Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-02-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 39. ÉVFOLYAM 1973. FEBRUÁR 2. SZÁM SZALATNAI REZSŐ: NAGY MAGYAR EVANGÉLIKUSOK PETŐFI ÉS KOSSUTH SZÁZADÁBAN Ferenc császár úgy ült a bécsi Burgban íróasztala mögött, mint egy rendőrtiszt s rendőrként is viselkedett. Szorgalmas és szívós, korlátolt és alattomos lélek volt, napestig aktákat olvasott s aktákat diktált, meg volt róla győződve, hogy az ország kormányzásának legfőbb ereje a bizalmas jelentésekben rejlik. Soha semmi nem okozott neki akkora örömet, mint egy kiadós ügynöki jelentés, pláne ha magyarországi volt. Pokoli öröm sugárzott hamar fonnyadó sárga arcán, ha lefőzte Metternichet, a mindenható minisztert, aki ugyancsak meg volt győződve róla, hogy a legkorábban értesül mindenről, ami a nagy császári és királyi birodalomban történik. A császár kuncogva állította meg reggelenként, amikor a jelentésekkel megállt a nevezetes íróasztal előtt. A kém beszámolóját aztán az uralkodó folytatta a hüledező államférfiúnak. Hajnócziék és Martinovicsék kivégzése s társaik bebörtönzése után mindkét férfiú szentül hitte, hogy a rendőri rend immár végérvényesen biztosítva van, a magyar értelmiség nem mer megmoccanni, hamar eszébe juttatják a budai Vérmezőt. Csak a császár olasz tanácsosa csóválta a fejét, amikor Magyarország szóba került. Ez az ember nem hitt az aktákban s szeretett visszafelé nézni, a történelembe. "Bocskay viperafajzatát” emlegette, valahányszor magyar szellemi törekvésekről hallott. Az osztrák olasz joggal élt a gyanúperrel, amikor a magyar protestánsokban érezte a császár alacsony szintű, képmutató abszolutizmusának, ennek a rendőri és spicli-uralomnak igazi ellenfelét. Ferenc császár negyvenéves uralma alatt nem tört meg a magyar nemzet gerince. S hogy ez így esett s a nemzet a sivár korszakban jól kitelelt, abban nem kis része éppen az evangélikus magyaroknak volt. Nem beszélhetünk valaminő országos szervezkedésről, hisz azt hamar elfojtották volna s arra a magyar valóban alkatilag nem is alkalmas jellem. De egyenként s családonként és iskolánként megjelenik a sorvasztó intézkedésekkel szemben a haladó szellem, mint egy friss tavaszi szél, melytől virágba szökken a vidék. Evangélikusok bizonyítják be, hogy az őszinte hit és vallás megfér a felvilágosodott ésszel. Példa rá Kis János fejlődése abban a lutheránus Sopronban, ahol a líceum diákjai a jakobinus-mozgalom sárbatiprása után is megmentették önképzőkörüket s fenntartották szellemi szabadságukat tanáraik segítségével. Példa rá az evangélikus Berzsenyi Dániel (1776—1836) költészete, amely költészet átkíséri a magyart a református Csokonai Vitéz Mihály költészetével párhuzamosan a felvilágosodás korából a reformkorba. Berzsenyi költeményeiben összefoglalja a felvilágosodás egész forradalmát, Franklin, Newton és Kant "a teremtő titkait oldja” neki. S aztán megkérdezi: Hol van tehát a józan értelem, Hol a tudósok annyi izzadása? Remélhetünk-e vájjon jobb világot? Gyaníthatunk-e oly időt, mikor Az ész világa minden népeket Megjózanít s ösz.veegyesít, S kiirt közülünk minden bűnt s gonoszt? Ez a századelő igazi kérdés-felvetése. Ezt veszi át majd Vörösmarty Mihály, hogy a Gondolatok a könyvtárban című költeményében még egyszer, még megrázóbban megismételje. Ebben a légkörben él a Magas Tátra alatt, kakaslomnici kúriájában Berzeviczy Gergely (1763—1822), a nagy közgazdász, aki csalhatatlanul tudja, hogy nem lehet gazdasági felemelkedés a szegény, pénztelen, rossz és függő kereskedelmet folytató hazája számára, társadalmi reform, jobbágy-szabadítás nélkül. Magyarország kereskedelméről és iparáról írt latin nyelvű munkája, amely 1797- ben jelenik meg Lőcsén, korszakalkotó mű, már a jövő távlataival, Széchenyi reformjait, Kossuth iparosodási tervét előkészítő tanulmány. Berzeviczy független kisbirtokos, ha elszigetelik is Bécsből, nem adja
