Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-12-01 / 9. szám
EROS VAR 3. oldal Amit a karácsonyfa prédikál... Alig van olyan keresztyén otthon, sőt alig van olyan otthon, ahol szentestén ne állítanának karácsonyfát. Nemcsak hozzá tartozik a karácsonyest szépségeihez és “hangulatához”, de már olyan megszokottá vált, hogy alig tudjuk igazán a jelentőségét. Pedig a karácsonyfa nem karácsonyi dísz, “kellék”, hanem inkább ka rácsonyesti prédikáció. Az olvasókat mos! arra hívom, hallgassuk és értsük együtt, mit prédikál a karácsonyfa. Két névnap és egy születésnap December 24-én, szentestén állítjuk és díszítjük fel a karácsonyfát. December 24-ére a keresztyén naptár szerint egy szerre két névnap is esik. Ádám és Éva névnapja és ugyanakkor Jézus Krisztus születésnapja. Egyszerre kell tehát a bibliai Ádámra és Évára (az első emberpárra) és Urunk születésére gondolnunk. Az első ember által — Ádám — jött erre a világra a bűn, mégpedig azáltal, hogy Ádám evett az édenkert fájáról: áthágta Isten tilalmát. Amit Ádám és utódai a bűnbeesés következtében elvesztettek, azt hozza vissza újra “a második Ádám”: Jézus Krisztus. így olvassuk ezt a Szentírásban: “Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Em 5,18). És: “Mi után ugyanis ember által van a halál, színién ember által van a halottak feltámadása is.” (1 Kor 15, 21.) A december 24-ére fölolvasásul szánt ősi egyházi igehely a bűneset története volt. (Jó lenne ezt a gyakorlatot felújítanunk ma, amikor Isten mondanivalói tekintetében eléggé megüresedett a szenteste.) Alma a karácsonyfán Az is megszokott, hogy a karácsonyfára almát függesztenek. Miért éppen al mát? Azért, mert ez is a bűneset és a karácsony belső összefüggésére utal. Ádám és Éva bűnbeesésének története mindnyájunk képzeletében az alma képével társul, jóllehet a bibliában egy sző sincs arról, hogy a tiltott gyümölcs alma lett volna. Az alma képe egy régi középkori szóképre nyúlik vissza: “Malum e molo”, ami annyit jelent, hogy a rossz az almából származik. így kapcsolódott az édenkerti történet és az alma. Bégen szokás volt, hogy a karácsonyfára akasztott alma egyik oldala halvány, a másik meg piros volt. A halvány oldal a halált, a piros pedig az Isten szeretetéből fakadó új életet jelképezte. Szokás volt az is, hogy a keresztyén családban annak a szobának csukott ajtaja előtt, amelyben ott állt már a feldíszített karácsonyfa, felöl vasták a bűneset történetét, majd ádventi éneket énekeltek. Akkor megnyílott az ajtó, és eléjük tárult a karácsonyfa. Miért fenyőfa a karácsonyfa? Ma már nem tudjuk elképzelni a karácsonyt csillogó, díszes karácsonyfa nél-ELŐSZÖR Ugye, sohse volt még karácsony? Követei a messze mennynek először hoznak hószín szárnyon hozsannázó, nagy örömöt? És titkos útján Betlehemnek a pásztorok először mennek a hírre, hogy egy kicsi Gyermek fekszik jászlon, barmok között! Földünk felett először száll ma ujjongó angyali hozsánna! S ragyogó arcú kisgyerek: a pásztorokkal Betlehemben, hová sietve hívtak engem, én is először térdelek! Kis imádságom félve mondom. Csudálkozom a csudadolgon, a jászlon és a Gyermeken ... ezen a koldus királyságon, égigujjongó éneken. Először! Soha nem hallottam. Nem megszokottan és kopottan. Először hoztak lépteim erre a boldog hódolásra. S századok s az éveim szertefoszlottak, ködbevesztek. Először! Hisz ma született meg! Ma született meg! Énnekem! Angyalokéval együtt ujjong új örömmondó énekem! Hozsánna! Ámen! így legyen! B. E. kül. Pedig a karácsonyfa használata nem is olyan régi. Strassburgban állították Miszerint először karácsonyfát az Úr 1539. esztendejében. Hosszú évszázadok múltak el, míg Németország-szerte, majd világ szerte elterjedt a használata. A reformáció korából ránkmaradt egy fenyőfa-énektöredék. Tartalma ez: 0 fenyőfa, ó fenyőfa, zöldek az ágaid. A nyár is és a tél is kedves idő számodra. Majd a fenyőfa szólal meg: Mért ne lennék zöld, mikor zöld lehetek? Nincs ugyan anyám és apám, akik gondomat viseljék, Isten szeretete az, amely megnövel és zölddé tesz, ezért vagyok karcsú és magas. A fenyőfa legnagyobb méltatását magában a Szentírásban találjuk. Amikor az Űr Isten az ö veszendő népének a megmentését ígérte, önmagáról ezt mondta: “Olyan vagyok, mint a zöldelő fenyő.” (Hős 14,9) Aligha mondható el a fenyőfáról dicsőségesebb, mint ez a prófétai szó. A tülevelek, melyek nemcsak nyáridöben zöldéinek, hanem télen is, ha hull a hó, az élet reménységét jelképezik. De erről beszél, prédikál a fenyőfa formája is. A karácsonyfa felfelé keskenyedik, csúcsával Isten felé mutat. Ezért volt a régiek számára az örökzöld fenyő a reménység, az örökélet reménységének szimbóluma, Minden egyes ágacskája ugyanakkor a keresztet jelképezi. (A fenyőfa ágain keresztet képeznek az oldalhajtások.) Tű levelei pedig a töviskorona tüskéire emlékeztetnek. Jászol és kereszt összetartozását így hirdeti a karácsonyfa. A karácsonyfa “gyümölcsei” Hóseás könyvének idézett helyén még ezt is olvassuk: “Tőlem származik a te gyümölcsöd”. Az előbbi Hóseás idézettel együtt, helyesebben értelmezve ez tehát így hangzik: “Olyan vagyok, mint a zöl delő fenyő, hogy érted gyümölcsöt is hozzak”. Arról az áldozatról is beszél tehát a karácsonyfa, amelyet Isten az ő népéért vállal és arról a gyümölcsről, amely ebből az áldozatból terem. S míg a világ világ, ennek a gyümölcstermésnek nem lesz vége. A természetben a fák tavasszal virágzanak, ősszel gyümölcsöt hoznak, hideg télben pedig mintegy elszáradva állanak, elliullajtva lombjaikat. A karácsonyfa azt
