Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)
1975-08-01 / 6. szám
ERŐS VÁR 3. oldal ren Emil keresztel (s ezt sem a hazaiak, sem idegenek nem értenék meg: miért telt meg könnyel a szemünk a keresztelési szertartás magyarul hallható szavai nyomán?) — D. Káldy Zoltán püspök általános ismertetője összefoglalja a magyarországi evangélikus egyház életét és munkáját — Pécsi katakombák, pompás korabeli fa- és rézmetszetek a magyar nép történelméből; majd a soproni gyülekezeti levéltár kincsei •— Interjú Miklós Imre államtitkárral, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjével, aki ecsetelte "az állam és az evangélikus egyház közötti jó viszonyt”. (E helyett szívesebben láttunk volna többet a gyülekezetek életéből, dehát ez a "szocialista aláfestés” volt valószínűleg az ára annak, hogy Magyarországon külföldi, méghozzá egyházi (!) film készülhetett.) — Konfirmációs istentisztelet Kiskőrösön, hatalmas fiú- és leánycsoport első úrvacsoravétele — Istentisztelet Csömörön — Istentisztelet Domonyban, interjú a gyülekezet lelkészével, aki korábban ösztöndíjjal Finnországban járt — Szórványistentisztelet a bács-kiskúnmegyei Bócsán — Az egyik balatonmenti templom belseje, a Kardos József h. lelkész által készített mozaik oltárral és szószékkel — Hittanóra Pilisen az iskolában — Esküvő egy vidéki templomban — Ifjúsági összejövetel a budavári templomban (ott is a gitár a hosszúhajú fiatalok népszerű hangszere) — Presbiteri ülés Békéscsabán; majd szlováknyelvü vecsernye, fogatlan nénikék hosszan elnyújtott éneklése — A pécsi székesegyház; interjú dr. Cserháti József rk. megyéspüspökkel (akitől megtudtuk, hogy a római katolikusok és az evangélikusok együttesen milyen nagy szabadságot élveznek a szocialista állam jóvoltából) — Temetés egy vidéki nagy gyülekezetben, hullanak a magyar föld rögei a sírgödörbe, a koporsón az elhúnyt neve, "élt 83 évet” — Táborszki László békéscsabai lelkész családlátogatáson — Látogatás egy termelő-szövetkezetben: virágzó gyümölcsfák, szántás; interjú a tsz. elnökkel, aki a helyi gyülekezet presbitere is — Egyházi szeretetintézmények: Gyenesdiás (nyugdíjas lelkészek), Budapest (fogyatékos gyermekek) — Énekkari hangverseny a Deák téri templomban — Az országos egyház vezetőinek munkaülése Budapesten — Épül az új Teológiai Akadémia; interjú dr. Vámos József dékánnal — Dr. Prőhle Károly teol. professzor órát tart (még a régi épületben) — Befejezésként: a kiskúnsági rónán nyáját terelgető pásztor szimbolizálja az egyház pásztori munkáját. Megjelent a NE FÉLJ c. áhítatoskönyv A régóta várt NE FÉLJ! Című áhítatoskönyv megjelent, s a korábbi megrendelők köteteinek postázása már folyamatban van. Dr. Túróczy Zoltán püspök, az ál-A gyorsan pergő filmkockák eltűnnek a vászonról, felgyűl a villany, de lelki szemeink előtt még sokáig megmarad a távoli haza képe, képzeletünk délibábos végtelenében remegnek a szülőföld templomtornyai, fülünkben még zeng az Erős vár a mi Istenünk. Negyvenöt percig otthon voltunk: testvéreink között! (ze) dott emlékű evangélizátor igehirdetése nyomán összeállította Egyed Aladár, átdolgozta és sajtó alá rendezte Juhász Imre. A 136 oldalas szép kiállítású könyv, melyről valaki azt mondotta, hogy az "a mai magyar vallásos irodalom gyöngyszeme”, 58 áhítatot tartalmaz, továbbá 4 evangélizáló előadást és egy méltatást Túróczy püspökről, mint a megfeszített Krisztusról szóló evangélium hirdetőjéről. A könyvben mindegyik kétoldalas áhítatnál megjelölve a Bibliából olvasandó ige, melynek kulcs-verse, vagy párhuzamosa kerül közlésre, továbbá rövid imádság és megfelelő énekvers egészíti ki, hogy a napi elcsendesedésnek áldott eszközévé legyen. Nem olyan könyv ez, amelyet egy lélegzetre kell és szabad elolvasni, hanem állandóan forgatni kell, újra meg újra elővenni és visszatérni a már olvasott részekhez is, hogy minden sorának gazdag mondanivalója új oldaláról tárulhasson fel számunkra. A könyv ára $4.50. SZERETTEINKNEK KARÁCSONYRA ÉS MÁS ALKALMAKRA A LEGJOBB AJÁNDÉK. Ha kedves Olvasónk vágyakozik a jó lelki táplálék után, még ma küldje be az alábbi megrendelő szelvényt! ERŐS VÁR Kivágandó és beküldendő: P. O. Box 02148 CLEVELAND, OH 44102 A NE FÉLJ! e. áhítatos könyvet megrendelem. Mellékelem a könyv árát: $4.50, melyben a postaköltség is benne van. A csekkre írandó: ERŐS VÁR. Név: ................................................................................... Utca: .................................................................................. Város: .................................. állam: ......................... Zip Code: .....................