Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-04-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 7. oldal LELKÉSZI NAPLÓMBÓL 3. SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT! Roseggernek egy szép költeménye a költő álmát örökíti meg. Az űr sorba kérdezi az emberiség nagyjait. Megkérdezi Mózest: Mit adtál a világnak? — Törvényt. — Mi lett belőle? — Bűn. Azután Nagy Károlyhoz fordult: Mit adtál a világnak? — Oltárt. — Mit csinált belőle? — Máglyát. Utána Napoleon következett: Mit adtál a világnak? — Dicsőséget. — Mit csinált belőle? — Gyalázatot. Utoljára egyszülött Fiától, az Űr Jézustól kérdezte meg: Mit adtál a világnak? S Ő remegő hangon felelte: Érette mindent eltűrő szeretetet. — És mi lett belőle? A költemény szerint az Űr Jézus nem tudott felelni, hanem arcát kezébe temetve, keservesen sírt. . . Az emberiség nyomora iránt már kisdiák koromtól fogékony voltam. Hogy rozsnyói favágónk, Maksa bácsi télen nem csak pénzt kapott munkájáért, hanem ebédet is a jó meleg konyhában, azt én könyörögtem ki szüleimnél. Rozsnyón — káplán koromban — az Iparosok Köre engem kért fel a március 15-i ünnepi beszédre. Az ünnepély után hozzám jött az egyik rozsnyói földbirtokos és azt mondotta: “Fiatalember, valamikor az ilyen be-Magyarország és a keresztyén Európa tragédiája (Folytatás a 6. oldalról) zösségek szolgálatának szenteli az életét, de ha ezt a kis magyar közösségek megkerülésével teszi, vétkezik a felebaráti szeretet törvénye ellen Az igazi, tiszta, keresztyéni szeretet az egyetlen erő, amely a gonoszság és barbárság tengernyi veszélye és kísértése között a magyarságot meg fogja tartani. Ezt tanítja hitünk, ezt bizonyítja a történelem, ez az egyedüli lehetséges reális politika. Ha ezt megszívleljük, akkor helyesen vontuk le a történelem tanulságait ebben a kettős nemzeti tragédiára emlékeztető gyászévben. Egy lépéssel előbbre haladtunk Magyarország — és Európa — feltámadása felé. Halász István (HITBŐL ÉLÜNK) széd után letartóztatták a szónokot izgatás címén.’’ Sajógömörön első dolgom volt, hogy a falu legszegényebb rétege számára megfelelő helyet biztosítsak az egyház tisztviselőinek és presbitériumának sorában. És a jó gazdák ezt természetesnek is tartották. A szegény gyermekeket ingyen taníttattuk az ottani, több mint 400 éves evangélikus polgári iskolában, a tehetségeseket pedig tovább taníttattuk. A faluban nem lévén orvos, az elsősegélyt mindenkinek én nyújtottam a községi bába segítségével. Szegeden a nagyon jóhírű evangélikus iskola jómódú másvallású gyermekekkel volt tele s a mi szegény evangélikus gyermekeink idegen iskolába jártak. Ebből az iskolából két hónap alatt 95 százalékban evangélikus iskolát csináltunk. A szegények iskolája lett, de így gyermekeink együtt voltak. Kiváló Nőegyletünk a szegény gyermekek részére az egész tanéven át napközi otthont létesített, évi átlagban 40—50 gyermekkel. Ott ingyen reggelit, ebédet és uzsonnavacsorát kaptak, karácsonykor pedig cipővel—ruhával ajándékozták meg őket. Ugyancsak itt étkeztek az általunk létesített Egyetemi Luther Otthon szegénysorsú hallgatói is, akik az Otthonban lakásért egész hónapra csak 10 pengőt, vagy semmit sem fizettek. A szegedi egyetem jogi és orvosi fakultásának hét evangélikus professzora is segítette őket. Az orvosa professzorok egyébként ingyen kezelték azokat a híveinket, akik az én névjegyemmel keresték fel a rendelőjüket. Cegléden a polgármester, aki az egyházban egyházfelügyelő elnöktársam is volt, kért fel arra, hogy mint tartalékos tábori főlelkész, vállaljam a helybeli Bajtársi Szolgálat vezetését. A költségeket a város fizette és kezelte, de 52 nő gyűjtötte össze a városban a pénzt. Ezek voltak a gondozó nők is. Feladatunk a harctéren levő katonák családtagjainak segítése, gondozása volt. Mi láttuk el őket élelemmel, tejjel, tüzelővel. Igen nehéz, de gyönyörű munka volt. Hálát adok Istennek, hogy ennek a szolgálatnak a vezetésére méltatott. Fiatal koromban Jánosi Zoltán debreceni lelkész rázta fel lelküsmeretemet és felelősségemet írott beszédeivel az igazi krisztusi szeretet gyakorlására. Senkisem bizonyította erőteljesebben, hogy az egyház szeretetmunkája sokszor inkább alamizsnálkodás, alkalmi segítés, mint evangéliumi diakónia. Csak a jelent segítettük, de a jövővel már nem törődtünk. A Szegedi Evangélikusok Lapjában, szószéki és rádiós igehirdetéseimben is állandóan ébrentartottam Magyarország három millió koldusának helyzetét és hirdettem a földreform fontosságát és szükségességét. Amikor pedig rádiós igehirdetéseimet az egyházi cenzúra állandó kritikája kísérte, inkább lemondtam erről a szolgálatomról. A budapesti Evangélikus Élet 1965. évi 48. és 49. számában lapunkat, annak szerkesztőjét és engem igen durva és igazságtalan módon támadott. Eddigi hallgatásunk nem beleegyezés volt, hanem a békesség keresése. Most azonban megírhatom, hogy az fájt legjobban benne, ahol azt állították, hogy működésem alatt a szegények érdekében semmit sem tettem. Ezzel szemben az igazság az, hogy mind otthoni, mind németországi lelkipásztori munkámnak fő mozgató ereje a szeretet-szolgálat volt! Ezt sajógömöri, szegedi, ceglédi tanúk seregével tudom igazolni. (Folytatjuk) Orvosi tanács Ezt a fehér négyzetet tartsd a szád elé és fújj rá! Ha zöld lesz, azonnal hívj orvost. Ha megbámul, fogorvosra van szükség. Ha lilává válik, keress fel egy ideggyógyászt. Ha piros lesz, anyagi csőd előtt állsz. Ha pedig megfeketedik, azonnal csináltasd meg a végrendeleted. Ha azonban fehér marad, akkor jó egészségben vagy és semmi okod sincs arra, hogy vasárnap elmaradj a templomból! (St. Andrew’s Episcopal Church, Oceanside, NY)
