Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)
1963-05-01 / 5. szám
(). oldal ÉRŐS VÁR Szószék és humor Jó dolog, lia erről is beszélgetünk, mert magam is (mint alkalmi kisegítő orgonista) két helyen, két angolnyelvű istentiszteleten is tanúja voltam annak, amikor az amerikai evangélikus lelkész megneivettette a szószékről a híveket. iMikor kerestem ennek az okát, először arra gondoltam, 'hogy ez maradványa a reformláció előtti, úgynevezett “húsvéti kacagásnak’’ (risius paschális), amikor húsvét első, vagy mást napján, (íz igehirdetők (a 118. zsoltár 24. verse alapján), olyan prédikációkat mondottak, amellyel jóízű nevetésre biztatták a hallgatókat, amint ők nevezték: “húsvéti kacagásra’’. Így akarták a húsvétkor megszégyenített drdösöt kinevetni nyilvánosan, szei*lartásosan. Azt hiszem azonban akkor közelítettem meg, 'ezen való töprengésemben, az igazságot, amikor a clevelandi Doctor’s Hosjübalban, naponként, mint kórházi szolga, átlagban 50-60 beteget vittem le az X-Ray-be, Röntgen vizsgálatra. Ezek közül sok ott állt már a halál pitvarában, de egyik sem mert) szembe nézni a sorsával és ha megkérdeztem tőlük, hogyan érzik magukat, szinte egyöntetű volt a felelet: “FINE’’. Mert az amerikai jólétben, a ihedonizmus oltára körül tolongó 'ember, 80 éve® korában s>e akarja elhinni a '90. Zsoltár igazságát. Akkor is a világ örömével mér mindent, mert minden csak annyit ér előtte, amennyi világi öTömöt ad. A “'húsvéti kacagást’’ a reformáció megszüntette, de a humor a szószéket ma is ki tudja bérelni. Hála Istennek, magyar evangélikus vonalon, ellenszenvre és visszautasításra talál minden hasonló törekvés. Vannak, akik a szószéki humor védelmében a “lutheránus kedélyesség”. re, sőt magára Lutherra hivatkoznak. Ez Luther teljes félreértése és vadhajtás a üutheranizmus terebélyes fiáján, amit le kell nyesni. Luther a keresztyén örömöknek nemcsak hirdetője, hanem élő példaképe is volt. Egyik állandóan lehangolt kedélyű barátjának azt írta, hogy élni nem jelent mást, mint örülni az Úrban. Neki írta, — írossz kedélyére célozva, — “Nem akadályozhatod meg, bogy a madarak elszánjanak a fejed fölött, de azt megakadályozhatod, högy fészket rakjanak a hajadban.” Életrajzából tudjuk, hogy otthonát megtöltötte az evangéliumból származó örömmel, gyermekeivé! gyerekes örömmel tudott szórakozni, feleségével pedig nemcsak otthon, de leveleiben is aranyos humorral tudott eltréfálni. Prédikációinak a hangját és modorát nem lehet a mai kor ízlésével és igényeivel elbírálni, de polemikus, hitvédö harcaiban az ige tisztasága érdekében, attól sem riadt vissza, hogy a hamis prófétákat legoronibítsa, vagy nevetségessé tegye. Aki “A magyarság néprajza” c. tudományos mü III. kötetében “A magyar anekdota története’’ c. részt olvassa, az megtudhatja, hogy “Kódexeink önálló jellegű és prédikációkba szőtt 'elbeszéléseit a magyar anekdóta első irodalmi feljegyzései közé számíthatjuk.” Ugyanott olvashatjuk, hogy a Cordinex-kódex egy helyén az igehirdető a paphoz gyóntatási engedélyt folyamodó apácákkal tréfálkozik, hogy miként nem tudnak titkot tartani csak egy napig sem. És 'egy másik helyen pedig tréfásan azzal magyarázza azt a tényt, hogy Krisztus feltámadása után először az asszonyoknak jelent meg, “mert tudta, hogy így minél hamarább elterjed a feltámadás hire az egész világon.” Temesvári Pelbart ferences atya beszédeiben, Pázmány és Káldy György prédikációiban éppen úgy olvashatunk nevetésre ingerlő példákat, mint Szenei Molnár Albert “Az legfőbb Jó” c. könyvében, vagy Bőd Péter “istent Hilariusa”-ban, Koruk adja meg errel a magyarázatot így: Kobzán a dal, korukra vall. A mi időnkben nem vitatkozó, hanem egységkeresö igehirdetésre van szükség és az igehirdetés méltósága tiltja, hogy igehirdetés közben, nevettessük hallgatóságunkat, mert nem szórakoztatni, hanem tanítani, építeni, és óvangélizálni kell őket. Mutasson valaki csak egyetlenegy oyan bibliai helyet, ahol az Úr Jézus szórakoztatni, megnevettetni akarta volna hallgatóságát? Az Úr Jézus tanította, meggyőzte, megfedte, vagy megdöbbentette és megtérésre indította hallgatóságát, de még a gondolata is távol volt attól, hogy megnevettesse őket. Méltóságos volt az Úr Jézus prédikációja is annak méltóságát abban látta, hogy a prédikáció mögött nemcsak magát érezte, hanem az Atyát, aki. Fián keresztül parancsol és üzen az embernek. János 12:44-50-ben az Úr Jézus Krisztus nemcsak a prédikáció méltóságára, de annak felelősségére is figyelmeztet. Ez a felelősség azonban éppen úgy vonatkozik az igehirdetőkre, mint az igehaJllgatókra. Az igelhirdetöknek ezt üzeni: Ne szórakoztatni, nevettetni akarjátok a hallgatókat, hanem tanítsátok őket, — ne a magatok bölcsességét hirdessétek, hanem tusakodjátok ki, hogy mit üzen a LÉLEK a gyülekezetnek és azt mondjátok tovább, kiáltsatok bele a világba! Biztatása is van az Úrnak az igehirdetők számára: lia, nem szónokoltok, hanem igét hirdettek és ha nem szórakoztattok, Ihannem tanítjátok a népet, akkor nem lesz hiábavaló a munkátok, mert én áldani tudom népemet dlyan igehirdetőkön keresztül, mint amilyenek ti vagytok. Az igehallgatóknak pedig ezt üzeni az Úr: alázatos engedelmességgel fogadjátok be az igét, mint Isten beszédét még akkor is>, ha “kemény beszéd” az. Engedjétek munkálkodni szívetekben az igét, hogy életté, gyakorlattá váljék és áldott gyümölcs legyen belőle. Előlegezett bittel fogadjátok be az igét, mert 'ennek mindig az lesz a következménye, hogy szívetek megtelik az evangélium üzenetével, hitetek megerősödik és szárnya lesz, mint a saskeselyűnek! Így támad szívünkben az az öröm, amit a Luther-rőzsán keresztül így magyaráz reformátorunk: . . . “a szív fehér rózsában álljon, annak jeléül, hogy a hit örömet, vigaszt és békességet szerez ... a rózsa égszínfi mezőben álljon, mert ez az öröm lélekben és hitben a mennyei eljövendő ölöm kezdete . . . a mező körül aranyos gyűrű jelezze, hogy ez az öröm a mennyben örökkévaló és fölötte áll minden örömnek.’’ Egyed Aladár
