Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-01-01 / 1. szám
6. oldal ERŐS VÁR rAS UNCIÓNI Elhagyva az argentin metropolisz külvárosait, kiváló utakon vígan szelte Ford kocsink a kilométerek százait. Kesistencia után már nem kellett sem bunda, sem lábtakaró, sőt ingújra vetkőzve szeltük keresztül Formosa tartományt és 17 órás út után Clorindába érkeztünk. Az autó és személyes igazolványainkkal kezünkben, a határátlépés két percet vett igénybe, s máris gurultunk tovább a déli napsütésben ragyogó új hídon a Pilcomayo folyó felett. Elhagyva a hidat, vége lett a sima aszfaltos útnak, s most már hepe-hupás földúton haladtunk tovább a Paraguay folyó felé. Ott kis, két kocsinak szánt komp várt, mely átpöfögött velünk a túloldalra. A folyó partján kígyózó, éles kanyarokkal tarkított földúton igyekeztünk Paraguay fővárosa felé. Itt már az utat mindkét oldalon szalmatetős viskók szegélyezték, mindegyik körül sok játszadozó, félig meztelen gyerekkel. A közlekedést egy-két rozoga teherautón kívül, nem gépkocsik bonyolítják le, hanem szürke szamarakon, féloldalvást ülő aszszonyok, hosszú szivart szívva és a szamár másik oldalához erősített kosárban áruikat szállítván a fővárosba. Ellenkező irányba is menetelnek asszonyok mezítláb, fejükön nagy vízkancsót szállítva, körülöttük vagy féltucat lábatlankodó purdéval. Beérve Asunciónba feltűnt a komoly haladás. Az utcák nagyrésze már ki van kövezve, az üzletek kirakatai felett nagyvárosi, színes hirdetések éktelenkednek. Sok az európai és észak-amerikai gépkocsi; alig járnak már hármasfogatú öszvérhúzta kordélyok és csak itt-ott látni az utcasarkokon “parkoló” szürke szamarakat, melyekkel a piaci kofák érkeztek termékeikkel. Ezek a főbb uteakereszteződéseknél a járdára kirakva, s a földre melléjük telepedve ajánlgatják árúikat a járókelőknek. Első utunk dr. Baráth László, az ottani magyar kolónia vezetője házába vezetett, ő készítette elő négynapos látogatásunk programját is. Míg export-import irodája a belvárosban van, lakásuk a kertvárosban, ahol feleségével és három fiával: Lacival, Zsolttal és Etelével lakik. Mindenki jól ismeri őket a városban, mert a fiúk hobyja az autóversenyzés és a lakásukban található több, mint öt tucat kisebb nagyobb serleg bizonyítja, hogy sok nemzeti és nemzetközi bajnokság legjobb helyezeteit érték el. Mindhárom fiú jó gömöri tájszőlással beszél magyarul. MAGYAROK —i Szállásra dr. Bios János fogorvos hívott, ő paraguayi, de felesége, Tömböly Ildikó, magyar. Gyönyörű lakásuk is elárulja gazdája hivatását és jó ízlését. Náluk is három gyermek van. Ildikó az Asuneiónban jól ismert Tömböly építészeti irodában dolgozik fivérével, az ifjabb Dénessel, aki szintén ismert autó és motorcsónak versenyző. Édesapjuk, Tömböly Dénes, előre haladott kora ellenére is még mindég jó egészségben igazgatja a paraguayi állami út, híd és középületek építési osztályát miniszteri rangban, sok megbecsülést szerezve a magyar névnek. Felesége, a mindenki által szeretett Bumi néni, híres a szakácsművészetéröl. A náluk elköltött ebéd is bizonyította hírnevét; míg mesés házuk a család három építész tagjának cégére. Másnap reggel felkerestük Kunos Ádám festőművészt, a fővárosi képzőművészeti főiskola ny. tanárát, akinek ősi indiánmotivumokkal díszített lakása, tele van magyarvonatkozású festményekkel, faragásokkal, bútorokkal is. Kis múzeum az otthona, melyben Oféliával, paraguayi feleségével él, aki szintén képzőművészeti tanár. Ővelük