Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-01-01 / 1. szám
2. oldal ERŐS VÁR fiának érezte magát s ezt a szabadságérzést hagyta ránk örökségképpen lírájában. Százötven éve ezt idézi a világ, ha az ember igazi magatartás-formáló, tisztességet adó jellemére gondol. Magyar irodalmi hagyományokat folytatva költővé nőtt, de ez nem más, mint megkeresése annak a formának, amellyel leginkább képes hatni a szellemi ember. Mert amit a Petőfi-költészet leginkább sugároztad embernevelés. S az embernevelés, ha országossá válik: nemzetnevelés. Ez Petőfi lényege. Ezért úgy érzem: Zrínyi és Széchenyi mellett áll. A kiskőrösi fiú életműve a nemzet erkölcsi felemelését munkálja. E százötven év alatt, ha gerincességre gondoltunk, ha a gyávaságot restelltük, ha undorodtunk az aljasságtól, a haszonleséstől, a becstelenségtől: Petőfi állott mellettünk. Tőle tanultuk, hogy a meggyőződést hirdetni kell, mint próféciát. Heves összecsapásait jellem dolgában gyatra kortársaival, hajthatatlan, férfias meggyőződése magyarázza. Ahogy elutasította költészetét gáncsoló kritikusait, ugyanúgy minősítette hasznavehetetlennek a hitetlen, műveletlen, ostoba és gyáva lelkeket. Senki parancsolóbban nem írta nemzetünknek egére, hogy csak tiszta emberség lehet a magyarság igaz útja, személy szerint, egyenként, egyéni felelősséggel, semmibe véve származást és szerepet. Hazaértem című versében, melyet 1846-ban írt, közli, hogy elfajul a magyar nemzet. Bejárta az országot, mindent látott: "Alkotmányunk egy vásártér, Melyen lelket adnak, vesznek”. Magunknak kell egyénenként fölemelkednünk. Mert most A pornak vagyunk lakói, Az alacsony úti pornak, Nincsen emberméltóságunk. Mint a féreg, csúszunk-mászunk, Mint a férget eltipornak. Tudta, hogy nemzetet csak őszinte szóval lehet nevelni. Nincs őszintébb költészet, mint Petőfié. Tudta, hogy jellemtelen emberekből nem áll öszsze tisztességes nemzet. Látomásában egy gerinces, igaz, tiszta jellemű magyarság élt. Ehhez a nemzethez intézte múltat felborzoló, jelent alakító, jövőt formáló költészetét. Közép-Európában a nagyobb szellemű emberséges erkölcsű nemzet magasodhatik ki s érhet el életcsúcsokat, vagyis fejlődési biztonságot. A költőnek önmagát, az embert állította példaképül. Ez a két lény fedte egymást, mint két kéz. Ama harmonikus költői jelenségek egyike, amely oly ritka a világirodalomban; élete azonosodott költészetével. EGY IGAZ ORSZÁGOT KERESETT mindenütt, ahol megfordult a magyarok között. A síkság elszánt felfedezésével ellenszegült a romantikának, amely a hegyeket imádta. Petőfi győzött, a síkság lett a szabadság jelképes tája. Petőfi választása mögött nemcsak a szülőföldi szeretet húzódik meg, hanem ott lüktet a földrajzi tény, hogy az Alföld az ország legnagyobb, egységes területe, leggazdagabb táplálója északi, keleti és nyugati testvérvidékeinek. "Szép vagy Alföld, legalább nekem szép!” — ez az ujjongó hang érzékelteti, hogy Petőfi verseiben megszületett a magyar nemzeti táj. Szavára napraforgóként fordulnak az Alföld felé Európa, főként Közép-Európa költői. DE HOZZÁKAPCSOLTA AZ ALFÖLDHÖZ az ország más tájait is, főként a hegyeket. Testi-lelki határai együtt nőttek az ország megismert arányaival. Napokig gyalogolt egyedül, napfényben vagy hóban, hegyenvölgyön át. Látása nyugodt, tiszta, pontos, sehol semmi homály. Nem is kívánkozott külföldre. Számára a nagyvilág, melyet emleget, Magyarország határain belül volt. Szerette ezt az országot. "Ha a Föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta” — mondta. Miközben a főurakra és királyokra végítéletet mondott, társadalmi megújhodásunk eszményképét a családi idill rajzával lopja szívünkbe, vagyis visszatér első ösztönző érzéséhez. Verseinek egész sorában olvashatunk erről, apjáról, anyjáról, öccséről, szerelmeiről, a végre boldogan meglelt asszonyáról és kisfiáról. Gondoljunk a Bolond Istókra, egyik legfontosabb elbeszélő költeményére, a békés családi képre a pattogva szikrázó tűz körül, ahol a menyecske fon és dalol, a férj játszik két fiával, míg kint süvít a tél vihara. A család erkölcsi erejéből kell újjászületnie Magyarországnak. Meg tudta ragadni az emberi világot ma is érvényes, szívet-lelket gyönyörködtető s közérthető költői művekkel. Távol állott a szózavartól, a tehetetlen jelzőhalmozástól. Tiszta volt a hangütése, mint a harangé. Szabadító és tökéletesítő Petőfi költészete. Megerősödik tőle az olvasó, igaz emberré válik. A földrajzi és lírai valósághoz fokozatosan bekötötte Magyarország történetét. Múltunkban is az erkölcsi nagyságot kereste. Tudta, mit jelent történelmi nemzettudatunknak az a vallás, amelyhez tartozott. Tábori levelében, melyet a vízaknai csatából keltezett, s mely 1849. február 3-án jelent meg a Közlönyben, ezt közli, jelent és múltat összekötve, reformációs szabadságunk hőseit nevezve meg, jelképként és végrendeletként: "Megyünk bérei folyamok gyanánt, mint hajdan a Bethlenek, Rákócziak, Thökölyek s hullámainkon visszük a szabadság bárkáját". Szalatnai Rezső (Evangélikus Élet) r Q( jíüi imáduíij Ma így eseng a gyermek és a felnőtt: „Uram! Adj nékiink boldog új esztendőt! A tervek, célok ne dőljenek össze, Szemünket ne a bánatkönny fürössze, És tépett szívünk, e megkopott óra A sok rossz után intsen már a jóra. A csüggedésnek múljék el az árnya, Csonka hitünknek nőjjön ki a szárnya. És szűnjenek a gyilkos tüzek, harcok Szent égi fényben égjenek az arcok! Szemünkről űzz el minden hiú álmot Ne kergessük a csalfa délibábot, Ne tévesszen meg láplidércek fénye, De tudjunk hittel nézni fel az égre. És bízva bízni, dacosan akarni Jóságot vetni, sebeket takarni, Nem nézni vissza, menni csak előre, Ha kell a völgybe, ha kell, a tetőre, Ha kél a nap, vagy tél borul a nyárra, De mindig a Te ösvényeden járva, S áldani Téged, az örök Teremtőt: Uram! Adj nékünk boldog új esztendőt! Palotay Gyula
