Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1969-10-01 / 7. szám
ERŐS VÁR 3. oldal DENVER Július 11—18 között tartotta Denverben (Colorado) orsz. biennális közgyűlését a „Lutheran Church Missouri Synod” egyház, mely 3 milliós lélekszámmal a második legnagyobb ev. egyháztest Amerikában. A közgyűlést hosszú hónapokon át részben találgatások, részben reménykedések előzték meg, s ezek sokszor szenvedélyes véleménykülönbségekké fajultak. A közgyűléssel kapcsolatban felvert hullámok még sokáig nem fognak elülni. A LCMS általában olyan egyházként ismert, amely állhatatos erődítménye az ev. konfesszionális teológiának. Ezért szigetelte el magát a LCMS mindentől; három kivételével csak jóléti, illetve szociális téren működött együtt más ev. vagy egyéb egyházakkal. A LCMS tagjai más ev. gyülekezetben nem járulhattak úrvacsorához, s az ő gyülekezeteikben sem engedtek az oltárhoz mást, csak aki a LCMS egyházhoz tartozott. Éveken át a LCMS csupán három egyháztesttel volt hajlandó minden tekintetben teljes közösséget vállalni. Ez a közösség azonban néhány éve megromlott, mert társai közül ketten azzal vádolják, hogy az ev. hit vallási állásponttól legalábbis bizonyos gyakorlatban elhajlott. Az utóbbi két évben pedig egyre inkább kitűnt, hogy LCMS keretében jelentős belviszályok vannak dogmatikai és hitgyakorlati szempontokból. Jelzőket nem érdemes használni, mert az ún. „liberálisokat”, akik netán kétségbevonnák a Szentírásról tartott felfogást is, nehéz élesen megkülönböztetni az ún. „konzervatívoktól”, akik állítólag az ev. teológia klasszikus alapján állnak. A megkülönböztetés különösen azért nehéz, mert az orsz. közgyűlés határozatai, ha azokat valamiképpen beskatulyázni kívánnánk, nem mondhatók egységes jellegűnek. Az ezer delegátus valóban viaskodott a problémákkal és a Szentlélek ihletése egyik „pártnak” sem engedte meg a „győzelmet”. Mindenesetre a LCMS denveri közgyűlésének a döntései nagy hatással lesznek az amerikai evangélikusság, sőt a világevangélikusság jövőjének az alakulására. A legnagyobb „harc” az egyház vezetőjének megválasztása körül folyt, mert mindegyik csoport azt remélte, hogy az általa képviselt nézetnek a felülkerekedése az elnök személyétől függ. Az eredmény UTÁN... az volt, hogy a „liberálisnak” tartott Dr. Oliver T. Harms eddigi elnök ellenében Dr. Jacob A. Preus professzor lett az egyház elnöke (vezetőpüspöke). Ez a súlypont-eltolódás azonban nem befolyásolta döntően a közgyűlés egyéb fontos határozatait, aminek következtében ún. „ultrakonzervatív” körökből kemény hátraarccal Preus elnököt máris kikezdték. A közgyűlés sajnos — kérdéses dogmatikai meggondolásokból — elutasította azt a javaslatot, hogy a LCMS legyen az Ev. Világszövetség tagjává, s ugyanilyen sorsra jutott az Egyházak Világtanácsában, valamint az Amerikai Egyházak Tanácsában való tagság ügye is. Azonban a LCMS megmaradt az Országos Ev. Tanács tagjaként, bár annak meghatározatlan célú gyűjtésében a részvételt a közgyűlés megtagadta. Ugyanakkor azonban több mint egy millió dollárt szavaztak meg arra, hogy a LCMS szociális és ezzel rokon problémák megoldásában hathatósan vehessen részt. Jelentéktelen többséggel kimondták a szószék- és oltárközösséget az „American Lutheran Church” egyházzal és megbízták a Teológiai Főbizottságot, hogy keresse az egység