Ne énrajtam sírjatok, hanem ti maga­tokon sírjatok!” A részvét könnyei becsületes köny­­nyek, a meghatott szív drágagyön­gyei, — mégsem ezek az igazi köny­­nyek. Mert az Úr Jézus szenvedése láttán egy dolgot sohasem szabad szem előtt tévesztened, és pedig azt, hogy Neki érted kellett oly sokat szenvednie. Kínjainak te vagy az oka. Keresztje tövében el kell felejte­ned a többi embereket és arra kell gondolnod, hogy ha te lennél az egyetlen ember a világon, az Úr Jé­zusnak teérted pontosan mindezt el kellene szenvednie, amit csak szenve­dett, és arra, hogy O egyedül teérted is mindazt készségesen el is szenved­né. Olyan drága neki a te lelked. Azért érezd magadat teljesen egye­dül, mikor Jézus szenvedéséről el­­mélkedel, magadban állj a kereszt előtt és gondolj erre: Ha én nem lennék, és nem lennék olyan, amilyen vagyok, nem kellett volna az Üdvözítőnek magát megaláznia, nem kellett volna szenvednie, nem kellett volna meghalnia; de mert én harmatos földjén Magdalai Mária térdre esett. A sír, amelybe Jézust te­mették, nyitva állt, a kő elhengerítve feküdt oldalt. Belül még borongott a homály, de kívül minden, minden ragyogott az élet fényében. Húsvét volt! Jézus, a Krisztus — feltámadott! Várady Lajos vagyok, és olyan vagyok, amilyen va­gyok, mind ennek meg kellett tör­ténnie. Akkor a részvét gondolatai és könnyei a bűnbánat gondolataivá és könnyeivé változnak. Meglátod bű­neid mérhetetlen nagyságát, rémült szíved fél és remeg, lelkiismereted gyötörni fog, elbizakodottságod és önigazságod egyszerre elolvad, mint napon a hó. A bűnbánat vesz erőt rajtad. És jegyezd meg jól, hogy az új élet csírája mindig bűnbánatból fakad. Keresd e drága napokban a magányt, keresd Jézus keresztjét kamrácskádban és a templomban. Soha ne sajnáld idődet arra, hogy egyedül légy a Megfeszítettel! Jobbra nem is fordíthatnád idődet. Szíved mélyéből imádkozzál: Bűnömnek büntetése, Volt rajtad, ó igaz! Megváltóm szenvedése Lön nékem a vigasz. Ki méltó a halálra, Itt állok én szegény, Irgalmad esdve, várva; Add, el ne vesszek én! Urad felelete nem fog sokáig vá­ratni magára. Szelíd szemével kegye­sen rádtekint. És ez a tekintet bűne­idből felemel, megigazít téged, szí­vedet vidámmá teszi. “Mert az Isten szerint való szomo­rúság üdvösségre való megbánhatat­­lan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált sze­rez.” 2. Kor. 7:10-Tehát: “Ne énrajtam sírjatok, ha­nem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon!” Életem nehéz szakaszaiban a Biblia adott nekem erőt mindent elhordozni; a magam nyomorúságát, Japán nyomorát és az egész világ szükségét. Kagava, a nagy japán keresztyén

Next

/
Thumbnails
Contents