Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)
1963-11-01 / 10. szám
6. oldal ERŐS VÁR tehát- bekértük a pecsétet, próbáltunk szabályosan elintézni mindent, hiszen látogatók vagyunk. Az egyik tisztviselő kezet nyújtott és azt mondta: mulassanak jól Magyar országon. — Valami érdességet éfeztem ebben. Én így képzeltem el: Hozta Isten önöket Magyarországra. remélem, kiérzik majd a szívek szeretetőc , . . valahogy ilyesformában. Lezárult mögöttünk a magyar határ sorompója, tényleg Magyarországon voltunk. Érdekelt minden fűszál, minden magyar felírás. Az e'íő kissé kellemetlen volt: “Tilos a megállás, tilos a fényképezés!” —• . . . Lehetséges, hogy ez katonai szempontból tényleg titok s esetleg katonák bújtak volna ellő, de a magam eszével sehogyan sem tudom elképzelni- hogy valami értékes katonai információt jelenthetne, ha történetesen az első magyar fecskét ott fényképeztük volna le. Mindenképpen meghatva olvastam fiamnak az első falu magyar felírásait. Egész Budapestig egyetlen kívánságom vólt, hogy bárcsak ldtörne a kocs;nk s gyalog kellene tovább mennünk és beszélgethetnék mindenkivel. Az első görögdinnye kupacnál le is lassultam, hogy valamilyen címen szóba keveredhessek az én magyar testvéreimmel. Fiam azonban attól tartott, hogy későn érünk majd Budapestre és a sötétben nehezen tudunk a lakásunkra eligazodni! így hát be kellett érméin a szemlélődéssel. Feltűnt, hogy ünneplőben van mindenki. Csak lassan jöttem rá, hogy aug. 20-a van s otthon a régi Szt. István napját ünnepük új jelszó alatt, melyet az Alkotmány Ünnepének neveztek el. Az államosított üzemek mind tele voltak felírásokkal, melyet a vörös csillag és több helyen a vörös zászló tett idegenné. Nagyobb paprikafej epeket láttunk s egy-két helyen gyümölcsöst. A szárazság miatt, — mely, amint később megtudtuk a termést korlátozta, a vidék kissé kopárnak tűnt fel. Az itt-ott előtűnő dnnapart mégis változatossá tette az ufat. Rengeteg biciklistát láttunk és sok idög férfit, aki egy-egy tehénkét legeltetett az útszéli árkok partján. A szegénység jele ezekben és a sok festetlen kis falusi házakon nagyon nyilvánvalóvá vált. Az országúton jó volt a hajtás, de a forgalom egyre erősödött, ahogy Budapesthez közeledtünk. Ott már több jó állapotot n lévő autóbusz vitte haza a kirándulókat. A budai oldalon é,rtünk a fővárosba. Az első tévedésünk az volt, hogy egy egyirányú utcába hajtottunk be s szemben találtuk magunkat egy villamossal. Szerencsesei) hátráltunk s amikor kőirőlníztünk, már a Duna hatalmas folyamát láttuk magunk előtt, a Parlament felséges épületével a túloldalon. Fiam volt az első, aki felkiáltott: — “Nézd, milyen szép az “oítanott”. Ez volt az első magyar mondata, amitől majdnem hanyattvágódtam. És itt hadd dicsekedjem el a fiammal. ami talán sok szülőnek lesz a megnyugtatója. Fiam, aki sohasem vállalkozott egy tisztességes magyar válaszra Amerikában, egész Magyarországon magyarul beszélt. Na. gyalázatosán, az bizonyos, s néha féltem, hogy ránk dűl egy-egy épület, de becsületére legyen mondva, félelem nélkül és sokszor az én pirulásom közepette újból és újból azzal mutatkozott be, hogy “én mindent értem, csak nem beszélni jól” s hozzátette: “az én nevem Brachna. Gabi.’’ Lehetséges, hogy a magyar lányok voltak az inspirálói, de az bizonyos, hogy Magyarországon mindenütt a maga lábán járt és nagyobb keletje volt, mint az apjának. (■Folytatjuk) ; hírek BUDAPEST. — A fasori templomban zenés áhitat keretében búcsúzott el a gyülekezettől több m?nt 30 évi szolgálat után P e s k ó Zol tán orgonaművész-kántor. GENF — Az Evangélikus Világszövetség képviselői, — dr. Kurt Schmidt-Clausen főtitkár, dr. Bruno Muetzefeldt igazgató és Paul Hansen titkár novemberben kilencnapos látogatáson voltak Magyarországon. Egy lelkészi konferencián, 200 résztvevő számára előadást tartottak, sok gyülekezetét meglátogattak és tárgyalásokat folytattak egyházi és állami vezetőkkel. EvangélikusO-vasó (Toronto) A karácsonyi számunkban megjelent “KICSODA EZ?" c. cikkel kapcsolatban vannak kérdései. Örülünk érdeklődésének, mert ez mutatja- hogy foglalkozik a Bibliával. Az a benyomásom azonban, hogy kedves testvérem nincs tisztában a Szentháromság tanával. Bár kérdései és kételyei csupán a második hitágaz'atra vonatkoznak, a christologiai kérdések mögött az egész Szentháromság-tanban való kételkedés áll. Elismerésre méltó, hogy bibliával a kezében próbál szembehelyezkedni a keresztyénség alapvető christológiájával. Első kérdése: “Hogy lehet Krisztus egyenlő az Atyával?” — A kérdés lényege testvéremnél nem a “quid”, hanem a “quo modo". A kettő között nyilvánvalóan a “mi” a fontosabb, a “hogyan’’ csak az emberi magyarázat kérdése, A főkérdés tehát az, hogy Jézus egyenlö-e az Atyával, nem pedig az, hogy én el tudom-e képzelni s meg tudom-e magyarázni. Ezt a főkérdést dönti el Jézus ónkijelentése János 10:30-ban: “Én és az Atya egy vagyunk.” Ennek az önkijelentésnek teológiai üzenetét akatrja testvérem kivédeni azzal, hogy a teológiai kijelentést erkölcsi \onalon akarja átfesteni s azt írjahogy Jézus itt arra gondol, hogy “gondolatban és cselekedetben volt egyenlő az Atyával”. Ha Jézus így éitelmezte volna ezt a mondatot s a hallgatók is így értették volna, akkor nem akarták volna • ezért megkövezni Őt (János 10:31). A zsidók azonban úgy értették s meg is mondották: "Te ember létedre Istenné teszed miagadat.” (János 10 33.) Ez Isten-káromlás volt a' szemükben s ezért akarták megkövezni. Pál, Jézus Krisztus legnagyobb apostola s a biblia christológiának leghatalmasabb képviselője is egyenlőnek látja a Fiút az Atyával.