Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-06-01 / 6. szám
1 EROS ©VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 39. ÉVFOLYAM __________________1973, JÚNIUS—JÚLIUS________________________________6. SZÁM KEMÉNY PÉTER: A KEVESEK SZOLGÁLATA Ausztrália magyar evangélikusai számára íródott ez a vezércikk s a “Hitből Élünk” júniusi számában jelent meg. Mondanivalója azonban lapunk olvasói elé is kínálkozik, mert hiszen a templomból távolmaradók nagy száma itt sem ismeretlen fogalom... Azt mondta az egyik testvérünk — talán kissé keserűen — nemrégiben, hogy “mi kevesek, akik csaknem minden istentiszteleten jelen vagyunk, tartjuk fenn az egyházat azok számára, akik csak sátoros ünnepeken jönnek el”. Kifakadása meglepett, nemcsak azért, mert nem vártam ezt tőle, hanem azért is, mert sok tekintetben igaza volt. Talán nem anyagi tekintetben, mert nagyvárosi gyülekezeteinkben a teherviselés eléggé szépen megoszlik, sok “alkalmi” látogató legalább is pénzzel járul hozzá az egyházi szervezet fenntartásához. De lelki tekintetben mégis van hiba. Egyházszervezetet anyagiakkal fenntartani könnyű. Ez történik odahaza is, mint halljuk, sok vidéki gyülekezetben, ahol az állam ellenséges szolgái a maguk módján értelmezik az alkotmány vallásszabadságot biztosító paragrafusait. Nem kell az egyház híveit üldözni, nem kell a templomokat becsukni, nem kell a vallásoktatást betiltani — elegendő az, hogyha a hűséges keresztyénnek odasúgják, hogy jobb mind a saját előmenetele, mind gyermekei jövője számára az, ha nem engedi magát észrevenni a templomban, vagy ha nem íratja be gyermekét vallástanításra. Mindezeket suttyomban lehet elvégezni, nem kell írásba adni, így nincsen bizonyság, s el lehet az esetleges külföldi kritikát hallgattatni azzal, hogy mindez csak “szólás-mondás”. A tény azonban az, hogy az egyházfenntartó hozzájárulások befolynak szépen, de nagyon sok helyen a templomok üresek, attól való félelem miatt, hogy mit szól hozzá a helyi párttitkár, vagy megbízott. De a pénzt be lehet tenni a levelesládába borítékban, névtelenül is. Mindezt nem azért írom most, hogy a hazai viszonyokat kritizáljam, hanem hogy aktuális példával illusztráljam a “kevesek szolgálatának” eddig át nem gondolt következményeit. A gyülekezet fenntartásához nemcsak anyagiakra van szükség, hanem lelki támogatásra is. Sok hívemtől hallottam azt a megjegyzést egy sátorosünnepi nagyszámú gyülekezet láttán, hogy “milyen jó lenne, ha mindig ennyien lennének ...” S mikor megkérdeztem, hogy “miért?”, a válasz mindig ez volt: "olyan felemelő az, hogy nem vagyunk egyedül...” Azt mondhatná az ember, ha csak felületesen gondolkoznék, hogy mindennek csak lélektani alapja van, nem egyházi, vagy hitbeli oka. Sajnos igaz, hogy valamennyien elsősorban emberek vagyunk, nem keresztyének, s így az általános emberi, lélektani törvények reánk is alkalmazhatók. Azonban tény az, hogy a keresztyénség mindig kihangsúlyozta a gyülekezet fontosságát, éppen emiatt gyűltek össze még az üldöztetések idejében is őseink és tették kockára ezáltal életüket. Milyen könnyű lett volna csak odahaza, a "belső szobában” imádni Istent, vagy amint manapság olyan sokan védekeznek azzal, hogy a "természet ölén közelebb vagyunk Istenhez, mint valami sötét templomban” —, s így a gyülekezetre nincsen szükség, mert az ember úgyis egyénileg nyeri el üdvösségét. De azokat, akik csakugyan Isten gyermekei, mindig hajtotta nem valami, hanem Isten Lelke, hogy keressék a “hívők közösségét” és necsak találjanak abban bátorítást, megnyugvást, hanem adják át ugyanazt a többieknek is, akiknek erre szükségük lehet. Ez tehát a gyülekezet, mint Istent imádó és igéjével táplálkozó közösség, első feladata. Lelki keretet kell nyújtania mindazoknak, akik éhezik és szomjúhozzák a megerősítést, s ebben olyan várakozó feszültséget teremtenie, amelyik mintegy “lekényszeríti” magára Isten mindenütt jelenvaló Szentlelkét. Azt írja a pünkösdi szent Ige is, hogy az apostolok “mindnyájan egy akarattal együtt valának”, s nem is tudták, hogy a Szentlélek ki fog töltetni reájuk. S tudatlanságuk ellenére a várakozás feszültségében (mint a villám kicsapódik az elektromossággal telített felhőkből), a Szentlélek kitöltetett reájuk "nagy hirtelenséggel, kettős tüzes nyelvek alakjában”, azaz valóban "lekényszerítették Isten Szentlelkét”. Pedig csak 12-en voltak — a kevesek —, s mégis, általuk több, mint 3000-en nyerték el a kegyelem ajándékát még azon a napon. Megint mondhatjuk: nem szabad arra gondolni, hogy ennyi elég volt —, hanem inkább arra, hogy ez a 12
