Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)
1964-12-01 / 9. szám
6. oldal ERŐS VÁR missziói szándék helyett testvérkezet próbál nyújtani azok felé, kik nem az ő aklából valók. Most, — egyelőre úgy látszik, —- mindenféle mesteirkedéssel — a régi álláspont győzhet, de ép a zsinat mutatja,, hogy megindult egy folyamat a belső reformáció felé. A zsidók felelősségének tárgyalása meglepett sokunkat, akik valljuk, hogy az antiszemitizmus nem teológia, hanem politika s nem egyszer rossz szelek vetésének viharos aratása. — Az antiszemitizmusban édes-kevés szerepe van annak, hogy mit csináltak a zsidók Krisztussal, nekik az a fontos, hogy mit csináltak és csinálnak fajuk hatalma érdekében. Akik tehát zsidógyűiöletük igazolására nagypéntekre hivatkoznak, épenúgy ürügynek használják a keresztet, mint azok, akik a zsidógyűlölettől való féltükben mossák a kezüket s a kereszt megváltó hatalmára és áldására hivatkoznak. A kereszt benne volt Isten üdvtervében s ebben önkéntes eszközül kínálkoztak a zsidók. Egyiket sem lehet letagadni! Krisztust a zsidók ítélték halálra, de az ítéletet a nem zsidó római hatóság hajtotta végre, mégpedig az ítélet helybenhagyásával. Meg vagyok győződve, hogy a keresztyének között is, — ha lettek volna már akkor, — akadtak volna készéges eszközök Krisztus halálraítélésére és kivégzésére is. A mindnyájunkban meglévő bűn vitte őt halálra. Mindez nem menti fel a zsidó népet a történelmi felelősség alól, de a kérésztyénségnak sem ad jogot az ítélkezésre. Mindez nemcsak fajilag, hanem egyénileg is igaz, egészen addig, hogy a római pápa és vele együtt én is elmondhatom: Én is Krisztusgyilkos vagyok! (— ea —) Lapunk olvasóinak az Ürtól jött s az Úr által megszentelt karácsonyi örömet és az ebből táplálkozó boldog új évet kívánjuk ezzel a négy betűvel: B. Ü. É. K. azaz: Bízzad ttjra Életedet Krisztusra! Szerkesztőség. Karácsonyt keresünk A város szürkeségbe dermed, megfogom most a Jancsikák, Juliskák kicsiny, meleg kezét, s az ő útjukon indulok eléd, ó ajándékozó, királyi Gyermek. Karácsonyt keresünk. Utunkra halkan hulldqgál a hó. Karácsonyt keresünk, s a hópihék mesélnek. Mesét fütyül a kis madár az ágon. Mesél a hólepett fenyő. Mesél az erdő, a tisztás, a rét . . . Halk biztató mesét susog a szellő. Parányi nyomot hagy a tiszta, hóban mindön kis csizma, minden csöpp cipellő . . . Karácsonyt keresünk! S minden mesél'i, mondja, zúgja, hogy eljössz hozzánk, s amit kívánunk, meghozod nekünk. Aranyhajú babát és meleg kendőt, kisvonatot és táltosparipát. Télikabátot, zengő trombitát! Belelépek a könnyű lábnyomokba, és bizakodó szívvel, mosolyogva követem át a hólepett világon a sok kicsiny Juliskát, Jancsikát. Meg is írom, halk hófehér levélbe’ és elküldöm az égbe: mit szeretnék? Ha meg is nőttem, úgy-e, hogy lehet még? Hozz nékem új szemet! — Olyat szeretnék, hogy felhőkön, ködön, mindenen túllásson, túl a múláson, jelen sivárságán, és lássa meg tavaszi rügyek titkos duzzadását, levéltelen fák téli, halott ágán. És lásson Téged, lásson szüntelen, mindenki felett diadalmasan! Gyógyítsd meg a szemem. . . . Á régi fáj és szomorúan sóvárog. Uram, én karácsonyra újat várok: hívőt és ragyogót! Akkor is azt, ha körül minden szürkeségbe dermed. Hozz új szemet, ó ajándékozó királyi Gyermek! Megyek a Jancsikák, Juliskák útján. Mesél az erdő és mesél a rét. Halk, bíztató mesét susog a szellő. Parányi nyomot hágy a tiszta hóban Minden kis csizma, minden csöpp cipellő, belelépek a könnyű lábnyomokba. Karácsonyt keresünk. Túrmezei Erzsébet
