Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-12-01 / 10. szám
4. oldal ERŐS VÁR ERŐS® VÁR AS1(.P.1».M MAUVM! CVANf.f t iKliVük A „Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. “ERŐS VÁR” (“MIGHTY FORTRESS”) P.O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued monthly October to May, bi-monthly in June/July and Aug./Sep. No. 10. (166) Vol. 39. DECEMBER 1973 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: “ERŐS VÁR" P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az “ERŐS VÁR" előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szíveskedjenek a lejárt előfizetéseket késedelem nélkül beküldeni a fenti címre._______________________ Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl.. St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónában azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland O. 44102 KARÁCSONYI BETÖRŐ Thimme Lajos közölte egy öreg lelkipásztor következő levelét: „Régi lakásomon, M.-ben, az ebédlő mellett a kert felől hosszú, kopott üveges veranda volt, amelyet nyáron naponta használtunk. Télen edényes növényeket, oleandereket, és mindenféle nyári szerszámot tartottunk benne. Az ajtaját télen át zárva tartottuk, de a zár gyönge volt és mozgott. A hasadékon át néha a havat is befújta a szél. Az egyházközség vezetősége egyszer, évekkel ezelőtt, karácsony táján eladott egy kis földet. A vételárát, 12.000 márkát, december zjtrán fizették ki. A gondnok ünnep után akarta bevinni a pénzt a városba. Addig az anyakönyves szekrényben zártam el, amely a hivatali szobában volt az ebédlő mellett. Karácsony éjjelén zörejre ébredtem fel. A veranda felől hallatszott. Rögtön a pénzre kellett gondolnom. Könnyen szétfuthatott a hír, hogy mennyi pénz van a házunkban. Pár csendes pillanat után felhúztam a filcpapucsot és a házikabátot. Lábujjhegyen a hivatali szobához mentem és benyitottam. Nem találtam semmi gyanúsat. De ni, mi az? Az ebédlő ajtaja alatt gyönge fény szűrődött át. Jobban odafigyelve pedig mintha valaki csöndesen zokogna odabent. Nem vagyok hős. Dobogott a szívem, amikor óvatosan kinyitottam az ajtót. Micsoda lehetetlen látvány! A sarokban, a karácsonyfán egyetlen gyertya égett, mellette az öreg bőrdíványon egy idegen férfi ült, s a fény felé fordult arccal sírt, anélkül, hogy észrevett volna. Nyilván betörő! Mellette a földön egy zsák, benne biztosan a betörő-szerszámok, s az asztalon egy tolvajlámpa. Az arcát nem lehetett látni. Az olyan embertől azonban, aki gyertyát gyújt a karácsonyfán és leül a fa alá sírni, nincs mit félni. Kitártam hát egészen az ajtót és beléptem. Erre felriadt és felém fordult. Sápadt, halálosan boldogtalan arcát és mélységesen szomorú szemeit azóta sem tudtam elfelejteni. Ügy látszott, hogy a nagy, tagbaszakadt ember ugyancsak nem fél tőlem. Lassú mozdulattal állt fel, vette a dolgait és mondta: — Ne csináljon lármát. Nem bántok senkit. Már megyek is. Most vettem észre, hogy az üvegveranda ajtaja fel van nyitva. — Nem, — szóltam barátságosan hozzá. — Ne menjen még. Üljön le egy kicsit és mondja el, miért sírt itt a karácsonyfa alatt? Hosszú, fájdalmasan szomorú pillantást vetett rám és tompa hangon felelt: — Nem tudtam, hogy karácsony van. Egyik társam hallott a pénzről, amit a hivatalban helyeztek el. Amikor bejöttem, megtorpantam a fa előtt. Gyermekkori emlékek ébredtek fel bennem és egészen megelevenedett lelkemben az utolsó karácsonyestém a szülői házban, amikor édesanyám szívét majdnem megszakítottam. Meggyújtottam a fán ezt a gyertyát, és elrontott, tönkretett életemen sírtam. — Kérem, ne prédikáljon most nekem semmit. Tudok én mindent. Csak nincs már akaraterőm, hogy szabaduljak az alkoholtól és a rossz barátoktól. — De Jézus megszabadíthatja! — kiáltottam közbe, és a bizonyságtétel szinte felszakadt belőlem. Amit abban a pillanatban elém adott, az Ür, azt mondtam néki Jézus kereső és szabadító, megtartó szeretetéről. A fejével intett: „Talán, — ha, — azaz hogy...“ Hirtelen megszakadt a szava. Figyelni kezdett. Odakünt távolabbról fütty hallatszott. Nyomban utána ismét. Erre összekapta a holmiját és indult. Meg akartam ígértetni vele, hogy másnap este visszajön, hiszen Jézus egész biztosan meg akarja és meg tudja szabadítani! De ő csak ment hallgatagon, lehajtott fejjel a veranda felé. Még zsebébe nyúlt, az asztalra tett egy ötmárkást és maga elé mormolta: — A betört üvegtábláért! — és a -következő percben már el is tűnt. összeborzongtam a hidegtől, amint megcsapott az ajtón át. Bezártam. Eloltottam a gyertyát és mentem aggódva várakozó feleségemhez, hogy elmondjam neki ezt a valóban különös élményt. Tíz vagy tizenkét évig semmit sem hallottam az én síró karácsonyesti betörőmről. Akkor azonban az S.-i börtönlelkésztől levelet kaptam, amelyben a haláláról értesített. Nem sokkal az emlékezetes karácsonyest után önként jelentkezett a bíróságon, — aztán a börtönben megtért. Halála előtt elmondta a börtönlelkésznek karácsonyesti találkozásunkat és megkérte, hogy küldje el nekem a köszöntését. Az volt az utolsó betörési kisérlete. Megelevenedett karácsonyi emléke és Jézus szabadító szeretetének felkínálása volt az első szál, amely őt a lelki hazatérés új útja felé vonta." Vajha karácsony ebben az évben is nyilvánvalóvá tenné ezt a szabadító, megtartó szeretetet! Azoknak is, akik nem törtek be karácsonyestén valamelyik papiakon!
