Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-10-01 / 7. szám
Rev Paul Markovits l6l Hazelwood Av PITTSBURGH PA 15207 ▼ JL JLJL AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM 1968. OKTÓBER 7. SZÁM A reformáció ajándékai AMIKOR a reformációra emlékezünk, nem dicsekszünk, hanem szorgalmasan számba vesszük a reformáció szinte számba vehetetlen sok-sok ajándékát. Próbáljunk belőlük egy csokorra valót összeszedni! A reformáció tanított meg minket arra az elfelejtett igazságra, hogy az egyháznak sajátos küldetése van. Rendkívül sok baj származott és származik abból, ha az egyház azt hiszi, hogy van valamiféle külön küldetése is. Érdemes volna végigmenni évszázadok történelmén és könyvet írni arról, hogy mi volt a következménye annak, amikor az egyház azt hitte, hogy a népeket kormányzó hatalom csak az ő kezében lehet. Milyen sokan haltak meg amiatt, mert az egyház abban a tévedésben élt, hogy a tudomány egyetlen birtokosa csak ő lehet. Milyen sokan koplaltak és éheztek amiatt, mert az egyház vallotta, hogy életének célja a vagyongyűjtés is. Jézus azt mondta: "Amiképpen engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” Az ő küldetésének köre az egész emberiség volt, tartalma pedig a segítés, helyreállítás szolgálat, diakónia. A reformáció tanított meg mindnyájunkat arra, hogy Jézus az egyházban tulajdonképpen embereket, csoportokat gyűjt az ő küldetésének betöltésére. Amikor a reformáció ajándékait kötjük csokorba, az egyik virág: az Isten igéje. Luther tanította, hogy Isten igéjét mindig a Szentlélek erejével (azt mondta, hogy ez a leggyakorlatibb létező) kell hirdetni és hallgatni. Dévai Bíró Mátyás azt mondotta, hogy Isten igéjét nem akkor hallgatjuk jól, ha csak a készség van meg bennünk erre, hanem, ha az igehallgatás gyümölcseit is teremjük! A csokorból egy másik virág: az élet. Jézus maga mondta: Én vagyok az élet. És jó erre nagyon figyelni! Az egyház ugyanis évszázadokon át vizsgálta — szinte kizárólagosan — a végső célt. Azzal foglalkozott türelmesen és behatóan, hogy az utolsó cél, a végső cél az üdvösség problémája. Ugyanakkor elhanyagolta az okok keresését. Sokkal kevesebbet törődött azzal a problémával, hogy a mindennapi életnek mi a terhe, mi a baja és hogyan jutott oda az élet, ahol van. Adott ugyan az egyház olyas választ, amit érvényesnek gondolt mindenre, azt ugyanis, hogy minden bajnak a gyökere, oka a bűn! Ezzel a megállapítással el akart hárítani magától minden felelősséget. Felülről lefelé nézte a dolgokat. Fölényesen viselkedett. Vagy inkább nagyképűen. Azt mondta az egyház: Én már szóltam, én már mondtam, hogy minden bajnak gyökere a bűn! Szabaduljatok meg a bűneitektől és minden jóra fordul! Elhanyagolta az okok keresését, ahelyett, hogy beállt volna a segítők és gyógyítók táborába. Persze úgy, hogy a végső célt nem téveszti szem elől! A reformáció tanította meg a világot, hogy küldetése ugyanaz, mint Jézus küldetése. És mi nem volnánk egyház és nem volnánk egyházunk gyermekei, ha engedetlen gyermekek lennénk. Mi boldogan elfogadjuk, hogy Jézus meg akarja újítani az elménket, gondolkozásunkat és másféle látást akar adni. Azt a látást, mellyel ő nézte a világot. Hogyan nézte ő az életet? Mindig a segíteni akarással, mindig gyógyítani akarással. Mindig úgy, hogy az ún. ‘"vallás” szűk látóköréből kivezetett az élet és szeretet tágasságába. Mindig úgy, hogy az álkegyesség önzéséből kifelé mutatott az áldozat világába. Jézus úgy élte a maga életét, hogy az sohasem jelentette a jelenvaló világtól való elfordulást. Sohasem menekült el a bajok, feladatok elől. A reformáció tanításai nyomán tanultuk meg, hogy Jézus úgy élte a
