Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1966-05-01 / 5. szám
Vol. XXX. Évfolyam — — 1966. MÁJUS No. 5. szám. „VESZTEK ERŐT!“ AZ EGYHÁZAK VILÁGTAKÁCSA PÜNKÖSDI ÜZENETE Mikor az apostolok újra összegyűltek, megkérdezték Jézust: “Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izráel számára?” Erre ő ezt mondta nekik: “Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Hanem amikor a Szentlélek eljön rátok, vesztek erőt és tanúim lesztek ne* kém, mind Jeruzsálemben, mindaz egész Júdeábán és Samáriában, egészen a föld végső határáig." Ezek a férfiak Jézust Uruknak is* mertek meg. Hiszik, hogy föltámadt és él. Megértik, hogy halála nem vereség, hanem győzelem mind afölött, ami az embert rabbá és tönkre teszi. De tudni szeretnék, hogy ez gyakorlatban mit jelent. Azt jelenti-e, hogy Isten országa most itt van? Azt jellenti-e, hogy a győzelemben már részünk van és hamarosan meglátjuk, hogy Isten ellenségei szétszóratnak? Jézus tisztán és világosan megmondja nekik, hogy Isten nem adott nekünk megbatározott tervet, mely szerint végbeviszi hadjáratát. Mi egyszerűen nem tudjuk, hogy hol van az emberi élet határa mind a jó, mind a rossz felé. De Isten a tanítványoknak valami fontosabbat ad. Lelkét adja majd nekik, aki képessé teszi őket arra, hogy neki tanúi legyenek a föld végső határáig. Ha a lélek jön, akkor az egész világ számára látható jeleivé lesznek annak, hogy Jézus uralkodik, és hogy a rossz legyőzésre és végpusztulásra van ítélve. Ez az ígérte pünkösdkor teljesedet. Az isteni erő hatalmas kiáradásával ezek a kétkedő tanítványok átformálódtak annak élő jeleivé, hogy Krisztus uralma kiterjed az egész világra. Jeruzsálemből elindultak a földnek végső határáig, mint a gonosznak régóta begyökerezett erőivel szembeni ellenállási mozgalom, mint élő fáklyák, hogy megvilágítsák az éjszakát az eljövendő nappalnak bizonyosságával. Az egyház most azon a ponton áll, hogy sokmindent elveszít abból a hatalomból, melyet mint a régi rendnek tekintélyes és tisztelt tagja bírt. Ma nagyon sok keresztyén kis csoportokban szétszórva él kisebbségként politikai befolyás nélkül. Ebben a dologban az első század keresztyénéihez közelebb állanak, mint a 19_ik századbeliekhez. De Isten soha sem vonta vissza az Ő ígéretét és a pünkösdkor kitöltött ajándékait. Ezt az erőt az egyház mindenkor elnyerheti, ha annyira erősen kívánja azt, hogy az érte járó árat megfizeti. Ennek az ára pedig az, hogy az Úr Jézus Krisztussal eggyé téteti magát, eggyé vele az Ő megaláztatásában, hogy eggyé legyen vele az Ő győzelmében is. Ez az erő erő arra, hogy higyjünk és másokat is hitre segítsünk: erő arra, hogy mindvégig reméljünk: erő arra, hogy békességet szerezzünk, hogy az emberek közt az igazságot és megbékélést munkáljuk. Ez Isten eljövendő országiéinak az ereje, melyet már most elnyerünk. Ez záloga a dicsőségnek. És mindenkinek fölajánlja az Úr ezt az erőt, akik érte könyörögnek. így hát kérünk Benneteket, hogy ezekben a pünkösdi napokban velünk együtt hívjátok segítségül az Urat, hogy töltse ki újból az ő Szendéikének erejét az egész egyházra, hogy Neki tanúbizonysága legyen a földnek végső határáig. ÉDESANYÁMNAK Édesanyám, ma anyák napja van. A szivem csupa hála és öröm. Elibed állok s kis gyermekszavakban jóságod köszönöm. A kezedet, mert simogatott, járni tanított a föld útjain s a mennyországén: imára kulcsolva erőtlen ujjaim. A csókot, a feddést, biztatást, mosolyt, édes szavadat, áldott szívedet . . . Ó, elsorolni, mit is köszönök, tudom, hogy nem lehet. Tudom, hogy megköszönni Sem lehet, s annyi virágot a földön idelenn, amennyit utadra hintenék, tudom, hogy nem terem. Azért az ég kapuján zörgetek: “Atyám, egy kicsiny gyermek áll ma itt elkérni kegyelmed, áldásaid fehér virágaid. Hogy Illatosán egyre hulljanak Édesanyám útjára idelenn a Te égi, fehér virágaid! Hallgass meg, Istenem!” T. E.
