Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-03-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXV. ÉVFOLYAM 1971. MÁRCIUS ___ _______ 2. SZÁM Magyar reménység márciusban Szent István királyunk óta a magyar népben a REMÉNYSÉG tartotta a lelket. Napjainkban mintha az ötven éves Trianon és a huszonöt éves orosz megszállás a reménytelenséget tette volna úrrá a magyar jövendő felett. Pedig a reménység életszükséglet s ezért Isten adománya. Dante a dolog elevenére tapintott, amikor színjátékában a pokol bejárata fölé ezeket a szavakat írta: ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Tekintete befelé nézett, amikor ezt írta. Kívülről nézve a kérdést, mi úgyis mondhatnánk: amíg a pokolba nem lépsz, ne hagyj fel a reménységgel! A poklon kívül van reménységünk, de nem valamiben, hanem VALAKIBEN. Nézzünk a Bibliából két történetet. Az ó-testámentumból Jeremiás könyvének 32. fejezetéből a 37-39 verseket “összegyűjtöm őket mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem és biztonságban lesznek. Akkor népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor és jól legyen dolguk nekik is és utódaiknak is.” Jeremiás próféta igen nehéz körülmények között írta ezt. Börtönben ült. Népe ugyanis háborúba került és Jeremiás azok közé tartozott, akik a csata elvesztéséről prófétáltak. Érthető volt tehát a börtön-büntetés, mert egy háborúban lévő népnek nem lehet erkölcsi erő nélkül jó reménységgel harcolnia. Jeremiás próféta azonban a börtönben megváltozott, mert új látást kapott Istentől. Most sem tagadja, hogy ennek a háborúnak a vége vereség lesz, de hirdeti, hogy mindennek a vége azonban nem vereség, hanem dicsőség lesz. Jeremiás messzebb látott és a vereség után a győzelmet hirdeti. Vájjon mi az alapja Jeremiás reménységének? Istentől jött megvilágosodása! Meglátása annak, hogy a történelem folyamán is ez mindig így volt. Lehet, hogy ezért a reménységért kinevetnek, bolondnak tartanak, de ez nem zavarhatja meg reménységünket, mert a mi reménységünknek a fundámentuma: a könyörülő Isten! Most nézzünk egy példát az új-szövetségből: .. az irgalomnak Atyja ... megvigasztal minket minden nyomorúságunkban . . . Krisztus által... és a mi reménységünk erős felőletek, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedéseben, úgy a vigasztalásban is. (2 Kor. 1:3-5, 7.) Pál apostol szintén nehéz helyzetben írta ezt a levelet, mert veszedelem fenyegette az evangélium ügyét. Pártoskodások, erkölcsi lazaság lett úrrá a gyülekezeten. Pál nem abban reménykedik, hogy úrrá tud lenni a korinthusi vihar fölött, hanem abban, hogy a Krisztusba vetett reménysége erős. Ezért írta nekik: “ÉS A MI REMÉNYSÉGÜNK ERŐS FELŐLETEK!” Reménységünk nem lehet az emberi éleslátás, csak Isten erejében és mentő szeretetében való bizodalmunk. Jeremiás reménykedik Isten világkormányzásában akkor is, amikor annak semmi jelét és biztosítékát nem látja. Pál apostol is reménykedik abban az Istenben, aki nemcsak a népek történetét igazgatja, hanem egyházát sem hagyja el. Csak mi ne hagyjuk el Istent és egyházát! Isten népe mindig derűlátó volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ne lássa józanul és reálisan az életet. A hite viszont megakadályozta abban, hogy kétségbeejtő helyzetekben kétségbeessék. Csüggedő és reménytelen magyarok, fel hát a fejekkel! Felfelé kell nézni, mert csak a Lélek tud minket elvehetetlen reménységgel bizonyságtevőkké tenni, hogy a költővel mi is valljuk: Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt, Még jőni fog, még jőni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. (dr)
