Erős Vár, 1967 (37. évfolyam, 1-9. szám)
1967-10-01 / 7. szám
6. oldal ERŐS VÁR FÖLDRENGÉS 1967. július 29-én este 8 óra 5 perckor egyre közeledő morajlás, majd rendkívüli, erős földlökésekből álló földrengés zavarta meg Caracas városának a szombat estéjét. Az emberek az első pillanatban nem is tudták, hogy mit jelez a morajlás, de mikor inogni kezdett velük a ház, amikor az utca és az anyaföld megmozdult lábaik alatt, amikor az egész világ egy háborgó tengeren úszó hajóhoz kezdett hasonlítani, rádöbbentek, hogy földrengés van. Aki csak tehette, kitódult az utcára, terekre és a földlökések megszűnte után sem ment igen sok ember viszsza a lakásba, hanem az éjszakát gépkocsiban vagy a szabadban töltötte. Közben tűzoltók szirénája, mentőautók robogása verte fel a 400. születése napját ünneplő város csendjét, az összeomlott házak pora belepte a környéket, a villanyszolgáltatás a vezetékek és berendezések megrongálása miatt sok városrészben megszűnt, így a város nagyrésze sötétségbe borult. A helyzet komolyságát tetőzte a hamarosan meginduló eső, amely elől a szabadban lévő lakók nem mertek épületekben menedéket keresni. Ezekről az eseményekről a napilapok, a rádió- és távolbalátó állomások híradásai bő beszámolókat közöltek. Hogy lapunkban a caracasi November 5-én, vasárnap du. 5 órai kezdettel reformációi emlékünnepélyt tartunk a Nyugat-Clevelandi Ev. Egyház templomában, melyre hittestvéreinket, olvasóinkat családjukkal, barátaikkal szeretettel hívjuk és várjuk. Az ünnepély műsora a következő: Trumpet Voluntary D-cUir (H. Purgell. XVI. sz.) Orgona. Közének: Erős vár a mi Istenünk ... Imádság — Bibliaolvasás. Ádventvárás. Énekli: Beodrayné Do leséh Melinda. Ünnepi beszéd: Nt. Bernhardt Béla “Evangélikus vagyok’’: Déry Beatrice “Viszontlátásra’’ Énekli: B. Doleseh Melinda. Imádság — Áldás. Magyar Himnusz. (Orgonái: Egyed Aladár) Adományokat az ERŐS VÁR fenntartására köszönettel fogad a rendezőség. CARACASBÄN földrengésről írunk, annak az az oka, hogy olvasóink között bizonyára sokan tudják, hogy e városban is szolgál magyar gyülekezet, amelynek a lelkipásztora immár 15 éve (1952. szeptember 12-én érkezett meg a clevelandi Első Egyházban végzett közel 3 éves szolgálata után Venezuelába) Nt. Pósfay György evangélikus lelkész, lapunk cikkírója. Ezért érdekelni fogja olvasótáborunkat, hogy nem érte-e károsodás a Venezuelába szakadt hittestvéreinket. A földrengés időpontjában Pósfay lelkész és családja éppen nem tartózkodott Caracasban, hanem szokásos évi szabadságuk eltöltése céljából a New Jersey állambeli Princeton városában voltak ott élő rokonaiknál. ők is csak a távolbalátó hírszolgálata révén értesültek a szolgálati helyüket képező várost ért csa pásról és nagy aggodalommal várták az újabb és részletesebb híre két. Hamarosan megtudták, hogv a földrengés által leginkább sújtott városrészek (Altamira, Los Palos Grandes) éppen a templom és papiak közelében vannak, és a hívek nagy csoportja ezen városrészek lakója. Azonban néhány napnak kellett elmúlnia, míg biztos hírek érkeztek Venezuelából az Egyesült Államokba a bekövetkezett katasztrófa hatásáról. Az első hírek azt az örvendetes tényt közölték, hogy a magyar gyülekezetnek, sőt a caracasi magyarságnak egyetlen tagját sem érte testi károsodás a földrengés alkalmával, bár több magyar családot kilakoltattak a hatóságok egyes lakóépületek megrongált volta miatt. Ilyenek ismerősöknél, jó barátoknál azonnal felvételt nyertek. A másik hír arról számolt be, hogy az egyházi épületekben: a templomban, papiakon, gyülekezeti házban, internátusbán semmiféle kár nem esett, még a falak sem repedtek meg, csupán a nagytemplom oltárának a nehéz márvány fedőlapja csúszott le a kőpadlóra és tört darabokra, ami könnyen pótolható kár. Az igazgató-lelkész mérnökökkel átvizsgáltatta az épületeket, azokat teljesen sértetlennek találta a bizottság és így az istentiszteletek zavartalan megtartására a hatóságok kiadták az engedélyt. Ugyancsak beszámoltak a jelentések arról, hogy minden istentiszteletet a szokott időben megtartottak a caracasi egyházközségben. Közvetlenül a földrengést követő reggelen az első istentiszteletet a magyar gyülekezet szokásos vasárnapi istentisztelete volt, melyet ezen a napon egy presbiter tartott. Mivel lakása és a templom közötti úton több bérház leomlott és eltorlaszolta az utat, nagy kerülővel és egy kis késéssel tudott csak megérkezni a templomhoz, de az egybegyűltek türelmesen vártak és megérkezése után az istentisztelet a szó kott rend szerint folyt le. Nyolc nappal a földrengés után a közös egyházközség rendezésében hálaadó istentisztelet volt a caracasi templomban, amelyen szép számban vettek részt a gyülekezet magyar, német, skandináv, lett és egyéb nemzetiségű tagjai, hogy hálát adjanak azért a kegyelemért, amit az Úristen az ő megőrző szeretete által mutatott meg. Az egvházközséget képező gyülekezetek több mint 1500 bejegyzett tagját megkímélte az Úristen (a többszázra menő halott között három német protestáns is volt, akik azonban nem voltak tagjai a német gyülekezetnek). Pósfay lelkész és családja azóta már visszaérkezett Caracasba és átvette szolgálatát a magyar és skandináv gyülekezetekben. Mint a világ más országaiban élő evangélikusok, a venezuelaiak is meg óhajtanak emlékezni a reformáció 450. esztendős évfordulójáról és gazdag programú összejöveteleket, istentiszteleti alkalmakat terveznek október hónapra. Talán a július végén átélt nehéz események a venezuelai hittestvéreket lelkileg még jobban előkészítették Luther híres énekének, az “Erős vár a mi Istenünk” kezdetű ének alapját képező 46. zsoltár egyes részeinek igazi megértésére: “Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai, hegyek rendülhetnek meg háborgásától . . . Az Isten ő közepette van, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor.” (Zsolt. 46:3—4, 6)
