Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-03-01 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 39. ÉVFOLYAM 1973. MÁRCIUS 3. SZÁM Döntenünk kell! "Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”. (Máté 6:24). Az ember gyakran kerül a ‘‘hűség” kérdése elé. Apró és jelentős ügyekben egyaránt az embernek szükséges minduntalan határoznia. Az elhamarkodott döntések száma elég nagy. Elsietjük a választást és aztán kényszerűen viseljük a következményeket. A döntés persze nem egyszerű valami. Nagyon is bonyolult, hiszen annyi tényezőt kell figyelembevenni. Nem csupán két élesen ellentétes szemponttal kell törődni alkalomról alkalomra. Mellékkörülmények, árnyalatbeli különbségek szinte ijesztő jelentőségűvé válnak, nem is beszélve arról, amit ismeretlenként könyvelünk el. És így kell nekünk a "hűség", az "odaadás” megnyilatkozását tennünk, vagy magunkat elköteleznünk. Szinte kísértve érezzük magunkat annak a kérdésnek a feltevésére, vájjon nem vár-e tőlünk túlságosan sokat ez az élet. S amíg az élettel magával perlekednénk, addig a mi igénk is döntésről beszél. Isten ebben kívánja, sőt követeli az elkötelezettség vállalását. S több lehetőséget, mint kettőt, nem kínál fel. De ezt tanítja nekünk: 1. Minden cselekedetünknek van iránya és célja. Nincsen közömbös, célnélküli cselekvés, olyan, ami csak önmagáért volna. Mondjuk így: az ember célja az élet, és ezért az életért végzi minden munkásságát. 2. Az ember gyakorta félreismeri cselekedeteinek lényegi célját. Ez tulajdonképpen az ember bűne. Ugyanis nem ismeri fel, hogy igazán élnie csak Isten alatt lehetséges. Azt hiszi, hogy jobban, teljesebben él Isten nélkül. Pedig az Isten nélküli élet a kárhozatra vivő, halál és romlandóság alatt való élet. 3. Az embert főként a szerzeményei vakítják el, vagy a szerzésre irányuló vágy, a Mának az élvezésére irányuló törekvés. Pedig maradandóság egyedül Istennél van, míg minden, ami nem Hozzá kapcsolt, elmúlik, hiszen megítéltetett. 4. Tehát választani kell! Választa-^ ni Isten és a mammon (mindaz, ami után vágyik és Isten helyett lesz istenné) között. A bűnös ember azonban hogyan választhatna helyesen? Ezért jött el Jézus Krisztus, hogy az Ő megváltói áldozata által megnyíljanak helyes látásra és helyes értékelésre az ember szemei. Isten kegyelme alatt jól választhatunk. Választhatjuk azt, hogy minden cselekedetünknek az iránya, értelme és célja maga Isten: az Ő dicsősége. Ekkor döntünk az élet mellett. 5. Akármint is választ az ember, szolgálatban van. Szabadsága választásában nyilvánul meg. Ha Istent választja, Istenhez van szabadsága; ha a mammont, ám a mammonra nézve szabad. Minden szolgálat magában hordja jutalmát is. Isten azt ígéri, hogy megadja imádságainkra a feleletet, a mindennapi kenyeret, a szükségben a segítséget, és végül az örök élet dicsőségében bennünket is megdicsőít az Ő szent színe előtt. A mammon a mi pillanatnyi örömeinkkel kecsegtet, de a Holnap (Folytatás a 2. oldalon) A kereszt öröme “Kereszted által jött az öröm a világba!” — ez a felírat olvasható a városligeti jáki kápolna feszülethordozó gerendáján. Bó'jt kellős közepén (Laetare vasárnapján) szólít fel az örömre az istentisztelet bevezető igéje: “Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, akik őt szeretitek ... (Ézs. 66:10.) Nehezen fogadjuk el a feszülethordozó gerenda feliratának igazságát és ezért nehezen is születik meg bennünk az öröm. Különösen az az öröm, amely a kereszttel jár együtt. Inkább a fájdalmat, gyászt, szomorúságot és reménytelenséget szoktuk összekapcsolni Jézus Krisztus keresztjével, mint az örömöt. Isten át akarja tömi ezt a hamis vélekedésünket és hitünk meggyőződésévé akarja tenni, hogy Krisztus keresztje, áldozata örömöt szerzett nekünk. Jézus Krisztus Urunk keresztjével öröm jár együtt, mert keresztje azt hirdeti, hogy Atyánk van! Nem mozdulatlan, süket, érzéketlen valaki van felettünk. Nem is kíméletlen zsarnok leskelődik utánunk, hanem Atyánk van. Már ez a név is azt hirdeti róla, hogy szíve van. Szíve indulatát pedig akkor tette nyilvánvalóvá, a
