Erős Vár, 1974 (44. évfolyam, 1-8. szám)
1974-10-01 / 7. szám
ERŐS VAR 3. oldal Reformáció ünnepén AZ IRGALMASOK “Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” — Mt. 5:7. Nem könnyű dolog irgalmasnak lenni. Ha az irgalmas samaritánus történetére gondolunk, akkor gyorsan és pontosan meg tudjuk mondani az irgalmas ember gyönyörű arcvonásait. Az irgalmas embert arról lehet megismerni, hogy mindig szeretetet ad és mindig jót tesz mindenkivel. Ez azt jelenti, hogy olyan valaki, aki nem ismeri a gyűlöletet és a gonoszságot, a haragot és az irigységet. Olyan, mint a forrás tisztán felfakadó vize, amelyik nem ad tüzet, mérget, vagy mámort, indulatot, vagy pusztulást, hanem egyszerűen frissít és üdít, erőt és életet ad, mert ez a lényege. Az irgalmas emberben nincs semmi látszat, semmi önzés és semmi sötét titok. Olyan, mint a gyémánt: kettétörheted, vagy lecsiszolhatod, levált darabjai, szétszálló porszemei is egyforma fénynyel csillognak. Az irgalmas ember mindig jó, mert mindig szeret. Az irgalmas embert azután arról lehet megismerni, hogy nem tesz kivételt a szeretet ajándékozása közben ember és ember között. Nem nézi, hogy kedves, vagy idegen az, aki szeretetére szorul. Neki minden ember testvére és minden könny a szívére hull. Az irgalmas samaritánus a saját fiát sem ölelhette volna át jobban, mint amilyen gyöngédséggel hajolt rá a vérző idegen súlyos sebére. Az irgalmas ember rokona a napsugárnak, amelyik megcsókol minden sápadt arcot anélkül, hogy előbb elkérné tőle az iratait. Az irgalmas embert arról lehet megismerni, hogy a szeretet angyali mozdulatát mindig úgy csinálja, hogy ezért nem vár sem hálát, sem köszönetét. Szőlőtőkék és almafák így adják mosolyogva a termésüket, a csillagok a fényüket, a tavasz az illatot, a búzakalászok a kenyeret. Nem kérnek érte semmit és nem várnak érte semmit. Az éhezők és a reá szorultak hozzájuk lépnek, átveszik az ajándékokat és tovább mennek. Az irgalmas ember olyan csodálatos ember, aki mindig valami benső kényszerből jó. Szeretnie kell és adnia kell, mert ha nem tenné, nem is élne. Hiszen nem lenne tovább értelme az életének. Szeret, mert ez a természete. Ad, mert ez magától értetődik. Mindezt pedig cselekszi úgy, hogy ő maga sem tud róla. Csak annyit, hogy jónak lenni és szeretni — kimondhatatlanul jó! Róluk beszél Jézus, amikor azt mondja: — Boldogok az irgalmasok ... mert ők irgalmasságot nyernek. Nem azért jó hozzájuk az Isten, mintha Ő irgalommal fizetne az irgalomért. Isten szívét nem lehet megnyerni semmiféle földi mozdulattal. Az irgalmasoknak nem az a boldogságuk, hogy Istent meghódították, hanem az a boldogságuk, hogy bennük Isten él és Isten cselekszik csodálatos dolgokat. Nem a hegedű dalol, hanem a Mester! A hegedűvel csak annyi történt, hogy a Mester kezébe került. Ez az irgalmasság titka, hogy aki Isten kezébe kerül, irgalmassá válik. Irgalmas samaritánussá nem születik az ember és nem alakul, hanem Isten kezébe kerülve feltámad benne és megszólal és szeretetre lendül mindaz, amit rajta át Isten elhatározott és megálmodott. A reformáció így fogalmazta újra Jézus szavai szerint az irgalmasságot is. A középkor, Luther kora a koldusok kora volt és a középkor népe ezeken a koldusokon, a nekik adott alamizsnákon, jótett morzsákon akarta megvásárolni az üdvösséget. Isten bocsánatának könyörülő kegyelmét. Voltak jócselekedetei és voltak irgalmas mozdulatai, de ezek mind nagyon pontosan számontartott számlák voltak, amiket Istennél akartak beváltani. A templomuk csak mennyei bolt volt, s azt hitték, hogy az imádság és a jóság gyöngyszemein megvásárolhatják a mennyországot. A reformáció volt az, amelyik kiábrándította őket ebből a kárhozatból. Nem a jócselekedetet kell, mondotta Luther, hanem Krisztus kell. A Krisztussal való élet kell. “Amikor a hit által megismerem — írja Luther —, mennyire szeret engem az Isten, akkor nem is tehetek másképpen, minthogy nekem is szeretnem kell Öt, hajlandónak kell lennem Iránta és örömest és szeretettel meg kell tennem mindent, amit kíván. így ugyanaz az ember hozzáfog és mindenestől odaadja magát felebarátjának, szolgálja, segíti, tanácsolja őt ingyen és önként. Nem állhatja meg, amikor tévelyegni és bűnökben vergődni látja felebarátját, eligazítja őt a helyes útra, odavezeti őt, ahol maga is vigasztalást és segítséget talált, hirdeti neki az evangéliumot és arra igyekszik, hogy a bűneiből is kiszabadítsa. Azután felruházza, enni ad neki, szolgálja és szereti.” Jézus Krisztus semmit sem kötött annyira tanítványai lelkére, mint ezt a századokon át hozzánk is elérkező mondatot: "Arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!” Ezért boldogok az irgalmasok, mert bennük Isten él és mindennap irgalomra formálja az életüket. A reformáció minden szava, Igéje azért keres meg minket, hogy tisztábban lássuk meg Krisztus arcát és így meglássuk azt, akinek a számára irgalmas samaritánusnak születtünk. A reformáció így lesz áldássá bennem és kívülem. Friedrich Lajos TEMPLOMTISZTÍTÁS A reformáció mindig templomtisztítás. A mi reformációnk, az én reformáción is, mindig templomban történik. Kicsi templom ez, úgy hívják: a szívem. Mit számít neked, hogy Jézus megtisztított egy óriási templomot, egy egész régi antik világot, mit számit neked, hogy Luther megtisztított egy egész kort, a középkori katedrálist, ha a te kicsi templomod, ha a te szíved nem tiszta. A te életed ebben a kicsi templomban zajlik le. Neked itt kell üdvözülnöd, vagy elkárhoznod. Téged itt vár egy izgalmas és sorsdöntő reformáció. (Lelkipásztor)
