Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)

1964-09-01 / 7. szám

ERŐS VÁR 7. oldal HALOTTAM y NAGY JÓZSEF, németországi lel­kész 1964. szeptember 6-án, 53 éves ko­rában. Szegeden, mint segédlelkész munkatársam volt. Telve volt evangéli­ummal, felelősségteljes munkakészség­­gel, szelídséggel, evangéliumi derűvel és alázatos türelemmel. Példaképe volt — talár mint fiatal lelkész — az olyan pásztornak, aki nemcsak a kezes bárá­nyokat szerette, hanem a nyakasokat is, az eltévelyedetteket is, akik pedig sok gondot adtak neki. A sok szenvedés között életének leg­nagyobb csalódását is türelemmel és megbocsátó szeretettel hordozta. Ameny­­nyit vesztett szélességben a szeretet­­ben. annyit nyert mélységében. Menekülésekor az Ausztriai Magyar Evangélikus és Református Lelkiszoigá­­lait keretei között, majd a LVSz meg­bízásából, Grác székhellyel működött. 1962-től a németországi Nordhajn-West­­falen-i magyar protestáns gyülekezet lelkipáztora volt.Az igazak emléke áldott. (— e a —) * t DR- STIEGLER ERNŐ ny. főespe­res, 1964. szeptember 20-lán, 75 éves ko­rában tért vissza Teremtőjéhez. 1889- ben született Sopronban. Tanulmányait is ott, majd a németországi Rostock­ban végezte és fiatalon teológiai dok­torátust szerzett. Gyunátz Ferenc püspök segédlelkésze volt, majd 1912-ben Ame­rikába kapott meghívást a new bruns­wicki gyülekezethez. 1914-ben hívták meg a bethlehemi Szt. János Vend Ev. Egyházhoz, melynek lélekszámú 42 éves hűséges szolgálata alatt 400-ról 1500-ra emelkedett. Az 1941-ben megalakult Amerikai Magyar Evangélikus Konfe­renciának első elnöke volt. Nyugalombavonulása óta hosszas be­tegség gyengítette. Gyászolják: özvegye sz. Fráter Ida, fia Ernő és leánya Leo­na. “Boldogok, akik az trrban halnak meg ...” j. Gyülekezeti hírek CLEVELAND — ELSŐ Lelkész: Brachna Gábor A gyülekezet november 8-án adott ti Mát Istennek, hogy lehetővé tette hű népének az iskolaépítésre felvett köl­csöne visszafizetését. Az ünnepi ige­hirdetést Markovits Pál piittsburghi lel­kész végezte magyar és angol nyelven. A:; istentiszteleten résztvett városunk polgármestere is. Orgonistánk, Guttovz József gyönyörű orgomasziámokkal, Kiss Pá', hittestvérünk pedig énekszólóval emelte, az istentisztelet áhítatát. — A bankett; ebédre nemcsak híveink, de sok-sok jóbarátunk és egyházak s tes­tületek képviselői jöttek el, közel öt­százan, akik a Kossuth Háll-t és a templom, alatti termet teljesen megtöl­tötték. — Az amerikai és magyar himnusz elénekiése után Osutoros Ist­ván. az Első Magyar Presbyte-ri'ánus gyü­lekezet lelkésze imádkozott, majd Boros' József gondnok magyarul és Komchuk William angalul köszöntötték vendége­inket. A műsort vezette a gyülekezet lelkésze. Az ünnepi beszédet magyarul dr. Szabó István, az Első Ref. Egyház lelkésze, angolul pedig dr. Leffler An­dor, e. gyülekezet volt lelkésze, a temp­lom és iskola építője 'tartották. Mind­ketten a templolm és egyház jelentősé­géről szóltak, mellyel áll vagy bukik magyai1 életünk s vele egiéis'z emberj társadalmunk. A vendégek bemutatása után Donó András, az Egyesült Magyar Egyletek elnöke, a képviselt egyletek együttes köszöntését adta át. Az adós­levél égetéséhez bevezetőt Daróczy Má­tyás nyug. ref. lelkész mondott, mely után Szálai István bemutatta az egyház birtokát igazoló birtok-levelet és át­nyújtotta a “kifflizetettt”, pecséttel el­látott adóslevelet Az égetés aktusában résztvéttek a következők: id- Gebe Ist­ván, Horniyák Mihály, Lénárt János és Varga József tb. presbiterek, (elfoglalt­ságuk, vagy betegség miatt elmaradt Dono Márton tb. gondnok, Németh Mik­lós és Szőke János) Boros József sKor­­nidhiuk William gondnokok. Tóth E. La­jos pénztáros, Mrs. Anna Zatkó sz Ol­táregylet elnöke, Bolla Tivadarné, a Fi­atal Asiszoykör elnöke, Sebessy József, a vas. iskola igazgatója és a gyülekezet lelkésze, Brachna Gábor. — Záró imát taonddtlt Juhász Imre, a West Side-i gyülekezet lelkipásztora. Utána a gyü­lekezet népe és vendégeink egy szép magyar ünnep emlékévei eltávoztak. — A háttér névtelenségében maradtak sokan, akik az ünnepség előkészítői vol­tak. Elsősorban azok, akik tíz éven ke­resztül rendszeresen adakoztak erre a célra. Azután a munkások gárdája, akik r. részletek és a nagy munka hordozói voltak: asszonyaink, Tóth Sándorné ve­zetése mellett, Zatkó Anna elnöknő és a többi egyletek, közöttük elsősorban a Fiatal Asszonyok köre és az ifjúság. A munka szálai Imind Tóth E. Lajos és nejéhez futottak össze, akik az ünnep­ség főrendezői voltak. Köszönet nekik és mindenkinek, akik ezt az alkamat le­hetővé tették. Istennek pedig hála azért hogy népünket mindidáig vezette az alr kotiás, az építés és hűség mezején. CLEVELAND — WEST SIDE Lelkész: Juhász Imre (W. 98 és Denison sarkán. — Tele­fon: 961-6895.) — Vasárnapi istnetisz­­teletek: 9:30-kor angol, 10:15kor ma­gyar nyelven. Ürvacsoraosztás dec. 6-án. — Megkereszteltük nov. 8-án Miller K. Jánost, Miller Henriik és felesége, sz. Kaszt Mária újszülött fiiált. — Eltemet­tük nov. 5-én Walther Nándor testvé­rünket, ki hosszas betegség után 64 éves korában halt meg. — Ádventi is­tentiszteleteket tartunk minden szer­dán este 7:30-kor, dec. 2. 9, 16 és 23-án. A vasárnapi iskola karácsonyi ünnepé­lye dec. 20-án, vasárnap este 7-kor lesz. Asszonyaink munkája viszonzásául a clevelandi Egyésült Magyar Egyletek 300 dollárt utalt át gyülekezetünknek jó­tékonycélra. EZt az összeget az ohíói egyházkerület springfieldi gyermebottho. nához, ill. a Tipp CJity-beli öregotthon­hoz továbbítottuk.

Next

/
Thumbnails
Contents