Erős Vár, 1972 (42. évfolyam, 1-10. szám)
1972-10-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 5. oldal ORDASS LAJOS: Akivel én is találkoztam az ’’úton” FRANKLIN CLARK FRY ORDASS LAJOS Az 1968-ban hirtelen elhunyt dr. Franklin C. Fry egyházi elnökről tisztelői ezévben emlékkönyvet adtak közre. Az alábbi cikk D. Ordass Lajos budapesti ev. püspök tollából ebben az emlékkönyvben jelent meg. Az emlékkönyvet festőpaletta mintájára 92 szint jelentő, személyes élményeket tartalmazó cikkből állították össze. Nem arra törekedtek, hogy ezt a globális jelentőségű és befolyású egyházfejedelmet minden vonatkozásban megörökítsék, hanem csak annyira, amit a könyv alcíme hűen fejez ki: “Paletta portré készítéséhez”. A könyv természetesen angolul jelent meg, D. Ordass Lajos cikkét azonban az eredetileg németül írt kéziratból közöljük az olvasókkal. A kiadók e szívességét hálásan köszönjük. Ordass Lajos az “út”-at a Jézus-követés közösségének tartja, s ő naplót vezet azokról, akikkel ebben a közösségben egyesülhetett. (A könyv $3 beküldése ellenében megrendelhető a következő címen, ahonnan a “Franklin Clark Fry Memorial Book”-ot kell kérni: The Lutheran Quarterly, Wittenberg University, Springfield, Ohio 45501.) — bbp — 1947-et írtak akkor. A második véres világháború befejeztével Európa romokban hevert, s legjobban talán Magyarország szenvedett. Ilyen körülmények között kutattuk az egyház jövőjét. Elhagyatottságunkban külföldi egyházi körökből jött hozzánk bátorító szó. 1947 márciusában meghívtak Genfbe a segélyszolgálat ülésén való részvételre, sőt egy másik meghívás is érkezett. Júliusra tervezték az Evangélikus Világszövetség megalakulását és a svédországi Lundban rendezett gyűlésre a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőjét is elvárták. Mindkét megmozdulásra engem küldött ki az egyetemes egyház. Akkor második évemben szolgáltam, mint megválasztott püspök. Természetesen sok nehézséget kellett leküzdenem, amíg sikerült 1947 februárjában útnak indulnom. Genfben az amerikai ev. egyházak képviselője, dr. S. C. Michelfelder lelkész fogadott igen barátságosan. Vele többször is beszélgettem. Rövidesen mindkettőnk előtt világossá vált, hogy a genfi ülés után ne térjek vissza Magyarországra, mert kétséges lehet, hogy a kiutazási engedélyt oly rövid időn belül ismét megkapnám. Jobbnak látszott, hogy március és július között az időt az Egyesült Államokban töltsem. Dr. Michelfelder hamarosan összehozott engem a Nemzeti Evangélikus Tanács és a "United Lutheran Church in America” egyház (ebből jött létre a mai "Lutheran Church in America” egyház 1962-ben) vezetőivel, valamint az amerikai követségnél a beutazási engedélyért benyújtott folyamodványomat is pártfogolta. Így kerültem 1947 áprilisában az Egyesült Államokba. Bizony, meglehetősen nehéz helyzetben voltam. Az amerikai hittestvérekkel már éveken át nem voltak kapcsolataink. Tehát ismeretlen emberekkel kellett találkoznom. A legnyomasztóbb mégis az volt, hogy egy teljesen elszegényedett egyház koldusának látszhattam. Még ma is bennem él az az aggódás, ami elfogott, mikor megtudtam, hogy melyik napon találkozhatom dr. R. Long és dr. F. C. Fry egyházi vezetőkkel. Alázatos és hosszú fohászban esedeztem az Úrhoz, hogy e testvérekkel való találkozásra készítsen fel. Elsőízben 1947. április 21-én, a "United Lutheran Church in America” egyház székházában jöttünk össze; dr. Long, dr. Fry, s a fiatal C. E. Lund-Quist volt jelen. Minthogy az angollal nehézségeim voltak, Lund-Quist, ki szintén beszélt svédül, jó segítségemre volt. Tehát dr. Fry-jal ekkor találkoztam először. Számomra nagy megkönnyebbülést jelentett ezeknek az egyházi embereknek az egyenes nyíltságát megtapasztalni. Igen-igen barátságosan fogadtak, s a beszélgetésre is bőségesen volt idő. Részletesen beszámolhattam egyházunk helyzetéről, amit figyelmes együttérzéssel hallgattak meg. így aztán nem volt túlságosan nehéz arról is beszélni, hogy segítségre van szükségünk. Kívánságukra azt is elmondtam, hogyan képzeltem el amerikai tartózkodásomat. Először a magyar evangélikus gyülekezeteket szándékoztam felkeresni. Tudtam ugyan, hogy ezek is szegény gyülekezetek, s hogy az egyháztagok magyarországi rokonaikat közvetlenül segítik, mégis reméltem, hogy készségesek lesznek a hazai egyházat is támogatni. Majd megemlítettem, hogy a svéd közösségeket is felkeresném azon az alapon, hogy diákkoromban Svédországban is tanultam. Az ő egykori hazájuk nem szenvedett háborús károkat, s talán táplálhattam a reményt, hogy a mi szükségünk iránt közöttük megértésre találok. Dr. Fry vette át a szót. Ebből tudtam meg, hogy az amerikai evangélikus egyházak két éven belül 10 millió dollárt akarnak összegyűjteni a megkárosult európai egyházak megsegítésére. Biztosított arról, hogy a magyarországi egyházra is gondol
