Erős Vár, 1967 (37. évfolyam, 1-9. szám)
1967-01-01 / 1. szám
ERŐS VÁR 7. oldal Üzenetvivő volt A szórványgondozás hőskorából ismerteim. Akkor még nem Trabanttal, nem is motoron, de gyalog, s kerékpáron jártuk a pusztákat s falvakat. Nem volt “szórvány-hívek névsora’’, és ismert szórványhívek is alig. ügy kerestük össze tanyáról-tanyára, ismerösitőlnismerösig őket. Néztek is ránk, mint csodabogarakra, hogy mivégre járunk hosszú kilométereket nyomukat kutatva. Volt úgy, hogy kipróbáltam északi tapasztalataimat, s leszállva a vonatról, Kakasszétofürdön, felkötöttem a sí'léceket s nekivágtam toronyirányt a sík fehérségnek. Lehettem vagy fél órányira bent a puszta mélyén, amikor porzott ám mögöttem messze a hó, s hogy egyre közelebb jött a felhő, kivágtatott belőle egy szekér. A legény állva hajtotta a lovakat. Nagy hőkolássai állt meg mellettem, ügy lihegett, mintha ö futott volna, nem a lovak. Ám azokról is fehéren páráit a verejték s prüszkölve fújtak. A legény meg csak nézett rám tátott szájjal. — Adj Isten — köszöntöttem rá, hogy valaki szóljon is közöttünk. — Hát csak gyüttem megnézni, hogy miféle állat az, amelyik ilyen nyomot hagy a hóban — igazolta jöttét, s látott száját a legény. Mindketten széles-nagyot nevettünk, s a kacagás úgy gurult szét a fehér pusztán, mint a szétfricskázott üveggolyók. ő is kacagott, amikor az alföldi pároddá fastett-lbútorú irodájában — ez volt agyiben a “káplánlakás” — jóval később elmeséltem neki ezt a történetet. — Írd meg — biztatott, de nem tettem. Most próbálom, amikor már nem ö tördeli e isorokat, s hasábokat. Abban a sáros-csizmás, rozsdás-küllös szórványvilágban ő akkor “üzenetet” küldött, lapot szerkesztett é!s írt a jórészt még fel sem kutatott szórványhíveknek. Szívmelengetö bájos nagyzolással tudott mesélni ennek a lapnak “szerkesztőségéről”, “kiadóhivataláról”, “könyveléséről”, “irattérjesztéséről’ ’. — Tudjátok, amikor megtelik a papírkosár a kiselejtezett kéziratokkal, — mert nívó van ám nálunk! — s kész a lap tükre, átmegyek a kiadóhivatalba, s átnézem az új előfizetéseket. Félreteszem a kiadványrendelö leveleket, s azokat átviszem az iratterjesztésibe. Aztán szólok az inasomnak, hogy hozzon egy pakli dohányt, s a kisasszonynak, hogy főzzön egy feketét. Köztünk pedig szétömlött a mosoly és a derű, mert a szerkesztőség, kiadóhivatal, könyvelés és iratterjesztés egyetlen íróasztal volt Sárkány Béla bácsi előszobájában az ablaknál, s a szerkesztő, kiadó, könyvelő, inas és kiasszony egyszemélyben ö maga, Friedrich Lajos. Előfizetője alig volt, s ingyen küldte a lapot minden szórványhívöneik. Bakó József verseit ő adta ki először, s kiadványainak bő sora “megáldott kútfő” lett. Később már ott futottam a végtelen szórványutakon fent a messzi hegyek tövén, amikor 'feljött kisvárosi paróchiámra. Az autóbusz elakadt a hóviharban, s hogy nem érkezett meg időre, elébe mentem kétüléses sportkocsimon, s úgy hoztam be a vallásos est kezdetére. Papírból vacsoráztunk legény-paróchiámon, s amikor utána átfagyott tagjait ernyedten engedte el a fürdőkádban, dörmögve kiszólt: — Prépost úr, szóljon a kisasszonynak, hogy micsoda (kiszolgálás ez: még a napi sajtót sem adják kezébe az embernek a fürdőkádban?! — s míg nagyot kacagtunk, sajtónál érdekesebbet mesélt szolgálata eseményeiről. Lenyűgözően tudott mesélni. Régi parochusok, egykori “nagy papok” káplántartó kénye, adomák, hömpölygő áradata, Duszik Lajos dörgő hangja képzett meg színes tréfálkozásaiban, s ma fáj az a letűnt világ, amely nem elevenedik meg többé jókedve nyomán. Ki írja meg egyszer a Duszik Lajosok, Sárkány Bélák, Ohugyik ipálok, Kovács Andorok, Zongor Bélák világát? Szinte krudygyulás mesélő volt s a jóság és derű fátyolozta selymessé a vizes káplánszobákat, a káplánnal kutyát sétáltató parodilusofcat, a szónványküzdelem verejtékét s az oligarchám éretű nagypapokat, öt nem az a világ határozta meg, ami körülötte zajlott, hanem ami benne élt. Ezért lett mássá körülötte a világ. Prédikációra készültem éppen, amikor indulóban volt. A textust ö dolgozta fel hat évvel ezelőtt a Lelkipásztorban. Így kezdte: “Olyan jó — jónak lenni! Névtelen karácsonyi angyalként menni végig a világon és embereknek kenyeret, jó szót, mosolyt és ajándékot adni! Aztán eltűnni — névtelenül, mint az angyalok! Hadd örüljenek annak, akinek hírvivője voltam.” Ez volt ö. A Hírküldőn kívül senkije sem volt e világon. Csak a házastársa, — akinek most, nélküle, senkije sem maradt e viágon a Hírküldön kívül. Koren Emil (Evangélikus Élet) FRIEDRICH LAJOS Osztozunk a magyarországi Evangélikus Egyház lelkészeinek és híveinek gyászában, amikor Friedrich Lajos lelkész elhúnytáiról számolunk be olvasóinknak. Sokáig a kecskeméti gyülekezet lelkésze volt, majd a Teológus Otthon igazgatója. Végül a Sajtóosztályon, mint tördelőszerkesztő működött halála napjáig. Szívhez&zóló igehirdetéseit és meleghangú elbeszéléseit sokszor hoztuk lapunk hasábjain. Hamvait január 14-én helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti-temetőben. A temetést D. Káldy Zoltán püspök, Koren Emil esperes és Görög Tibor kecskeméti lelkész végezte. OLVASÓINK ELNÉZÉSÉT KÉRJÜK! A Zip Code-dal kapcsolatos új póstai rendelkezések végrehajtásává járó különmunka az oka annak, hogy jelenlegi számunk megkésve s összevont január-februári számként jelenik meg. Friedrich Lajos