mentünk ki Lambareba, ahol megmutatták Kunosék a magyar iskolát. Ezt az iskolát az asuncióni magyar kolónia tagjai építették az indián gyerekek számára, s még ma is nagyobbítják, fenntartják. Az iskola bejárata melletti márványtábla tanúskodik a kis magyar kolónia bőkezűségéről és szociális gondolkodásáról. Az iskolától hajmeresztő úton átmentünk a magyar temetőhöz, mely talán az egyetlen az egész emigrációban. A nagytemető szomszédságában van, akkora területen, hogy elfér rajta egy kápolna és száz sírhely. Erdélyi faragásos a kapuja, rajta két nyelven: Magyar Temető. Egyszerű ravatalozó hely mögött, egészen parkszerű a temető, benne a magyar kolónia elhunyt tagjainak a sírja, s a még élők parcellái. Olvasva a sírtáblákat, elhunyt barátaink nevére bukkantunk: v. Hertelendy cs. ezredes, v. Teleki Béla gróf és neje, dr. Nagy Arthur, mellettük Kovács, Benkovies, Kreth és még más ismerősök nevei rendezett sorokban a gondozott sírok keresztjén. A temetőből Pándy Lászlóékhoz mentünk, akik fejlődő külvárosban laknak, pedig mikor vették a telket és építették a házukat, az övék volt az egyetlen az egész környéken. Pándy László volt képviselő és jó tollú író, ma súlyos betegen, feleségével, gyermektelenül él csendes magányukban. Baráthéknál vidám hangulatban töltött ebéd után, újra a látogatások sorát ejtettük feleségemmel, Katóval. Kezdtük a legtávolabb lakóknál: Daróczy Istvánék tejgazdaságába mentünk ki. Otthon találtuk a szorgos székelyt feleségével. Daróczyék a legelső magyar kivándorlók közül valók. Dadányi a “Csordás voltam Paraguayban” című könyvében írt már róluk. Kitartó, kemény munkával fejlesztették ki tejgazdaságukat, mely ma az egyik legjelentősebb Asunciőn környékén. A következő család látogatásaink során szintén a legrégebben bevándoroltak egyike: Szalai János. Jelentős faipari üzemet építettek ki, parkettot, bútorfát és mübútorokat szállítanak még külföldre is. Szalai éveken keresztül volt a paraguayi magyar egyesület elnöke és mindig szeretettel és nagy összegekkel járult hozzá a magyar közügyekhez. Tőlük utunk dr. Nagy László állatorvos házába vezetett. Otthon volt az egész család: paraguayi felesége és négy gyermeke. Nappali szobájuk tele van magyar hímzésekkel, zsolnai porcelán figurákkal, a gramafon is épp magyar dallamokat játszott, pedig látogatásunk náluk váratlan volt. Annak ellenére, hogy a két fiú és a két leány nem beszélnek édesapjuk nyelvén, büszkén vallják magukat paraguayi magyaroknak. Szomszédságban még másik két család lakik: Volcz Baby varrónő, magányos szép nagy házában; és Kovács Béla szintén paraguayi feleségével és három gyermekükkel. Idősebb fiuk elvégezte a katona iskolát, leányuk egyetemen lélektant tanul, legkisebb fiuk győgyulóban van egy súlyos agyműtét után. Este a “Fehér Paripa” vendéglőben közös vacsorát tartottunk, melyen a már említett családokon kívül részt vettek a Kovács fivérek családjukkal. Kovács Gézának három gyermeke van, mind szépen beszél magyarul. Zoltánnak viszont paraguayi a neje és gyermekeik is csak az édesanyjuk nyelvén beszélnek. Ott volt Póka Kálmán is, szintén jó nevű építészmérnök, fia is az lett. Felesége a kolónia nagyasszonya, aki látogat, segít, vigasztal, mély keresztény hitével erősít, ahol csak szükség van rá. Farkas László és felesége, meg Laei fia sem hiányoztak. Farkasék az 56-os szabadságharc után érkeztek, példás szorgalommal és fegyelemmel küzdötték magukat előre, ma három autóbuszuk szállítja a főváros népét,
