Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-10-01 / 7. szám
7. oldal ERŐS VÁR A rohano idő A hazai Evangélikus Élet május 12-i számában olvastam, hogy az Európai Kisebbségi Egyházak Budapesten tartott áprilisi konferenciáján D. Ludovit Katina zólyomi ev. püspök “csengő magyar szóval’’ köszöntötte a magyarországi egyetemes evangélikus egyházat. “Az első világháború befejezése után — mondotta — egyházaink között megszakadt minden érintkezés, megsemmisült minden olyan lelki kapcsolat, amelyeknek meg kell lenniük a krisztusi alapon álló egyházak között és ez az állapot 35 évig tartott, míg végre 1953-ban összejöttünk Budapesten.” Ez a kapcsolat tehát már 15 éves. Mi kétszeresen örülünk ennek, mert reméljük, hogy testvéreink nem feledték még el a becstelen trianoni döntést és mint a trianoni igazságtalanságnak élő lelkiismeretei járják Prága utcáit és gyűléseit. Így jutott eszembe, hogy lapunkban megörökítsem azokat a nehéz időket, mikor — “Szlovenszkó" csecsemő korában — harcolnunk kellett egyházaink autonómiájáért, nyelvi, kultúrális és kisebbségi jogainkért, iskoláinkért! Hiszen ezért küzdenek ma is! Amikor helyzetképet akarok rajzolni, már előre ki kell jelentenem, hogy a szlovák egyházak lelkészeinek 75 százaléka velünk érzett és többször tőlük kaptam egyházpolitikai cikkeim anyagát. A hatalomra jutott “csehszlovák" ev. lelkészek, reváns alapon, bosszújukat rajtunk, "szlovenszkói” magyar evangélikusokon akarták kitölteni. Ennek bizonyítására vegyük elő az úgynevezett Túrócszentmártoni Átiratot, amit az új hatalom egyházi fórumának kinevezett tagjai állítottak össze, s amiről azt állították, hogy “csupa objektív megállapítás" van benne. Ez a brossára kerek-perec kijelentette, hogy az utódállamok. megalakulása semmiképpen sem nevezhető Magyarország igazságtalan megcsonkításának, mert ez Istennek igazságos ítélete. Az “ezeréves magyar elnyomatás" meséjéhez árjában . . . még akkor is ragaszkodtak, mikor egy cseh történetíró azt fikciónak nyilvánította, kimutatva, hogy magyar elnyomatásról legfeljebb 100 vagy még rövidebb idő óta lehet beszélni. Hiába bizonyítottuk adatokkal, hogy ami elnyomatás volt a múltban — értve a feudális kort — az mind szociális jellegű volt, amely egyformán reánehezedett magyarra, szlovákra s a többi nemzetiségekre. Hiába hivatkoztunk példákra, hogy az a RUDNAY lehetett esztergomi érsek, aki nyíltan vallotta: “Slavus sum et si in kathedro Petri forem, slavus ero”..., hogy CSERNOCH hercegérsek is nyíltan vallhatta szlovák származását, mégcsak nem is csodálkoztak rajta és faji öntudatát is természetesnek tartották. És THURZÓ GYÖRGY, aki szlovák szelleme dacára is nádori méltóságra emelkedhetett, vájjon nem minket igazol-e? A magyar gyűlölet agitátorai, akik közé Ivánka, a szlovenszkói evangélikus egyház egyik korifeusa is tartozott, társaival csak így írtak rólunk: “A magyarok kultúrálatlan ázsiai horda-nép, az európai államok hangversenyében disszonáns hang. Nagyságaik mind lopott nagyságok. Hunyadiak, Zrínyiek, Petőfi, Madách, Mikszáth, stb. mind renegátok voltak, s a magyarság jogtalanul dicsekszik velük. Hazugság és hamisítás a magyarok története." A magyarság viselkedése a nemzetiségekkel kapcsolatban csakis a nemzet pszichológiai ismerete és világhelyzete alapján ismerhető fel. Mikor a magyarság—a francia forradalom hatása alatt — úgy társadalmi, mint törvényhozó úton elvetette a latinság nyűgét és a magyar nyelv jogainak érvényesítését kívánta a közélet fórumán, csak akkor kezdődtek a súrlódások a magyarság és a nemzetiségek között. A nemzetiségek külső izgatásra a szélsőséges irányba sodródtak. Kollár irodalmi munkájával megteremtette a pánszláv eszmét, amely gyűlöletet hirdetett a magyarság ellen. Ez a szellem hatotta át Stúrt, Hodzsát s főképp a triász harmadik tagját Hurbánt, aki Mojzes római katolikus püspökkel és Kuzmányi ev. szuperintendenssel később a bécsi centralizmus és reakció szolgálatába szegődtek. Ezeknek a szelleme ébredt fel Szlovenszkó evangélikus egyházpolitikai vezetőiben, akik maguk sem tudták miként kerültek a győztesek oldalára. A fordulat (prevrad) után Zoch Sámuel zsupán-püspök — aki 1918 augusztusában és szeptemberében, Pozsonyban és Budapesten még hitvallást tett az egységes magyar állameszme mellett, holott később dicsekedve mesélte, hogy akkor már íróasztali fiókjában készen volt az új szlovák alkotmány — az autonómia védőfalának lerombolásával, sovinizmussal és szenvedéllyel akart egyházunkból kipusztítani minden magyar értéket. A magyar egyházközségeket a Hodzsa-féle “csalétek politikai párt” alosztályául tekintette, melyeknek élén a pozíciókban elhelyezkedett egyháziak és maradék-birtokkal jutalmazott világiak hirdették, hogy gyűlölik a magyarokat és hogy “tíz év múlva Szlovenszkó ban már nem lesz magyar kérdés." Zoch Sámuelnek és társainak az állami lét első decennáriumának mámorában a nemzeti géniusz harcos lendülete dobogtatta a szívét ab ban a hitben, hogy az ő sovén nemzeti politikájuk körül forog a jog, igazság és szeretet. Ebben a helyzetben kellett riadóztatnunk azokat a magyar evangélikusokat, akik Péter apostollal vallották, hogy inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint az embereknek és akiknek egyházpolitikai iránytűje ez az ige volt: “Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (II. Kor. 13:8.) (Folytatjuk) Egyed Aladár NT. BRACHNA GABOR KÖSZÖNTÉSE Szeretettel köszöntjük a Magyar Konferencia főesperesét, Brachna Gábor evangélikus lelkészt 60. születésnapja alkalmából, október 30-án. Legyen az Ür áldása életén és további szolgálatán!
