Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1966-05-01 / 5. szám
ERŐS VÁR vagy világos észokokkal meg nem győznek . . . akkor az általam idézett szent iratok hatalmában va_ gyök és megköti lelkiismeretemet Isten igéje. Semmit sem tudok viszszavonni és nem is akarok, mert nehéz és veszedelmes dolog a lelkiismeret ellen cselekedni.’’ Amikor a teremben izgalom futott végig és nagy mozgolódás támadt, — a hagyomány szerint —• mégi ezt mondta: “Itt állok. Másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen. Ámen.” ERRE A HITYALLÓ BIZONYSÁGTÉTELRE van szüksége most az egész keresztyén világnak, de különösen a reformáció népének. Erre nemcsak az ateizmus elleni védelemben van szükségünk, hanem a Jézus parancsolta keresztyén egység munkálásánáil is, mert az utóbbiban sokszor igénylik önmagunk és evangélikus öntudatunk háttérbe szorítását. A keresztyén egység szolgálatába csakis olyan keresztyénnek szabad jelentkeznie, aki nem egyházpolitikából, hanem JÉZUS PARANCSÁRA akar egységmunkát végezni és aki ebben a munkában mindig wormsi lélekkel dolgozik. (Folytatjuk) N1. Rönkös Károly másodgenericiós magyar evangélikus lelkészünket az észak-ohiói Belmissziói Társulat (Lflit. íheran Service Society of Northern O.) igazgatóJlelkéjzi állásába május 22-én, du. 4 órakor iktatják be a clevelandi First English Lutheran Church-ben (2419 Euclid Hts. Blvd.) tartandó ünnepi istentiszteleten. Clevelandi olvasóink figyelmébe ajánljuk ezt a, magyar evangélikusok számára kitüntetést jelentő alkalmat. — Nit. Rönkös Károly új címé: 30450 Cannon Rd., Solon, Ohio, 44139. — AZ ERŐS VÁR évente 10-szer jelenik meg. Októbertől májusig havonta, a nyári hónapokban pedig a június-július és az augusztus-szeptemberi számokkal. Az előfizetés évi 3 dollár. Az előfizetés lejártának ideje a címszalagon látható. Felülfizetéseket és adományokat köszönettel fogadunk és a lap hasábjain nyugtázunk. Pünkösd nem tanítás, hanem találkozás Istennel. Találkozás Isten Szentleikével a bennünk munkálkodó, cselekvő Istennel. Ezen az ünnepen arról emléezünk, amit értünk, velünk és bennünk cselekedett az Isten. Ezen az ünnepen hálás szívvel emlékezünk arra, hogy Isten kiarasztotta Szentlelkét, hogy mi lássuk őt, halljuk a szavát, akarata szerint éljünk és hogy rajtunk tovább áradhasson áldásként az ő Szentlelke. Egy teológus így fogalmazta meg a Szentlélek útját: — Isten az Igével vezet Önmagához, az Igével világít ön. magunkra és az Igével visz Övéihez, az emberekhez. — Egy másik teológus így vallott a Szentlélekről: — A Szentlélek nem pusztán személytelen hatás, nem csupán a közösség érzése, amikor együtt vagyunk, nemcsak eszmékért, ügyekért való lelkesedés, — a Szentlélek személy. Akivel értekezhetünk, Aki életünk Élete lehet. Egy harmadik teológus végül ezt mondotta: — A Szentiélekben a tanítványok Jézus bennük lakozó lelkét látták — és ezt j ó I látták. Három Ige fényében ma mi is megemlékezünk a Szentlélek ajándékairól. A Szentlélek először is hívővé tesz, — “A Lélek által Isten fiai vagyunk“ — olvassuk a Római levél nyolcadik fejezetének 16. versében. Mindazt, ami hitbéli örömünk és üdvösségünk, békességünk és reménységünk, a Szent, lélek Istennek köszönhetjük. Tele kaptuk Istennel való életünk minden szépségét. Krisztusban való bizodalmunk boldogító békességét, tlnnepi öröm számunkra mindezt megköszönni hiszen 5. oldal a köszönetük szavát, az imádságot is ' í Neki köszöhhetjük. A Szentlélek azután harmonikussá tesz. — “Az ő Lelke által erősödünk a belső emberben” — olvassuk az Efezeusi levél harmadik fejezetének 16. versében. Azt jelenti ez, hogy a Szentlélek nemcsak Istenhez vezet el, de önmagunkhoz is. Megmutatja és megtisztítja az utat önmagunk szívéhez, bűneink meglátásához és az ezekből való mindennapi megújuláshoz. A Szentlélek munkája az is, hogy h oz zátartozóv á tesz. — “Életünk gyümölcsei a Lélek gyümölcsei” — olvassuk a Galáciai levél ötödik fejezetének 22. versében. Azt jelenti ez, hogy a Szentlélek nemcsak Istenhez vezet el, nemcsak önmagunkhoz segít el, de erőt, örömöt és békés szívet ad ahhoz, hogy megérkezzünk a másik emberhez. Megérkezzünk minden emberhez, aki a távolban is testvérünk, mert a szeretetben a hozzátartozónk! Pünkösd ünnepén emlékezünk, köszönünk és kérünk. Kérésünk szavát rábízzuk a 240. énekünk 5. versére: “A boldogságra, Istenem Szentlelkeddel segíts, A jóra adj erőt nekem, Vigasztalj, idvezíts!” (f.) MAGYAR EVANGÉLIKUS TESTVÉR! Sok szétszórtságban élő hittestvérünk örömmel várja az ERŐS VÁR minden számát. LAPUNK CSAK AKKOR MARADHAT FENN, e HA a sokéves hátralékosok beküldik előfizetésüket, $ HA azok, kik eddig csak “olvasók” voltak, — Előfizetőkké válnak, • HA az eddiginél többen adakoznak lapfenntartásra. — Testvér ! — Gondolj adományoddal a 30 éve szolgáló ERŐS VÁR ra! KANADAI CSALÁD keres két, (6-3 éves leány) gyermeke részére nyári csere-otthont, magyar környezetben, — (2-4 hétre). Cím megtudható az ERŐS VÁR szerkesztőségénél.