Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1965-11-01 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA Vol. XXIX. Évfolyam — 1965. NOVEMBER No. 9. szám. KARÁCSONY ÁDYENT r • • NÉLKÜL ? Az üzletemberek a bőséges haszon reményével készülnek karácsonyra. A tömegek pedig, nagy vásárlási lázban égve, az ajándékokkal szerezhető örömök reménységével várják karácsonyt. Ezek a váradalmak advent nélküli karácsonyvárások. Ezekből hiányzik a Megváltó születését hirdető, krisztusi-karácsonyra való utalás. Advent nélkül nincs karácsony. Legfeljebb csak olyan hamis karácsony van, amelyet a gyarló ember készíthet magának esendő vágyával. Nem ilyen, e világ kínálta, hasznot hozó, futó örömöket, testi élvezeteket, evés-ivást jelentő munkaszüneftre, — hanem a lelkünk üdvösségét szolgáló, Isten adta karácsonyra van szükségünk, ezt kell várnunk. Arra kell felkészülnünk, hogy karácsonykor Krisztus az Ő lelkének erejével bejöhessen a szívünkbe. Arra kell vágyódnunk, hogy Krisztus előtt kapuink feltáruljanak, a bűntől rozsdás, bezárt ajtóink felpattanjanak s a Megváltó zaklatott lelkűnkbe csendességet, nyugalmat hozhasson. Azért, hogy ez az igazi karácsonyra vágyódás felébredhessen bennünk, hogy önzésünk, (gondunk, bűneink ki ne rekeszthessék a szívünk ajtaján kopogtató, bekérezkedő Krisztust, azért van szükségünk ádventre. Advent a magunkbaszállásnak áldott ideje, amikor befelé fordulunk & meglátjuk, kik és milyenek vagyunk, mennyire messze estünk attól a képtől, amilyennek Isten kíván látni bennünket. Ezt az ádventi bűnbánatot, vezeklést Isten megbízásából legelőször és legteljesebb erővel Keresztelő János hirdette meg. A pusztában, a lelkek akkori pusztájában, ahol kiszáradt minden élet, ott prédikálta a megtérés szükségességét, mint Krisztushoz vezető űtegyengetést. A pusztában nem lehet akárhogyan szólni, mert a puszta a halk, bátortalan hangot elnyeli. Ott kiáltani kell. Ezt tette Keresztelő János is. Ezért mondta magát “kiáltó szó”-nak, aki Isten Igéjét úgy kiáltotta bele a világba, ahogy azt Isten üzente. Ezt kell tennie a mai egyháznak is. Az egyház megszűnik egyház lenni, ha csak azt visszhangozza, amit a világ kiált bele a mai élet pusztájába. Az egyház Isten kiáltó szava kell, hogy legyen a világ felé. Kiáltsa a jajt, a fenyegetést, az ítéletet e minden eresztékében szétbomló, az ösztönöket féken tartó erkölcsi törvényeket magáról lerázó nemzedéknek hirdesse, hogy amíg az önmagunkat vádló és vezeklő profetizmus uralkodó érzésünkké nem válik, amíg ez a mi világunk egyedeiben és közösségeiben visszautasít minden megtérésre hívó isteni parancsot, addig ez a korszak egyik katasztrófából a másikba sodródik. Ne csak félve, suttogva hirdesse az egyház az Igét, ne attól féljen, hogy prófétai szava miatt népszerűtlenné válik, hanem bátran kiáltsa bele ebbe, az ifjúság tanításából az Istent hivatalosan is kizáró világba, hogy nem örökölheti a jövendőt olyan nemzedék, amely a családban az Isten félelme helyett a szülőknek a gyermekektől való félelmében nevelődik fel, ahol a társadalomban testben, lélekben minden rothasztó eszmétől megmételyeződik. Kiáltsa bele a világba, hogy elvész az a nép, amely csak azzal törődik, hogy miképpen akadályozhatná meg a testi egészségre veszélythozó fertőzését a levegőnek és víznek, de az üzleti haszon érdekében, a sajtószabadság védelmének ürügye alatt megengedi, hogy évi három millió nyereséget jelentő szennyirodalom szabadon tehesse tönkre a fiatalság lelkét. Kiáltsa bele az egyház a világba, hogy
