Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-11-01 / 8. szám
5. oldal ERŐS VÁR naplójegyzetek 111 HEFTY LÁSZLÓ: ARGENTIN Gyülekezetünk a megpróbáltatások között erősödött. A vasárnapi iskola hónapról-hónapra gyarapodott. Egymás után konfirmáltak a felnőttek, akiket egykor a római egyházban kereszteltek, ezek közül kerültek ki a leghűségesebb egyháztagok, a vasárnapi iskolai tanítók, a jövendő presbiterek. Osztálytermeink kicsinyeknek bizonyultak, mikor szombatonként az ifjúsági csoport összejött, mert az eredeti öt evangélikus ifjú mellett harminc argentin fiú és leány csatlakozott. A bibliaórákat a késő éjjeli órákba nyúló viták követték, tárgyalva a biblia tanításait az argentin társadalmi és vallási, valamint egyéni életükre vonatkoztatva. A női csoport egymás után adta át a hímzett, liturgikus színekben készült oltárterítőket a gyülekezetnek, de gondjuk volt arra is, hogy a városi kórháznak lepedőket, az aggmenháznak ruhákat és ágytakarókat, az indián missziónak gyógyszert ős gyermekruhákat juttassanak. A hetenkénti spanyol nyelvű gyermek és rendes istentiszteletek mellett a hó első vasárnapján német, a másodikon angol és a harmadikon magyar nyelvű igehirdetéseket is tartottunk, s így háromszázzal több léleknek nyújtottunk lehetőséget az Isten dicséretére, az evangélium hallgatására ős a szentségekkel való élésre. A magyar istentiszteleket mindig közös étkezés és baráti együttlét követte. Míg Farkas Vince György testvérünk meg nem tért Teremtőjéhez, népdalainkat tárogatóval, vagy gordonkán kísérte. Gyakran órákon keresztül énekeltük ősi dalainkat, melyeket idővel mindenki megszeretett és megtanult. Hasonló volt a helyzet evangélikus egyházi énekeinkkel is, úgyannyira, hogy amikor nemzeti ünnepünkön Dr. Kuthy Tamás pátert kértem meg, hogy jöjjön el közénk s tartson misét magyarul, ott a római katolikus templomban az összes éneket az evangélikus őnekeskönyvből zengte az ünneplő közönség annak ellenére, hogy feleségemen és rajtam kívül senki sem volt evangélikus. Még a gyülekezet meg sem alakult, már megszerveztük közösen a helyi református gyülekezettel az első cserkészcsapatot a városban. A csapat “keresztapjának” a katonai repülőbázis parancsnokát kértük fel, aki aztán szívélyesen és eredményesen segített. Példánk követésre talált. Előbb a tengerészeti bázison alakult egy másik csapat, azt követőleg iskolákban és templomokban. Az argentin cserkészszövetség kinevezett kerületi vezetőnek. Három éven belül kétszáz új vezetőt képeztünk ki és tíz újabb csapat alakult. Szokásunkat, hogy az összejöveteleket imával és bibliaolvasással kezdjük, átvették a többi csapatok is, előbb csak Mar del Platán, aztán az egész országban, ugyancsak a hétvégi vezetőképző táborokban tartandó tábori istentiszteletet is. Többször megesett, hogy a négy-öt tucat római katolikus vezetőjelöltnek az evanLELKÉSZI JUBILEUM CARACASBAN Pósfay Györgyöt 25 éve, 1943 szeptemberében avatta lelkésszé Raffay Sándor püspök. Erről emlékezett meg a venezuelai Caracasban levő gyülekezete szept. 22-én, ünnepi istentiszteleten, melyen az igehirdetést Dömötör Ede ferences atya végezte János 20:21 alapján. gélikus lelkész tartotta a vasárnapi istentiszteletet. Gyülekezetünk rendkívüli fejlődésnek indult épp akkor, amikor emberi számítás szerint hanyatlania kellett volna. 1965 novemberében vitorlázó repülőgéppel lezuhantam és eltörtem a gerincem. Deréktól lefelé teljesen bénán feküdtem a kórházban. Ekkor a laikusok léptek a lelkész helyébe és minden programot tervszerűen lebonyolítottak. Karácsony napján, egész csodálatosan, feloldódott a bénaság és két hónappal később, derektől állig gipszben ugyan, de mankó és bot nélkül folytattam a munkát. Közben, még mikor bénán a kórházban feküdtem, hordágyon elvittek az Argentínában első felekezetenfelüli kápolna felavatására a béna gyerekek intézetében, ahol az igehirdetést tartottam. Ez az alkalom nagy hatással volt nemcsak a többszáz béna gyerekre és a jelenlevőkre, de reám is. Másfél hónap múlva a helyi római katolikus püspök “koncilium” hetet tartott, melynek záró istentiszteletén az igehirdetésre engem kért fel. Jelen volt hét másik püspök, több mint száz pap és a k'atedrálist zsúfolásig megtöltő hívek. Ez volt Argentínában az első alkalom, hogy egy protestáns lelkész hirdette az Igét a római katolikus püspök szószékéből. Még ennél is nagyobb feltűnést keltett mind az argentin, mind a nemzetközi sajtóban, amikor Dr. Enrique Rau, a helyi püspök a “Divino Maestro” evangélikus gyülekezetben így kezdte igehirdetését: “Boldog vagyok, hogy itt lehetek ...” Kapcsolatunk a római katolikus papokkal és különösen a jezsuitákkal, akik szintén meghívtak, hogy rendházukban prédikáljak (sőt, hogy feleségem is vendégük lehessen, rendházuk történelme folyamán első alkalommal felemelték a clausurát, majd még két ízben megismételték ezt a rendkívüli intézkedést), egyre nőtt. Csaknem naponta volt alkalmam bizonyságot tenni papjaik előtt evangéliumi hitünkről ős szolgálatunkról gyülekezetünkben. Az elmúlt öt esztendő alatt több és nagyobb megpróbáltatásnak voltunk kitéve, mint valaha, de olyan közel éreztük az Urat hozzánk és olyan nyugodtak és boldogok voltunk, mint még soha előtte. Amikor az embernek nincs más reménye, “csak” az Isten, akkor veszi észre, hogy mindaz, amit Jézuson keresztül kinyilatkoztatott: Igazság és abban kétkedés nélkül bízhat.
