Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)
1963-10-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 3. oldal newyorkí irodája jóváhagyta s az egyhetes körutat dr. Franklin Clark Fry egyetemes egyházi elnökünk segítségével valósította meg. Az egyes lelkészekkel és gyülekezetekkel való találkozásain (lásd lapunk szeptemberi számának gyülekezeti híréit) nyert benyomásait' irta meg cikkében a magyarországi evangélikusok számára. A látogató körút célját így fogalmazta meg: __ “Mindegyikünk számára fontos, hogy egymást kölcsönösen olyannak lássuk, amilyenek a valóságban vagyunk, és ne olyannak, amilyennek mások mondanak bennünket.” E beszámolónak különös jelentőséget kölcsönöz az a tény. hogy 1957 óta most jelent meg először az Evangélikus Életben az amerikai magyar evangélikusokkal foglalkozó írás. Figyelmet érdemel a cikk azért is, mert őszinte, tárgyilagos s mégis szimpatikus hangot szólaltat meg. A mai magyarországi egyház életében sok mindennel nem érthetünk egyet, de m'indíg örömünkre szolgál, amikor odaátról az Egyház hangján, felelősségérzettel s közös Urunk szolgálatának tudatában emlékeznek meg rólunk. J. I. SZAKADÁSOK ni. VI. Pál pápa a zsinat második ülésszakát azzal nyitotta meg, hogy a katolikus egyház belső reformjainek el kell jönnie, meg kell teremteni a keresztyén egységet és szorosabb kapcsolatot kell teremteni a világgal. Hinnünk kell azt, hogy egység-keresésünk mögött ott van, mint indító erő, a Szentlélek, aki most is, mint mindig, szeretné megismételni a pünkösdi csodát. Józanságunk azonban világosan látja at külső kényszerítő körülményeket is, amelyek engedékenyebb magatartásra kényszerítik az eddiíg olyan merev római katolicizmust. Világuralma erős támadás alatt van, számszerűleg sem kedvezőek Számára a statisztikai adatok. A fehér faj szaporodási százaléka csökkenőben van, a pogány színeseké pedig növekvőben. Lemorzsoló erőt képvisel a Világszerte jelentkező és egyre harciasabb ateizmus is, de nem kevésbbé a még nagyobb Világjelenségként jelentkező szekularizmus. Emberileg is érthető tehát, hogy a zsinat kinyújtja kezét s keresi a keresztyén egyházak szorosabb együttműködésének lehetőségeit. Ez a földi és mennyei indító erő nem zárja ki egymást. Isten Szentlelke felhasználhatja a kényszerítő körülményeket a Lélek kényszerítő erejének az erősítésére. Minket azonban a zsinat második ülésszakában zavarba hoztak Bea bíboros sorozatos új javaslatai. — Nem tudom például megérteni, mit akar azzal a javaslatával, hogy “nevezzük ezentúl az egyházat Isten Családjának vagy Isten népének, mert ez elősegíti a protestánsokkal É S zsidókkal való egység megteremtését?’’ (Vájjon az összekötő “és” — rangsorolás, vagy értékelés akar lenni?!) Mi keresztyén egységért imádkozunk és dolgozunk, de ugyanakkor békességet akarunk a zsidósággal is, abban az értelemben, hogy nem avatkozunk egymás dolgába. Hogy miért kellett ezt az óhajtva-óhajtott keresztyén egységet most egy ilyen új javaslattal legyengíteni, vagy közömbösiteni, azt csak azok sejtik, akik ismerik Pál apostolnak az Bfezus-beliekhez írt levele 6. rész 12. versét. Ez a kísérlet lehet érdekes, de a syncretizmus veszedelmét rejti magában. Különben is Isten családjából nem lehet kizárni sem a pogányt, sem az istentelen népeket. Hitünk szerűt Isten családjába beletartozik minden nép és minden ember. Van otthonmaradt fia és van tékozló gyermeke. Van, aki ottmaradt az istentelenség nyomorúságában és van, aki visszatért az atyai házhoz. Van, aki sötétben botorkál és van, aki már világosságra jutott. Ezen a vonalon minden ember, fajra, nemre, világnézetre, vallási állásfoglalásra való tekintet nélkül, testvérünk. Ezen a nagy családon belül van a keresztyének egysége s ez csak azokat foglalhatja magába, akik Krisztust Megváltójuknak ismerik el. Miért kellene most a “keresztyén egyház” név helyett más nevet keresnünk? Vagy politikai célzatosságból származó sugallatra hajlandók vagyunk mi magunk közömbösíteni a keresztyén egyház nevét?! Csodálkozunk azon is, miért kellene a zsinaton “újraétékelni a keresztrefeszítés tényét”, amint ezt szintén Bea bíboros javasolta. Hiszen nálunk (és hiszem, a római katolikus egyházban is ) mindenki tudja, hogy nagypéntek oka nem a zsidóság, hanem Krisztus szerelme. Jézusnak Isten kezéből vett élettervében benne volt a nagypéntek. Isten tervezte és Krisztus személyesítette meg. Nem a zsidó-bűnök, — hanem az EMBERI bűnök vitték Jézust a keresztfára. A főpapok, Pilátus, Péter és Júdás bűnei mind bennünk, emberekben laknak és ezek az emberi bűnök ölték meg Krisztust. Ezért hangsúlyozzuk ki, hogy nemcsak “érettünk”, hanem “miattunk” és “helyettünk” halt meg az Úr Jézus a szégyenteljes keresztfán. Mi nem tartjuk a .zsidóságot “mássá periditionis”-nak, hanem egy olyan fajú közösségnek, amelynek épúgy helye van a világban és joga az emberiség között, mint bármely más népnek, amelyik nem káros a nagy emberi közösség számára. Tudjuk azt 'is, hogy a keresztyénségnek, a közötte élő zsidósággal szemben, felelősséget kell éreznie. Nem is volt soha semmi bajunk az orthodox zsidósággal, a vallásos zsidókkal, de a vallásilag eyökértelen, kulturálisan szétomló és nemzetközileg mégis egybekötött elvilág'iasodott, hitetlen zsidóságot (éppen felelősségünknél fogva) állandóan figyelmeztetnünk kell arra az igazságra: “aki szelet vet, vihart arat” s ezért nem tehet senki mást felelőssé. Mi tudjuk azt í|s, hogy az ó-szövetség a keresztyénségnek is szent(Folytatág a következő oldalon.)
