Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-10-01 / 7. szám
ERŐS VÁR 5. oldal “Nem szégyenlem Krisztus evangéliumát” Róma 1:16-17. 7. NEOPROTESTANTIZMUST! A háborús válság a vallásos élet válságát is magával hozta. Az egyházak pacifizmusa pusztába kiáltó szó volt, az erkölcsök ziláltsága aláásta az egyházakhoz való ragaszkodást. A szenvedések óriási tömegeket sodortak az egyházellenes szocialista-kommunista áramlatok karjaiba. A világkataklizma után az egyházak a válsággal szemben a maguk módján védekeztek s megindult a regeneráció munkája. A legnagyobb eredményt a római katolicizmus érte el, mert nemcsak regenerálódott, hanem a szó legszorosabb érteimében új reneszánsz felé ívelt. A tekintélyek forradalmi rombolása, a régi tekintélyek visszavágyása, a tudományos racionalizmus feloldódása a relatívizmusba, a logizmus helyett a pszichológizmus előtörése, ez mind jó talaj volt a katolikus misztikum visszatérésére s a művészetben, tudományban, a szociológiában és napi politikában egyaránt megszületett a neokatolicizmus, melynek titka: a régi tartalom modern köntösben, a régi bor új tömlőben. A protestantizmus veleszületett lényege mindenkor a szabadság, a tekintélyektől mentes szabad kutatás, az egyéniség szabad érvényesítése, a haladás és modernség szabad szelleme s ezért mindig olyan nagy nevelő értéket jelentett, hogy Magyarországnak sokszor adta sorsdöntő napokban a nagy vezetőket, államférfiakat, gondolkodókat, alkotókat és tehetségeket. A magyar újkori történelem, tudomány, irodalom és művészet legnagyobb alakjai között sok a protestáns. A protestantizmus háborús válsága, azonban nem akar elmúlni. A protestantizmus mintha elvesztette volna eredeti irányát és egyházon kívül társadalmi, nemzetpolitikai, művészeti téren való irányító befolyását. A demokráciát hirdető protestantizmust az idők iramában túllicitálták a túlzó irányzatok, melyek a hívek nagy részét is magukal ragadták, de túl akarja haladni a neokatolicizmus is. Ezért a protestanizmus a nála modernebbekkel szemben konzerválásra törekvő konzervatívabb irányzat lett, a katolicizmussal szemben pedig még nem találta meg a maga modernségét. A protestantizmus a laikus világnézetekkel szemben való küzdelemben az ősi hagyományok megtartó erejéhez fordult, támadás helyett önvédelmi, álló harcmodorra tért át, a katolicizmus viszont az álló harcból előrenyomul és hódít. Miért van ez a paradox helyzet? Nagyon egyszerű a válasz. A katolicizmus modem formában adja a maga konzervatív vüágnézetének a tartalmát, mi pedig konzervatív formában akarjuk adni a mi mindenben modernebb vüágnézetünket. A kor irama túlcsapott felettünk s míg a katolikusok már hozzáalkalmazkodtak a korhoz, mi még nem találtuk meg az új körülmények közti harcmodor formáit: a neoprotestantizmust, ami nem lehet más, mint az ősprotestantizmusnak a mai kor nyelvén való kinyilatkoztatása. Mi protestánsok egy emberöltőt késtünk az új katolicizmus szervezkedése mögött. Milyennek kell lennie a neoprotestantizmusnak? A protestáns világnézet adva van. Évszázadok viharaiban tisztult meg és edződött életalakító, formákat alkotó programmá. Nincs mit változtatni rajta. Nem kell semmi újat hozzáadni, nem kell semmi régit elvenni tőle, csak ki kell fejteni és be kell vinni az életbe. A katolicizmus harcol a minden téren való radikalizmus ellen, öntudatosítja, a saját képére átneveli saját tömegeit, minden téren irányítja híveinek lépéseit, a fél-katolikusokat százszázalékos katolikusokká formálja át. A protestantizmusnak, erősebb önvédelme mellett, a saját kebelében hasonló öntudatosításra kell törekednie, hogy megtalálja és kifejthesse a mai korhoz idomult társadalmi, művelődési, gazdasági, politikai programját és eszmerendszerét. Az egyházat folyton reformálni kell. A hitvallástételek ara valók, hogy a gondolkozás szabadságát irányítsák és emeljék. A protestantizmus egykor forradalmat jelentett, ma ne jelentsen többet, mint haladást, modernséget. Ne revolúciót, de mindenesetre evolúciót! A szociológiai tanok annyiban helyesek, amennyiben nincsenek ellentétben az etikával, amennyiben alkalmazásai az evangéliumnak. A neoprotestantizmus egyik társadalmi munkája a tömegcselekedeteknek az evangélizálása. Az evangéliumnak mindenütt való keresése és érvényesítése: ez a protestantizmus lényege. De az egyén és a társadalom krisztianizálása már a reformáció korában is elmaradt. így csúszott le a protestantizmus a maga történelmi hivatásának magaslatáról. És ide kell viszszaemelkednie, ha a neoprotestantizmus útjára akar térni! Több protestáns aktivitásra és céltudatosságra van szükség! És végül a neoprotestantizmusnak buzgó imával és önzetlen munkával kell dolgoznia azért, hogy az Űr Jézus főpapi imájában kért egység valóra váljék ezen a földön. A kér. egység nemcsak Jézus főpapi imádságának a tárgya, hanem világszükséglet, lehetőség, feladat és hitcikk is! Gondoljunk arra, hogy: egy Krisztusunk, egy Megváltónk, egy üdvösségünk van. Egy nyáj vagyunk és egy Pásztorunk van! Dolgozzunk a kér. egységért bátran, egész szívvel, fáradhatatlanul, mert Krisztus úgy érezte, hogy igazságunkban való teljes megmaradás mellett is lehet egység: a SZERETET ÉS BÉKESSÉG EGYSÉGE! Közli: Egyed Aladár (Folytatjuk) Luther Márton szobra a Deák-téri templom udvarán.