Erős Vár, 1974 (44. évfolyam, 1-8. szám)

1974-08-01 / 6. szám

ERÓS VAR 3. oldal csátjuk el halottunkat, a Jézus Krisztus által elkészített örökélet bizonyos re­ménységében. Nagy tiszteletű Egyed Aladár hosszú vándorutat járt meg. Sokszor meg­harcolta a hit harcát, sokszor gyötörték kétségek. Ezért volt olyan nagyon kedves éneke a soron következő 414-es, amelyik ezt így fejezi ki: “Hitem pedig, mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alig hogy volt.. .” De ez a mi kedves testvé­rünk, barátunk és pásztorunk kétségei között sem engedte el, hanem nagyon erő­sen fogta Jézusának kezét. És úgy hisz­­szük, hogy most már az Ő Ura fogja erő­sen a kezét, hogy soha el ne engedje! Ámen.” Brachna Gábor főesperes így bú­csúzott el lelkésztársától: “Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia nevében (mely az LCA szer­veként közvetve tagja az Evangélikus Yilágszövétségnek; ez utóbbi tagegyházai révén a világ minden táján élő magyar evangélikusokat magába foglalja), mint a Konferencia elnöke szeretném vázolni a gyászoló hívek előtt Egyed Aladár lel­késztestvérem életútját szolgálatán ke­resztül. Egykor káplánja voltam s 40 éven át tanítványa. Emberi életünk eszköz Isten kezében s tetteinkben és életünkkel su­gározzuk az Ő dicsőségét és szolgáljuk embertársainkat. Sikerek és elbukások nyomán egyaránt Istent dicsérjük s neki köszönjük meg azt a kegyelmet, ami egy hívő ember életét a múlandóságból az örök élet felé viszi. Koporsójára két családnak a könnyei hullanak: a szükebb családé és rokonoké, majd a magyarság nagy családjában a különösen is vesztes magyar evangélikus egyházé. Pontosan negyven évvel ezelőtt, külföl­di utamról hazatérve, egyházi beosztást kerestem a Bányakerület püspökénél, Raffay Sándornál, aki a több csábító le­hetőség között Egyed Aladár szegedi es­perest úgy említette, mint akitől a leg­többet lehet tanulni s akit a legkiválóbb­nak tart. Egyed Aladártól sokat tanultam és 40 évi ismeretségünk alatt sokszor fordultam hozzá tanácsért. Asbóth Gyula őt 45 éves lelkészi jubileuma alkalmával a hit, a szeretet, az engedelmesség, a harc és a bünbánat emberének rajzolta meg. Saját tapasztalatom ehhez azt teszi hoz­zá, hogy ő az egyes ember megértő pász­tora volt. Segédlelkészeit a szórványokba küldi, hogy a kicsi közösségeket ápolják. Az egyes ember gondját mindenek fölé he­lyezi. Egy valaki 20 évig kereste őt, hogy megköszönhesse, hogy ott állott ágya mellett, amikor összetört testének sebeit tisztították altatás nélkül, majd pedig, mikor állapota válságosra fordult, saját vére átömlesztésével mentette meg életét. Egyed Aladár, a lelkipásztor, gömöri népével volt, amikor koporsó nélkül te­mették halottaikat a nagy nyomorúság­ban. De intette is őket akkor az apostol szavaival, hogy “a Lélekben buzgók le­gyenek” (Km 12:11), és a történelem pél­dáival, amikor a régi időket idézte e sza­vakkal: “míg kelyhök fából volt, szívok arany vala, mihelyt kelyhök arannyá lett, szívok fává keményedett”. A hit mellett magyarságában is erősítette gyülekezetét, mondván — Anyák, apák, ifjak és leá­nyok, vigyázókká, őrtüzek mellé állítot­tak titeket, hogy a nemzeti lélek tüzeit őrizzétek a családi házban, egyházban, községben, társadalomban és államban. Ha körülöttetek