Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-11-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 3. oldal KARÁCSONY KÜSZÖBÉN János 5:31-37/a A hivő embernek nemcsak hangulatai vannak az ádventi időben, hanem van imádságos csöndje, komoly kérdése Istenhez és önmagához az Advent felől. Ilyen kérdés például az, hogy mi az Advent?! A Szentírásnak erre a kérdésre az a világos felelete, hogy az Advent Jézus Krisztusnak, Isten Fiának megérkezése az emberhez. Valaki ezt így mondta el találóan: •—- a hivő ember Advent napjaiban azért akar találkozni Jézus Krisztussal, az Isten Fiával, hogy ő maga is Isten gyermekeként mehessen tovább. Az Advent minden mondata úgy beszél Jézus Krisztusról, mint Isten Fiáról. És ennek a beszédnek bőven akadnak tanúi is. Nem lehet azon csodálkozni, hogy az ember szereti a bizonyosságot. Még a hivő ember is szereti és örül az Advent tanúinak és boldogító beszédeinek. Igénk az Advent beszédes tanúiról szól a hivők gyülekezetének. Először is azt mondja el, hogy amikor Jézus Krisztus eTre a világra érkezett és az első esztendők lépéseit tette meg Isten temploma és gyülekezete felé, akkor maga az élő Isten mondta róla az első tanúságtételt, bizonyságtevést ezekkel a szavakkal: — 0 az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm! De Jézus Krisztus Istenfiúságának tanúi voltak az emberek is. Születése előtt Isten Fiát látták és ígérték Benne a próféták és születése után, a kereszthalál után kezdődő végtelen utakon Róla beszéltek az apostolok és hivő emberek milliói. Mégis az ádventi tanúk seregében legelői Jézus Krisztus tettei állanak. Csodálatos élete és megváltó kereszthalála csak gyönyörű kezdőbetűi annak a végtelen és elmondhatatlan szeretetnek, amivel mindenkit megajándékozott. Mégis az a legnagyobb tanúja az Adventnek, ami az én életemben zajlik le felejthetetlenül. Láttam fehér hajú, ősz igehirdetőt, amikor búcsúzott a gyülekezetétől. Amikor egy mondatban akarta összefoglalni ezer és ezer prédikációját, amit egy életen át Krisztusról elmondott, akkor ezt a felejthetetlen mondatot mondta: —- a Biblia minden lapján és az életem regényének minden oldalán Jézus Krisztusban szeretett engem az Isten! Azt hiszem ez volt a legegyszerűbb, a legvilágosabb és a legszebb prédikációja. Ez a rövid mondat, ez a rövid tanúság. Az alakja ködbe vész, sírján elhervadnak a virágok, de az a mondat visszatérő ádventi láng marad a karácsonyi küszöbön. Jézus Isten Fia volt és a hivő embernek akkor van igazán Adventje, ha belőle Isten gyermeke lép tovább. Hivő emberek tudják és vallják, hogy egyszer meg kell állani egy másik ádventi, karácsonyi küszöbön. A hazaérkezés küszöbén. És a hivő embert ezen az ádventen is ez a gondolat foglalkoztatja, hogy amikor az élete visszaérkezik, egy hosszú életút után vajon elhangzik-e fölötte Isten szava: — ez az én fiam, akiben én gyönyörködöm! És az a gondolat foglalkoztatja, hogy amikor megérkezik egy örök karácsony küszöbére, lesznek-e tanúk, akik majd vallanak mellette? Akik majd elmondják Istennek, hogy mi Isten gyermekét láttuk mindig benne. Az arcában Krisztus arcát szerettük és a szívében, a szavaiban, a tetteiben örök szeretet karácsonya melegített felénk az életünk minden ádventi útján. És lesz-e, aki majd azt mondja — ez a mi testvérünk, akiben gyönyörködtünk. Az Ádventnek sokszor van ilyen karácsonyi kérdése —■ a karácsony küszöbén. (F. L.) A GYÓGYULÁS ÚTJÁN VAN Bernhardt Béla Shelby-i (OH) ev. lelkész és felesége, sz. Potsubay Róza. Hoszszabb kórházi kezelésen, ill. műtéten estek át. • MOGENS ZEUTHEN AMERIKÁBAN A magyarországi evangélikus körökben jól ismert dán lelkész, aki a soproni teológia hallgatója volt s tökéletesen megtanult magyarul, szeptember 19-én Clevelandban járt, ahol meglátogatta Brachna Gábor főesperest, valamint Juhász Imre lelkészt, lapunk szerkesztőjét. Mogens Zeuthen korábban az Evangélikus Világszövetség kisebbségi egyházak osztálya főtitkára volt s ma is gyakran jár Magyarországon. MIT AKAR JÉZUS ADVENTKOR? Szabadságra hazajött katona mesélte: — Sötét éjszakán a kaszárnya kapujában álltam őrt. Tágranyitott szemmel vizsgálódtam, nehogy valamelyik elöljáróm meglepjen, és elmulasztva a tisztelgést, büntetést kapjak. Őriznem tulajdonképpen csak az őrbódémat és a kaput kellett, — enynyit a sötétben is láthattam. Hirtelen lódobogást hallottam, s a következő pillanatban szembenálltam a századosommal, akinek kötelességszemen, feszesen tisztelegtem. Úgy állt előttem a lovával, mint egy lovasszobor. Még mindig nem elégelte meg a tisztelgést? De egyszerre dörgő hangon szólalt meg: — Fickó, mit ér nekem a tisztelgésed, ha nem nyitod ki a kaput, hogy bebocsáss? Ez hatott. Mint a villám, szabályszerű fogással letettem a fegyvert, feltártam a kaput és beengedtem a parancsnokomat. ☆ Az "ádvent” (jövetel) szó nem gondolkoztat el? Mit ér a királyok Királyának minden tiszteletadásod, “isten-tiszteleted", ha nem jutsz tovább ennél? Hallod a szavát? “'íme az ajtó előtt állok és zörgetek ...” Nem kedves néki a tisztelgésed, ha nem bocsájtod be őt!
