Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)
1975-03-01 / 3. szám
6. oldal ERŐS VÁR A 115 éves Tragédia margójára: NEM PIHEN AZ ALKOTÓ! 1859. február 11—1860. március 26. — Gyenge tizenhárom hónap: ezalatt írta Alsósztregova csendjében Madách Imre a világirodalom egyik legnagyobb remekművét, Az ember tragédiáját. Ezt úgy kell érteni, hogy ezalatt írta le. Voltaképpen egész, rövid, életén át ezt a művét írta. De mikor elkezdte leírni, nyugtalan iramban, szinte egyvágtában rótta tüskés betűit: kilenc lúdtollat vásított el, mire megtelt a 150 nagy ívoldal. AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁNAK egyetlen kézirati fogalmazványát, nemzeti kultúránk egyik legféltettebb ereklyéjét Tudományos Akadémiánk őrzi külön páncélszekrényben. A becses kéziratot többször is pusztulás fenyegette. "... Ha te rosszaié ítéleteddel visszaküldőd a kéziratot — már azóta melegedtem volna mellette s Ádám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt álmodtam volna végig ...” — írja Madách Arany Jánosnak, akinek a művét átnézésre elvitte. Azaz: elégette volna. Rágondolni se jó. A kézirat második megmentése Voinovich Géza nevéhez fűződik. Az Akadémia akkori főtitkára, a második világháború végén az ostromlott Budapest romjai között őrizgette, éjszakánként feje alá tette a pótolhatatlan kincset. AZ AKADÉMIA KIADÓ Az ember tragédiájának ezt a felbecsülhetetlen értékű kéziratát most modern nyomdatechnikai eljárással, eredeti nagyságban és betűhív formában kiadta. Ez a fakszimile nem is csak hasonlója, hanem szinte azonosa az eredetinek. Jólesik kegyeletes tisztelettel, a költő eredeti tollírásában olvasni a súlyos mondatokat. Már a betűk-sorok zaklatott külsejében is érezzük, hogy ezt a nagy művet sokat szenvedett, igen megpróbált ember írta. Belső és külső gyötrelmek infernójában született ez a mű; mégis biztató vallomás arról, hogy érdemes élni, küzdeni, mert van célja az életnek, értelme a küzdelemnek. A kéziraton meghatott érzéssel lehet figyelemmel kísérni egy nemes érzésű barát, derék szakember — "rokonérzelmű pályatárs” —, Arany János, értő, szerető simításait. Jól megkülönböztethetők lapszéli, vagy sorfeletti módosításai, amelyekkel Madách kemény szövegét tapintatosan, itt-ott költőibbé, a verssorokat gördülékenyebbé igyekezett tenni. HOGY AZONBAN ARANY JÁNOS VÁLTOZTATÁSAI nem minden esetben használtak a műnek, arra példa az alábbi részlet. "Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Míg egy kerékfogát újítni kell.” A második sor miatt többször érte Madáchot támadás. Volt olyan kiadás, amelyből ezt a részt kihagyták. Egy most megjelent külföldi Tragédia-kiadás is szóváteszi ezt a sort. Többször kérdezték már tőlem is, lelkészek is, hívek is: "hogyan írhatta Madách, hogy "az alkotó pihen”? Hiszen nekünk nem tétlen közönyben elhúzódó, magunkra hagyó Istenünk van, hanem gondviselő Atyánk, aki, mint Jézus is mondja "mindez ideig munkálkodik”. A világmindenség nem felhúzott automata, amely magától jár, rugóra, s Isten nem tétlen pihenésben figyeli csupán teremtett világát, hanem irgalmas szeretetével, hű gondviseléssel szüntelen kormányozza és formálja. Az eredeti kéziratrész azonban jól mutatja, hogy Madách ezt a részt eredetileg így írta: “Be van fejezve a nagy mű, igen. S úgy összevág minden, hogy azt hiszem, Évmilliókig szépen elforog. Míg egy kerékfogát újítni kell.” MADÁCH EREDETI SZÖVEGÉBEN tehát nincs szó arról, hogy "az alkotó pihen”. Arany János, mielőtt a kéziratot nyomdába adta, áthúzta a második sort s a harmadiknak is két szavát és — betűi jól megkülönböztethetők Madách betűitől — föléje írta: "A gép forog, az alkotó pihen.” Arany változtatásával a sor talán költőibb lett, de olyan teológiai vétség csúszott be vele Madách eredeti szövegébe, amit az egyháztörténet deizmusnak nevez. Madách ebben ártatlan. Arany János természetesen nem teológiai meggondolásból, hanem költői szándékkal változtatott. Madách műve, Az ember tragédiája, elejétől végig a személyes, gondviselő Isten-hitet sugallja. Ádám és Éva a drámai költemény Márciusi kiáltás a mélyből Isten, áldd meg a magyart bánattal, sírással önmagára ösmerő, keserű látással, poklos voltára való reádöbbenéssel, hogy kiáltva keressen: Istenem, hol késel? Szánd meg Isten, a magyart! Tekints sok sebére! Siess, hiszen elalél, úgy buzog a vére! Sebeiből patakok, folyamok erednek. Érezze már erejét irgalmas kezednek! Szánd meg Isten a magyart! kifosztott szegény lett. Legyen a Te koldusod> ösmerő szegényed. Eztán, Uram, egyedül Te ajtódra járjon. Minden égi-földi jót Te kezedből várjon. Áldd meg Isten a magyart, a félig halottat, hogy éledjen, nyíljon mint a Te áldottad. Lába nyomán ez a föld virulva szépüljön. Keze nyomán romokon új világ épüljön. Életére ragyogjon égi békességed, Örök húsvéti öröm! Azért keresünk Téged. Áldd meg, áldd meg a magyart bánattal sírással, halál útját tagadó hozzádfordulással! Túrmezei Erzsébet
