Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1963-04-01 / 4. szám

ERŐS VÁR 5. oldal hanem kitüntetésnek vette ezt is. Büszke volt rá. De ezt a hullám­verést is hamarosan elcsendesítette szívében és élete ismét nem válto­zott sokat. — Talán csak annyit, hogy még jobban szerette a kis üz­letet a vajszagával és a paprika csípősségével. Ez volt az élete, ez az üzlet. Húsvétkor kitört a vihar. Ami­kor hazaért a templomból, édes­anyja már kitálalta az ebédet. Tej­feles becsinált leves volt. Az ő kedves levese. Amikor néhány ka­nállal eloltotta a gyomrát húzó éh­séget, elmondta anyjának a prédi­kációt. A sült húsnál mát a lel­kész feleségének ősz hajánál időz­tek, aztán hamarosan sor került a szomszédasszony új fejkendőjére. A házilag sütött krémes pedig vég­­kép elszakította őket a prédikáció­tól. Ebéd végén váratlanul meg­szólalt az öregasszony: — Fiam, meg kéne nősülnöd. Most már van jó fizetésed is és mellém is elkéne egy segítség. — Megnősülni? — kérdezte a fiú hirtelen. Már régóta várt erre a szóra. Minnendap leste, mikor fogja már anyja kimondtai. Mert Ő az el­múlt hetekben már sokat formál­­gatta magában ezt a dolgot. A ten­geren apró hullámok indultak el, hogy a parton belevesszenek a rzárazföld mohó éhségébe, •— Megnősülni? — kérdezte új­ból, de most már csendesebben. — Aztán kit kéne elvennem, anyám? Az asszony elhallgatott — mi­nek is mondja meg, hogy tud a dologról. Inkább fordított egyet a témán. __ Nézd csak, fiam, mit csinál­tattam? — kelt fel az asztaltól és máris nyitja a sublót fiókját. Egy fényképet húz ki. A fiú arca vö­rösre gyűlt. — Hát maga. tud róla? — Tudok, fiam. Azért mentem fényképet csináltatni. Látni akar­tam. Ő csinálta. Félve kezdte el. Félt ettől az ér­zéstől. Ez a lány egészen másként hatott rá, mint a többi, akikkel eddig dolga volt. Ez több volt, ez szebb volt, ez lángolt, ez perzselt. Amikor boltvezető lett, a lány akkor került ide a városba a fény­képészhez segédnek. Már az első vasárnap este találkoztak a tánc­ban. Attól kezdve gyakori vendég lett a boltban is. Kis Tóth István saját magának is szégyelte bevallani, de szerel­mes lett. És Kovács Erzsiké is úgy érezte, nem tudná az életét más­sal elképzelni, csak Pistával. Egy ideig még mindketten ma­gukban hordták a nagy titkot, míg egyszer feltört a mélységből, mint lefojtott földgáz, széttörve vasat és betont, szégyenkezést és a szív titkát. Ettől az estétől kezdve már a jövőről beszélgettek. — Mindez húsvét előtt történt. Úgy gondol­ták, hogy kettőjükön kívül senki sem tud a városban erről a titok­ról, pedig ekkor már a hír befész­­kelődött özvegy Kis Tóth Istvánná szívébe is. Az asszony húsvéti szavai a fiú számára boldogságot jelentettek. Mindig félt a számonkéréstől, s most anyja ismét megkímélte né­hány kellemetlen perctől. Drága egy asszony az ő édesanyja. Május elején mát az esküvőről beszélgettek. Tervezgettek és szá­moltak. Megbeszélték, hogy hol fognak lakni, ki fogja a háztartást vezetni, a kertbe milyen virágokat ültetnek. Szóval mindenről szó e­­sett: az esküvői ruháról és a lako­dalomról. __ Erzsikém, itt a városban fo­gunk majd esküdni, a mi templo­munkban. Jó lesz? — kérdezte ter­­vezgetés közben a fiú. — Jó. Hiszen kettőnk közül csak te jársz templomba. Ha te úgy látod jónak, hogy templom­ban esküdjünk, akkor az evangéli­kus templomban fogunk, — egyez­tek meg ebben a kérdésben is. Pis­ta nagyon boldog volt. Ha már evangélikus lányt nem talált, hát legalább a gyerekek legyenek az ő vallásán. Pünkösdre tűzték ki az esküvőt. Erzsi május közepén hazautazott szüleihez falura, megbeszélni a részleteket, és szóban is bejelen­teni a nagy boldogságot. Mind­kettőjük számára örökkévalóság­nak tűnt az a két nap. A távol­n i lét még jobban elmélyítette szerel­müket. Másnap Pista boldogan várta Erzsit. De ezen a napon valahogy akadozott a beszéd, Végre Erzsi megszólalt. — Pista, alkarok valamit mon­dani _ Mondjad, szívem. — Nem esküdhetünk az evan­gélikus templomban. — Miért nem? — krdezte meg­rémülve a fiú. — Tudod, most. hogy otthon voltam, éppen meglátogatta anyá­­mékat a plébános és ő mondta. __ Mit mondott? — kérdezt most már türelmetlenül a fiú. Az­zal sohasem törődött, hogy Erzsi jár-e templomba vagy sem. Ezt még Erzsi esetében is magánügy­nek tartotta. De most mégis meg­emelte a hangját. — Azt mondta, hogy neked ú­­gyis mindegy, melyik templom­ban esküszöl, de nekem nem. Mert ha nálatok esküszöm, akkor en­gem megbüntet az Isten. — Anyám még sírt is. Meg azt is mondta,, hogy . . . — Mit mondott még? — vágott szavába Pista. ' — Valami olyant mondott, hogy a ti vallástok úgyis meg fog szűn­ni, mert hamarosan mindenki ka­tolikus lesz. Ti is azok lesztek, meg hogy nem is érvényes Isten előtt a,z a házasság, amit nálatok, a ti templomotokban kötnénk. Azt mondta, hogy ír madj ide, az itteni plébánosnak, aki majd veled is fog bezélni. — Velem ugyan nem, de még veled sem!-— Miért nem? Ma délelőtt már járt is nálam. Filmet hozott elő­hívatni, Közben megkérdezte, hogy mikor lesz az esküvőnk. Mert már tud róla. Azt mondta, hogy veled együtt menjünk el ma este hozzá. És nem mentek. Legalább is r'ista nem. Hiába beszélt a lány­nak, hogy mindez nem igaz, és miért enged az ilyen beszédnek, a lány nem hallgatott már rá. Ha­raggal váltak el. Másnap Pista felkereste a pap­ját. Amikor kilépett a parochia kapuján tisztán és világosan Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents