Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-11-01 / 9. szám
EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXIV. ÉVFOLYAM___________________1970. NOVEMBER__________________________________9. SZÁM Az ádventi előszobában ÁDVENT az Orra való várakozás ideje. De hát miért tér vissza örökösen ez az ádvent, miért várunk még mindig az Ürra, mikor Ő már eljött s ígérete szerint állandóan itt van közöttünk minden napon, mind e világ végezetéig? Bizonyos az, hogy az egyház az ádvent örökös visszatérésével nem csupán a történeti ádvent emlékezetében való átélését akarja felkelteni a hívek lelkében, hogy így' a világtörténelem Krisztusra váró és Krisztus nélkül élő ádventi korszakának sötét hátteréből annál ragyogóbban világítson a betlehemi mezők angyali jelenése. Bizonyos az is, hogy az ádvent örökös visszatérésének okát még az sem meríti ki teljesen, hogy a világ mindig elfeledkezik arról, hogy a ma, most is, itt is láthatatlanul jelenlévő Krisztus egyszer majd újra meg fog jelenni láthatóan, dicsőségben, ítélni eleveneket és holtakat s ezért az egyház az ádvent örökös visszatérésével akarja ezt a könnyelműen élő világot a leszámolás kellemetlen időpontjára emlékeztetni. Az örökösen visszatérő ádventnak nem csupán történeti jelentősége van. Nemcsak a múltra emlékeztet s a jövőre figyelmeztet. Az egyháznak az örökösen visszatérő ádventtal nevelési célzata is van. Egy' embertípust akar benne szolgálni és kiábrázolni, az örökös ádventban élő embert. Ezt a típust nyugodtan nevezhetjük ádventi embernek. ÁDVENTI ember mondja ezt az igét: ‘‘Várjad az Urat!” (37. zsoltár 34. v.) A MAI VILÁGNAK nemcsak arra van szüksége, hogy az ádventi üzenetet a vőlegényét váró menyasszony édeskés megfogalmazásában hallja, hanem hogy hallja azt ilyen kemény megfogalmazásban is: “Várjad az Urat!” Istenre kell tudni várni olyan alázatos, csendes lélekkel is, mint amilyen alázatosan és csendesen köteles elhordozni ura minden szeszélyét a rabszolga. Szükségünk van ilyen kemény hangra, hogy meg tudjunk maradni az ádventi tiszteletteljes várakozás lelki állapotában Istennel szemben. A hamar felfuvalkodó embernek örökösen szüksége van arra, hogy ágaskodó önérzetét megfricskázza az Úr: Hátrább! Várj a sorodra! Tanulj meg várni az Úrra! A MI Istenhez való viszonyunkban a fegyelmezettségnek, az alázatosságnak a tudata a helyes állapot. Ő az Úr, én a szolga, Ő a Teremtő, én a teremtmény. Övé minden jog, az enyém semmi. Övé az akarat, enyém az engedelmesség. Tanulj tehát fegyelmet. Nyeld le lázadásaidat s törődj bele, hogy ez a helyzet, ez a valóság: az Isten Isten s az ember csak ember. Tanulj meg csendben lenni életed minden külső nehézsége között, míg várat az Úr. • DE EZ az ige nemcsak földi életünk bajainak, elhagyatottságunknak csendes elhordozására tanít meg bennünket, hanem belső életünk nehézségeinek elviselésére is képesít. Megtanít csendben lenni életünk belső nehézségei között is, míg várat magára az Úr. AMIKOR az ádvent esztendőrőlesztendőre újra visszatér, szomorú tanítást ad arról, hogy a keresztyén ember életében nincsenek egyszersmindenkorra elintézett, tehát túlhaladott igazságok és lelkiállapotok. Az ádventi várakozás előszobájából beléphetünk a karácsonyi kinyilatkoztatás fényes ragyogásába, nagypéntek koromsötétségében rádöbbenhetünk bűneinkre és a mindent eltörlő kegyelemre, húsvétkor diadalittasan állhatunk meg az üres sír és a legyőzött halál előtt, áldozócsütörtökön a hazatalált gyermek boldogságával tárhatjuk ki karjainkat a felénk világító égi otthon felé, pünkösdkor égi tűz feszítő erejével indulhatunk el meghódítani a világot Krisztusnak ..., egyszer csak újra lezuhanunk a megdicsőülés hegyéről a kudarcok völgyébe, a Krisztusmegtalálás boldogságából a Krisztus-keresés keserűségébe, kezdhetünk újra élőiről mindent, hogy aztán csendes megalázkodottsággal újra ott kopogtassunk nyomorult koldusként a kegyelem ádventi előszobájában. Nem ez-e az egész keresztyén életünk? Megtaláljuk és elveszítjük Istent. Felemelkedünk s utána alázuhanunk. Hullámhegyek és hullámvölgyek szomorú egymásutánja váltja benne egymást. Pünkösd után újra ádvent. Sziszifusznak minden kínja semmi a Krisztust kereső, Istent szomjúhozó lélek e kínjához képest. Azért tér vissza az egyházi esztendőben is örökösen az ádvent, mert az ember életében is örökösen visszatér. Sőt azt lehet mondani, hogy az ember többször kuporog ádvent várószobájában, mint az Istennel-járás fényes termeiben. HA TE MOST ebben a lelkiállapotban gyötrődsz és kínlódsz, halld meg az üzenetet: "Várjad az Urat!" Ha azt várod Tőle, hogy üljön le melléd, könnyeidet törölje le, simogasson meg szelíd szavával és Ö keményen, (Folytatás a 2. oldalon)