Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1969-08-01 / 6. szám

6. oldal ERŐS VÁR EGYED ALADÁR ROVATA A Z IGE és ÉN 6. EGY PRÉDIKÁCIÓ TÖRTÉNETE — Csel 4:5—22 — Ez a különös prédikáció — amit a Cselekedetek könyvében olvasha­tunk — nem templomban haugzott el, hanem egy törvényszéki tárgyaló­teremben. Nem pap tartja laikusok­nak, hanem egy analfabéta, tanulat­lan ember: Péter apostol tartja a művelt főpapi bíráknak. Csak egy­ben voltak egyek: a Krisztus-gyil­kosságban. Akik a bírói székben ül­tek Krisztus-gyilkosok voltak; aki prédikál nekik a vádlottak padjából az Péter volt, aki megtagadta Krisz­tust. És mégis ebben a prédikációban egy különös mondat van a 14. vers­ben: „ ... semmit sem tudtak ellene szólni." A művelt, tanult emberek el­némultak az egyszerű halásznak, Pé­ternek bizonyságtevésére, nem bír­tak a Szentiéleknek ellene állni. Mert a Péter igehirdetéséről szóló beszámoló ezzel kezdődik: „Akkor Péter Szentlélekkel megtelve...” Itt azt kell megjegyezni, hogy a Szentlélek nem birtokolható. Nem bízhatja el magát egyetlen igehirde­tő sem, hogy mindig megkapja a Szentlélek ajándékát. Márpedig az igehirdetésben a Szentlélek a leg­fontosabb, nem lehet Őt semmivel sem pótolni. A Szentlelket nem lehet mondatokhoz odaláncolni, mert jön és megy, amint Neki tetszik. Honnan tudjuk, hogy egy prédikációban ott van-e a Szentlélek? Ha ott van, úgy valami visszhang támad a szívünk­ben, valami elkezd benne gerjedez­­ni és igazat adunk Istennek. Meg­győződés lesz úrrá a hallgatóságon, hogy úgy van. Igazat adnak Isten-HALÁLOZÁS Bernhardt Tivadar, lapunk hű olvasója ŰO. életévében visszatért Teremtöjéhez. Temetése október 10-én volt Poughkeepsie­­ben. Gyászolja fia, Bernhardt Béla ev. lel­kész — aki a temetési szolgálatot végezte — valamint leánya, Baráth Jánosné és családjaik. Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg... nek, aki az élő igét ajándékozta. Ahol ez igehallgatás közben nem je­lentkezik, ott a Szentlélek rendsze­rint nincs jelen. Természetesen ez a feltevés csak akkor érvényes, ha hi­vő és lélekben igehallgató emberek­ről lehet szó. Mert a Szentleiket csak a Szentlélek birtokában, vagy leg­alább is közelségében tudom megé­rezni. A felelősség ebben a tekintet­ben az igehallgatón éppúgy rajta van, mint az igehirdetőn. A főpapi bírák nem tudtak ellen­­állani az igazságnak és a tényeknek, amiket Péter apostol vágott a sze­mükbe. Azt mondja Péter nekik: „És nincs senkiben másban üdvös­ség, mert nem adatott az emberek között az ég alatt más név, amely által kellene megtartanunk." Micso­da veretes szavak, mindegyiknek kü­­lön-külön mázsás súlya van. Nem csoda, hogy Péter az utolsó szó jo­gán ezt mondja: „Mert nem tehet­jük, hogy amiket láttunk és hallot­tunk, azokról ne szóljunk.” Ennek a bizonyságtevésnek nem tudnak el­­lenállani, mert élménnyel szemben a logika hatástalan, az érv semmit sem ér. Ha azonban azt gondoljuk, hogy az a prédikáció, melynek olyan nagy hatása volt, a főpapokban megter­metté a maga áldott gyümölcsét, té­vedünk. Megdöbbenve kell látnunk, hogy e prédikáció, amelyet úgy hall­gattak végig, hogy nem mertek bele­szólni, mégis eredménytelen maradt. Ellene nem tudtak semmit sem szól­ni, de tenni igen. A Léleknek kényte­lenek igazat adni, de elhallgattatják a kellemetlen prédikálót. Félnek megtérni s ezért elhallgattatják az igehirdetőt. Hányszor jár velünk is így a Szentlélek! Hányszor kezd döröm­bölni szívünk ajtaján, értelmünk kilincsére reá teszi a kezét, nem tu­dunk szabadulni tőle s akkor egy erőszakos mozdulattal elszakítjuk magunkat tőle és becsapjuk előtte szívünk ajtaját. Majd máskor! Nem akarunk keresztyének lenni még ak­kor sem, amikor „majdnem keresz­tyének lettünk”. És szól a parancs Péter és társai felé, ne szóljanak, és ne tanítsanak a Jézus nevében. Milyen tragikus vége van ennek a prédikációnak! Megkeményednek. Először igazat adnak a Szentlélek­­nek, később lerázzák magukról. Ma még szívük gerjedezett, később már lelkiismeretük nehezebben mozdul meg, mert a második megtérésre szóló meghívásnak engedelmeskedni mindig nehezebb, mint az elsőnek. A harmadiknak még nehezebb és mikor újra próbálkozik a Szentlé­lek velünk, már lehetetlen lesz a megtérés és eleve bezárt ajtókat ta­lál, egy megkeményedett szívet. Engedd hát hatni magadra az ige­hirdetést! EVANGÉLIKUS VILÁGSZÖVETSÉG A strasbourgi Ökumenikus Intézetben nemzetközi szemináriumot tartottak au­gusztus második felében: „Keresztyén lét szekularizált világban” témával. Huszon­két, közöttük öt vasfüggöny mögötti nem­zetből jelentek meg résztvevők. A szemi­nárium a következő összefoglaló ered­ményre jutott: „A szekularizáció rendsze­rint az egyház befolyásának a csökkenését jelenti, de egyben ez szolgálati alkalom is. Amint az egyház felismeri a szekularizá­ció folyamatát, akként kell pontosabban meghatároznia mondanivalóját és szolgá­latát a világban. Az egyház alapjában vé­ve nem társadalmi, gazdasági vagy politi­kai intézmény. Küldetése prófétai, amely az evangélium hirdetésével kiterjed az élet minden mozzanatára. A szekularizált világban a keresztyén egyházaknak egy­re jobban együtt kell müködniök, hogy szolgálatuk hatásos legyen. Hajlandóknak kell mutatkozniok arra is, hogy nem-ke­resztyén csoportokkal is együtt dolgozza­nak közös emberséges célok érdekében. A keresztyén egyházaknak be kell látniok, hogy egyre fogyó kisebbségben vannak a szekularizált világban. Ennek a ténynek mind az egyházakra, mind a keresztyén egyénekre nézve még beláthatatlanok a következményei.” Az Ökumenikus Intézet négykötetes műben tervezi közzétenni az ev. és r. k. teológia egymásraható, időszerű kérdéseit. Magyar vonatkozásban dr. Vajta Vilmos strasbourgi és dr. Nagy Gyula budapesti ev. teol. professzort találjuk a szerzők cso­portjában. (bbp)

Next

/
Thumbnails
Contents