Erős Vár, 1974 (44. évfolyam, 1-8. szám)

1974-10-01 / 7. szám

ERŐS VAR 3. oldal Reformáció ünnepén AZ IRGALMASOK “Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” — Mt. 5:7. Nem könnyű dolog irgalmasnak lenni. Ha az irgalmas samaritánus történetére gondolunk, akkor gyor­san és pontosan meg tudjuk mon­dani az irgalmas ember gyönyörű arcvonásait. Az irgalmas embert arról lehet megismerni, hogy mindig szeretetet ad és mindig jót tesz mindenkivel. Ez azt jelenti, hogy olyan valaki, aki nem ismeri a gyűlöletet és a gonosz­ságot, a haragot és az irigységet. Olyan, mint a forrás tisztán felfa­kadó vize, amelyik nem ad tüzet, mérget, vagy mámort, indulatot, vagy pusztulást, hanem egyszerűen frissít és üdít, erőt és életet ad, mert ez a lényege. Az irgalmas em­berben nincs semmi látszat, semmi önzés és semmi sötét titok. Olyan, mint a gyémánt: kettétörheted, vagy lecsiszolhatod, levált darabjai, szét­­szálló porszemei is egyforma fény­nyel csillognak. Az irgalmas ember mindig jó, mert mindig szeret. Az irgalmas embert azután arról lehet megismerni, hogy nem tesz ki­vételt a szeretet ajándékozása köz­ben ember és ember között. Nem nézi, hogy kedves, vagy idegen az, aki szeretetére szorul. Neki minden ember testvére és minden könny a szívére hull. Az irgalmas samaritá­nus a saját fiát sem ölelhette volna át jobban, mint amilyen gyöngéd­séggel hajolt rá a vérző idegen sú­lyos sebére. Az irgalmas ember ro­kona a napsugárnak, amelyik meg­csókol minden sápadt arcot anélkül, hogy előbb elkérné tőle az iratait. Az irgalmas embert arról lehet megismerni, hogy a szeretet angyali mozdulatát mindig úgy csinálja, hogy ezért nem vár sem hálát, sem köszönetét. Szőlőtőkék és almafák így adják mosolyogva a termésüket, a csillagok a fényüket, a tavasz az illatot, a búzakalászok a kenyeret. Nem kérnek érte semmit és nem várnak érte semmit. Az éhezők és a reá szorultak hozzájuk lépnek, át­veszik az ajándékokat és tovább mennek. Az irgalmas ember olyan csodála­tos ember, aki mindig valami benső kényszerből jó. Szeretnie kell és ad­nia kell, mert ha nem tenné, nem is élne. Hiszen nem lenne tovább ér­telme az életének. Szeret, mert ez a természete. Ad, mert ez magától ér­tetődik. Mindezt pedig cselekszi úgy, hogy ő maga sem tud róla. Csak annyit, hogy jónak lenni és szeretni — kimondhatatlanul jó! Róluk beszél Jézus, amikor azt mondja: — Boldogok az irgalma­sok ... mert ők irgalmasságot nyer­nek. Nem azért jó hozzájuk az Isten, mintha Ő irgalommal fizetne az ir­galomért. Isten szívét nem lehet megnyerni semmiféle földi mozdu­lattal. Az irgalmasoknak nem az a boldogságuk, hogy Istent meghódí­tották, hanem az a boldogságuk, hogy bennük Isten él és Isten cse­lekszik csodálatos dolgokat. Nem a hegedű dalol, hanem a Mester! A hegedűvel csak annyi tör­tént, hogy a Mester kezébe került. Ez az irgalmasság titka, hogy aki Is­ten kezébe kerül, irgalmassá válik. Irgalmas samaritánussá nem szü­letik az ember és nem alakul, hanem Isten kezébe kerülve feltámad ben­ne és megszólal és szeretetre lendül mindaz, amit rajta át Isten elhatá­rozott és megálmodott. A reformáció így fogalmazta újra Jézus szavai szerint az irgalmassá­got is. A középkor, Luther kora a koldu­sok kora volt és a középkor népe ezeken a koldusokon, a nekik adott alamizsnákon, jótett morzsákon a­­karta megvásárolni az üdvösséget. Isten bocsánatának könyörülő ke­gyelmét. Voltak jócselekedetei és voltak irgalmas mozdulatai, de ezek mind nagyon pontosan számontartott számlák voltak, amiket Istennél akartak beváltani. A templomuk csak mennyei bolt volt, s azt hitték, hogy az imádság és a jóság gyöngy­szemein megvásárolhatják a menny­országot. A reformáció volt az, amelyik kiábrándította őket ebből a kárho­zatból. Nem a jócselekedetet kell, mon­dotta Luther, hanem Krisztus kell. A Krisztussal való élet kell. “Ami­kor a hit által megismerem — írja Luther —, mennyire szeret engem az Isten, akkor nem is tehetek más­képpen, minthogy nekem is szeret­nem kell Öt, hajlandónak kell len­nem Iránta és örömest és szeretettel meg kell tennem mindent, amit kí­ván. így ugyanaz az ember hozzáfog és mindenestől odaadja magát fele­barátjának, szolgálja, segíti, ta­nácsolja őt ingyen és önként. Nem állhatja meg, amikor tévelyegni és bűnökben vergődni látja felebarát­ját, eligazítja őt a helyes útra, oda­vezeti őt, ahol maga is vigasztalást és segítséget talált, hirdeti neki az evangéliumot és arra igyekszik, hogy a bűneiből is kiszabadítsa. Azután felruházza, enni ad neki, szolgálja és szereti.” Jézus Krisztus semmit sem kötött annyira tanítványai lelkére, mint ezt a századokon át hozzánk is elérkező mondatot: "Arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egy­mást szeretni fogjátok!” Ezért boldogok az irgalmasok, mert bennük Isten él és mindennap irgalomra formálja az életüket. A reformáció minden szava, Igéje azért keres meg minket, hogy tisz­tábban lássuk meg Krisztus arcát és így meglássuk azt, akinek a szá­mára irgalmas samaritánusnak szü­lettünk. A reformáció így lesz áldássá ben­nem és kívülem. Friedrich Lajos TEMPLOMTISZTÍTÁS A reformáció mindig templomtisz­títás. A mi reformációnk, az én refor­máción is, mindig templomban tör­ténik. Kicsi templom ez, úgy hívják: a szívem. Mit számít neked, hogy Jézus megtisztított egy óriási temp­lomot, egy egész régi antik világot, mit számit neked, hogy Luther meg­tisztított egy egész kort, a középkori katedrálist, ha a te kicsi templomod, ha a te szíved nem tiszta. A te életed ebben a kicsi templomban zajlik le. Neked itt kell üdvözülnöd, vagy el­­kárhoznod. Téged itt vár egy izgal­mas és sorsdöntő reformáció. (Lelkipásztor)

Next

/
Thumbnails
Contents