Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-01-01 / 1. szám
2. oldal ERŐS VÁR “Emlékezzetek meg a (Zsid. 13:7) DR. ORDASS LAJOS HETVENEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA 1901. február 7-ére virradóra a Bács Bodrog megyei Torzsa község evangélikus kántortanítójának az otthonában késő éjjelig égett a lámpa. Az elcsöndesedett falu két rendőre — két egyszerű falusi parasztember — felfigyelt erre a szokatlan jelenségre. Bekopogtattak az ablakon. A kántortanító ablakot nyitott és megkérdezte tőlük, hogy mit akarnak? Azt felelték, nem tudták mire vélni a világosságot a szobában, azt hitték, hogy esetleg tolvajok járnak és azokat akarták volna megzavarni. A kántortanító ekkor elmosolyodott és azt felelte, hogy tévedtek. Nem tolvajok miatt ég a lámpa, hanem mert megszületett a család ötödik gyermeke. 47 évvel és néhány hónappal később ez a kis gyermek a legnagyobb magyarországi egyházkerület, a Bányai Egyházkerület püspöke volt, mikor egy éjszakán, 1948. augusztus 25-ének első óráiban három polgári ruhás rendőr kopogott lakásán. Rövid házkutatás után, amelynek során az északamerikai Bethlehem városának “Szent János” Egyházközségétől kapott páratlanul szép táskájába gyömöszöltek be egy csomó iratot, hogy azt magukkal vigyék, a rendőrök a püspököt is elvitték. Nem először történt meg a magyar történelemben, hogy evangélikus püspököt letartóztattak. Az 1848-as magyar szabadságharc után Haubner Máté dunántúli evangélikus püspök Pozsonyban és Kufsteinban várfogságot szenvedett. Pákh Mihály, a tiszai egyházkerület püspöke 1854- ben szabadult ki börtönéből. A másik két evangélikus püspököt az önkényuralom kormányzata szintén megfosztotta tisztétől. 1945-ben Túróczy Zoltán nyíregyházi püspököt tartóztatták le túlbuzgó vidéki hatóságok, de ez még a budapesti kormánynak is kellemetlen volt és a püspököt hamarosan teljesen rehabilitálta, sőt két ízben hozzájárultak az uralmon levők, hogy a Dunántúli, majd az Északi Egyházkerület püspökévé válassza. ti elöljáróitokról . . Persze, hogy egy püspököt az államhatalom emberei letartóztatnak, az még önmagában nem lesz egyház történelmi eseménnyé, csak akkor, ha megvizsgáljuk a világi felsőbbség indítóokait. Az állam az egyház mondanivalóját és szolgálatát kívánta korlátozni, nem pedig a szabadságától megfosztott egyházi elöljáró általánosan elismert és erkölcsi szempontból nem kifogásolható, de állítólag állami törvénybe ütköző magatartását büntetni. Hogy a letartóztatott, majd elítélt magyar püspök esetében hogyan álltak a dolgok, az a kezdet-kezdetétől fogva a napnál világosabb volt. Ordass Lajos, püspöki esküjéhez híven, nem akarta az egyházi iskolákat "lelkesen és önként” az államnak felajánlani, hanem minden törvényes eszközzel küzdött azok államosítása ellen. A magyar szabadságharc 100. évfordulóját nagy állami ünnepségek között megülő Magyarországon a szólásszabadság ilyen jellegű kifejezésére nem volt lehetőség és Budapest evangélikus püspökének az ország különböző börtöneiben kellett évekig sínylődnie emiatt. A vele történt igazságtalanságot azonban nem csak az események összefüggését figyelők állapították meg, hanem nyolc évvel később a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága is, amely 1956. október 5-én dr. Ordass Lajost "az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmenti”, kijelentvén, hogy az ítéletnek a "terheltre vonatkozó része törvénysértő”. Ami azt jelentette, hogy a magyar püspök éveken át ártatlanul szenvedett és ezt szenvedésének okozói is elismerték. Amikor 1956 eseményei következtében az államhatalom által Ordass helyére ültetett és az egyházi szervek által törvényellenesen elfogadott (Ordas Lajos sohasem írt lemondólevelet, bár erre mindenféle módszerrel kényszeríteni akarták!) püspök lemondott, természetesnek tartotta mindenki, hogy Ordass visszatér püspöki tisztébe. Hogy az egyház népe ennek megtörténtét hogyan fogadta, azt jól illusztrálja a Deák téri templomban megtartott 1956. október 31-i — szerdai — reformációi emlékistentisztelet, amelyen — a közlekedési eszközök teljes hiánya ellenére — olyan számban vettek részt hívek, mint azóta ritkán. Hasonló mély benyomást tett a magvar püspök szolgálata hallgatóira 1957 nyarán, amikor az Evangélikus Világszövetség Minneapolisban megtartott gyűlésén Ordass Lajos hirdette Isten Igéjét a megnyitó-istentiszteleten. Mondanunk sem kell, hogy ide a sokat szenvedett főpásztor az állami hatóságok által engedélyezett útlevéllel érkezett ki. Nem csoda, hogy a világ evangélikusai szervezetük alelnökévé választották, amint azt már 1947-ben is megtették! 1958. június 19-én újból kopogtattak Ordass Lajos ajtaján. Most egy levelet hoztak, amelyet az 1956-ban a magyar felkelés elől Bécsbe (és csodálatosképpen nem kelet felé!) menekült, majd 1956. novemberében újból Magyarországra visszatért és az állam által az Evangélikus Egyházra egyetemes felügyelőként rákényszerített Mihályfi Ernő küldött. Ez a levél egy másik levelet tartalmazott, amelyet előző nap az Állami Egyházügyi Hivatal azóta elmozdított elnöke írt, az az egyén, akit a forradalom alatt Ordass Lajos felkeresett és a börtönben vígasztalt, valamint akinek beteg feleségéről — férje letartóztatása alatt — Krisztus szellemében gondoskodott. Ez a levél szűkszavúan közölte, hogy az állam az 1956. október végén lemondott (és azóta magát nyilvánosan ateistának vallott) Dezséry Lászlót ismeri el törvényes püspöknek és utasította az egyházi szerveket ezen intézkedés érvényesítésére. A megfélemlített egyházkerületi