minden és mindenki le­vetkőzné a magyar életet, ti akkor is hívő magyar szívvel és zengő magyar nyelvvel.. . imádkozzatok Istenhez egy szebb jövőért. Egyed Aladár magyar szolgálata abban az időben kenyere és szabadsága elveszté­sét jelentette. A megszállott Felvidékről menekülnie kellett, megvonták kongruá­­ját, elvették nyugdíj-jogosultságát. A szlovenszkóiak hangja a Prágai Magyar Hírlapban szólalt meg, amely beszédeit, tetteit, műveltségét, szellemi kiválóságát így jellemezte: “Egyed Aladár annyira különb volt nálunk, hogy példája ösztön­zött, ragyogott, melegített és bátorí­tott ... A magyarnak ő volt a karója, melyre támaszkodott az észbontó vihar­ban.” Élete új körülményei között — Magyar­­országon, Németországban és itt — követ­kezetes maradt meggyőződéséhez. Mindig az egyénhez szólt: amikor beteget vitt amerikai kórházi szolgálata alatt a műtő­be, vagy az orgonához ült, hogy lelkét melódiába öntse, mindig simogatta árva magyar népét. Az életrajzírók gyakran két életről be­szélnek, amikor az élettársről, a hitvesről emlékeznek meg. Pedig a kettő Isten rend­jében olyan eggyé lesz. Komolyan hiszem, hogy Isten maga választotta ki Egyed Aladár mellé őrangyalként egyik leghű­ségesebb, legodaadóbb gyermekét erre a szolgálatra Vilma néni személyében. Há­lát adunk mennyei Atyánknak, hogy az ő szolgálata olyan nemes, olyan áldottan papnőhöz illő, oly vonzóan igaz és hitben engedelmes volt, hogy mindenki számára példa lehetett. Amikor az emberi gondok árnyékában könnyek hullottak, Vilma néni a Krisztus keresztjére nézett és to­vább hordozta családja és hitvese gond­jait. Záró gondolatként hadd említsem meg azt, amiért a legnagyobb köszönettel tar­tozunk Istenünknek: a Krisztus vérétől hófehérre mosott kegyelmi talár őt is, az ő emberi gyarlóságait is betakarja, ami­kor Isten előtt áll. — Egy alkalommal az apokrifusokból merített írásomban így jellemeztem az Úr előtt álló lelkésztest­vérünket: Egyed Aladár “szószólója volt azoknak, akik nem szólhattak, vagy nem voltak képesek a szólásra.” Most ő áll némán mennyei Atyánk előtt, de van Szó­szólója, az Úr Jézus Krisztus személyé­ben.” Az istentisztelet végén a koporsó körül álló nyolc Luther-kabátos lel­kész (Asbóth Gyula, Bernhardt Béla, Brachna Gábor, Juhász Imre, Kiss Samu, Markovits Pál, Rönkös Ká­roly és Turcsányi Gyula) ajkáról szólt Luther énekének bizonyságte­vése: Erőnk magába mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; De küzd velünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk. Majd elindult a temetési menet hosszú kocsisora, hogy utolsó földi útján a templomból a West Park te­metőbe vigyék, ahol Juhász Imre szolgálatával helyezték el koporsóját az 5. tagozat 125. parcellájában, az 1-E számú sírban. A hálás emlékezés virágait az Erős Vár olvasói is odateszik Egyed Ala­dár haló poraira, Jézusunk szavával: Jól van, jó és hű szolgám... menj be a te Uradnak örömébe! (ze) HAZAI VENDÉGEINK A július végén az Egyesült Államokban tartott EVSz végrehajtó bizottsági ülés kapcsán D. Káldy Zoltán püspök, Teol. lie. Pósfay György, az EVSz latinameri­kai titkára, valamint Deák Ödön nagy­váradi ev. lelkész a clevelandi Első Egy­ház, ill. a pittsburghi gyülekezet vendége volt.

Next

/
Thumbnails
Contents