útját az ev. hitvallási alapon álló egyházakkal, s ezek közül is legelőbb az Ausztráliai Ev. Egyházzal. Jóváhagyták a szervezeti egyesülést a „Synod of (azelőtt: Slovak) Evangelical Lutheran Churches” egyházzal, mely 1976-ig a LCMS egyik egyházterületét fogja alkotni, majd pedig gyülekezetei teljesen beolvadnak a regionális szervezetbe. Jelentős lépés, hogy nők számára is biztosította a közgyűlés mind a szavazati jogot, mind a tisztségviselés jogát az egyházszervezet minden szintjén (kivéve a lelkészi szolgálatot) ugyan azzal a megkötéssel, hogy tiltakozás esetén nők szavazata nem lehet döntő férfiak szavazata ellenében. A katonai szolgálat kérdésében is megváltozott a LCMS álláspontja, mert elismerték annak jogosultságát, hogy valaki lelkiismereti okokból csak bizonyos hadműveletben való részvételt tagadjon meg. Ezzel a döntésével a közgyűlés elfordult az „American Lutheran Church” és a „Wisconsin Ev. Lutheran Synod” egyházaktól, melyek a hadviselésre vonatkozó válogatós lelkiismeretről mitsem tudnak. Ezzel szemben a közgyűlés felhatalmazást adott illetékes szerveinek, hogy együttműködjenek más egyházakkal keresztyénellenes vagy a keresztyén elvek elleni megnyilvánulások leküzdésére. Változatlan maradt a LCMS külföldi egyházsegítő és missziói programja, mely kiterjed több mint harminc országra. Ma még nehéz eldönteni, hogy gyakorlatban mennyit adott fel valójában a LCMS konfesszionális álláspontjából, amely eddigi erőssége volt, s amellyel sokak számára szolgált bizonyságul. Az sem mérvadó, hogy szélsőséges körökben „árulásról” beszélnek, s néhány gyülekezet függetlenítette magát a LCMS szervezetétől. A választ a maga idejében Isten adja meg. A modem idők annyi útvesztőjében azért kell imádkoznunk evangélikus egyházainkban szerte a világon, hogy legyen erőnk evangéliumi örökségünk megőrzésére és kamatoztatására, ahogy azokkal Isten dicsőségét és az emberek javát szolgáljuk. Ez lesz a mértéke a „Lutheran Church Missouri Synod” egyháznak is Denver után. Bernhardt Béla Szibériai evangélikusok Az EVSZ hírszolgálata számolt be arról, hogy a lettországi Ev. Egyház érsekének a felszentelésén az Ev. Világszövetség két képviselője vett részt: C. Mau főtitkárhelyettes és Harmati Béla budapesti lelkész, aki közel két éve már Géniben tartózkodik tanulmányi kiküldetésben. Az így a Szovjetunióba vezetett útjuk alkalmából hivatalos látogatást kívántak tenni az észtországi, litvániai, kazahsztáni és szibériai evangélikusok között is. Szovjet hatóságok a látogatási engedélyt megtagadták tőlük. Észtországba azért nem mehettek, mert „Tooming érsek betegsége miatt a látogatás előkészítését nem véglegesítették.” Litvániába azért nem, mert „ott az evangélikusok olyan vidéken laknak, ahová semmilyen látogató sem teheti be a lábát.” Kazahsztánba és Szibériába pedig azért nem, mert „az szovjet belügyekbe való beavatkozás lenne és amúgy is az ottani evangélikusok — legalább 100 000 lélek az erőszakkal kitelepített volganémetek közül —- nem élnek egyházi szervezetben.” Érdekes, hogy a budapesti Evangélikus Élet szerint „Szibériában egyáltalán nem tudunk evangélikusokról” — 1969/38. sz. Az EVSZ kiküldöttei csalódásuknak adtak kifejezést, hogy a szovjet hatóságok intézkedése miatt a lettországi látogatást leszámítva dolgukvégezetlenül kellett Genfbe visszatérniük. (bbp)
