Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)
1964-11-01 / 8. szám
6. oldal ERŐS VÁR forrásból fakad az emberi könny. Milyen mélyről fakad s milyen magasba jut, ha égfelé tartott szemhéjjakról párologhat a felhők közé... A felhő is könny: az anyaföld könynye... A háború is könny: nemzetek könnye. Amikor kimondta ezt a szót: háború, akkoir egyszerre még egy könny buggyant elő s odacseppent a maga igénytelen szomorúságával a világ nagy könnyei közé — Lukovka könnye. Az asszonyok, lányok padjaiból kitört a sírás. Olyan különösen sírtak. Mint a megvert gyerekek, akik nem tudják még, hogy mi a fájdalom, de annál jobban érzik. A háború! Mi mindent vitt el Lukovkáról. Talán nem is maradt itt már egyéb, csak a sírás. A férfiak komoran néztek maguk elé. Most, hogy a papjuktól magyarul hallották, mit máskor tótul szokott nekik elmondani, újból átérezték: milyen szörnyű dolog Isten öszszeszorított markában szorongani az életért. "...A könny is csak akkor könny ha megtisztulunk benne. Különben csak közönséges víz, mint a Riskapatak vize. Nincs szomorúbb, mint a siró ember, akinek elapadtak a könnyéi, mielőtt a lelkét tisztára mosták volna. Hát fiaim, lukovkaiak, itt sem aíz a kérdés, hogy menynyi könnyet ontott ki a háború, hanem, hogy tisztábbra mosta-e velük a világot...” A templomban olyan csend lett, mirtha az ég kárpitja hasadt volna meg a szószék fölött. János pap pedig a szószéken kitárta két karját s a szakadékba zuhanó vándor feljajdulásával kiáltotta, hogy a világ nem lett tisztább a saját könnyeitől. Óh, kemény, engesztelhetetlen világ ez! Sírni még tud, de feloldódni, meglágyulni, újjászületni már soha! A tisztelendő itt végignézett a két első padsor előkelőin s feléjük kerítette a kapernaumi halászok hálóját. — Keljetek fel az elöljárói székek bársonyából s vessétek magatokat arcra Isten előtt: Ő tudni fogja, hogy mit gondoltok és csak Ő tudja egyedül, hogy megbocsáthat-e nektek. A két első pad fekete ruhás papjai felálltak a helyükből, ingadozó, gyámolatlan léptekkel járultak: az oltár térdeplője elé s ott aztán szótlanul térdre esett valamennyi. A papok térdepeltek . . . Az orgona elszorult szívvel nyitotta mgg a sípjait, olyan reszkető bensőséggel, hogy a lukovkai parasztok aircán megjelent valami, amit a cserfakéreg érezhet virágfakadás idején. A papok térdepeltek . . . Hallgatva, megtörtén, elhagyatva. Szinte szánalomra méltó, mint reszkető ajakkal elveszik az Isten testét és vérét, amint elszorult torokkal nyelik le a bort, ostyát és a könnyet. És mégis, mégis milyen fensétges most a lukovkai templom ezzel a sok egyforma emberrel, akik az orgona csermetelő-botorkáló hangjai mellett gyermeki őszinteséggel tárják ki szívük legtitkosabb kapuját s felmutatják egy láthatatlan hatalomnak mindazt, amit máskor szóval, némasággal, tagadással és erőszakkal halálig titkolnának: a bűneiket. S valóban csak a bevallott bűn teheti felségessé az embert: . . . „KORSZERŰSÉG” VI. Korszerű lett egyházunkban a SZOCIALIZMUS is. Veszélyes betegség ez minden olyan esetben, amikor előtte, — mint valami bűvös HATALOM előtt, hódolni akar az egyház, abban a tévhitben, hogy ez a “korszerű”nek és 'világmegváltónak” hirdetett új eszme “mivel a haladó koreszmék közé tartozik” — külön. tekintélyt érdemel az evangélikus egyházban is! Felteszem a kérdést: elértéktelenednék-e az evangélikus keresztyén egyház a “SZOCIÁLIS” gondolat nélkül? Mindnyájan tudjuk, hogy a szocializmust a XIX. század fellendült és munkásnyúzó gyáripara kényszerítette ki az önvédelemre berendezkedő munkásokból. Ez a kifejezés, hogy szocializmus, a bibliában sehol sem található, hiszen mindkét testamentumnak lényege: az embernek Istenhez való viszonya. — De mindkettő hangsúlyozza a FELEBARÁT iránti szeretet kötelességeit és azt sokkal magasabb szintre emelt a szocializmus földi törvényeinél. Tévednek mindazok: * akik Jézusról az első kommunista képét szeretnék lemintázni: ® akik a keresztyénséget humanista nevelő intézménynek tekintik; « akik azt próbálják bebizonyítani, hogy az őskeresztyén vagyonközösség a legelső kommunista próbálkozás, nem pedig önkéntes jellegű szeretetközösség volt; c< akik azt állítják, hogy Spartacus rabszolga-lázadása a keresztyénség műve volt; c akik Blumhardt és Ra,gaz “vallásos szocializmusát” valami valláspótléknak, vagy vallás-többletnek tartják; # akik evangélium helyett, mint jobb és modernebb eszközzel: a “keresztyén szocializmussal” szeretnék helyes útra vezetni a keresztyénséget! Az emberi bűnnel elrontott társadalmi életet nem “korszerű”, ‘‘divatos”, "szociális” tanokkal, fegyverekkel lehet helyes útra terelni, hanem az ősi krisztusi EVANGÉLIUMMAL! Minden egyházban az !NTÉZMÉNYES szeretetmunka :enne a, legméltóbb és legeredmény ssebb. Az állami életben is még tcbb ilyen INTÉZMÉNYRE lenne szükség, de annak szeretet-szojgálata ne legyen sohasem választási propa janda, hanem a szívnek felelős s zolgálata,. A szocializmus szóoak, — komoly keresztyén előtt - > ma már nincsen hitele. Eljátszották azok, akik különféle szodaliz >nussal fémjelzett politikai uralom alat milliókat, nemzedékeket, nípeket irtottak ki és vezetőik jól megéltek a szocializmusból, de a tömeg ma is állati sorsban nyomorog! A keresztyén egyháznak tudnia es tudatosítania kell, hogy a társadalmi egyenlőséget és igazságtalanságot, csak a kegyelemből eltörölt bűn bocsánata által lehet hely-
