Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-12-01 / 11. szám
ERŐS VÁR 9. oldal képét. Éva legbensőbb jellemvonása a z anyaság. Ádám szerencsétlen, bogy az Űr üres kézzel taszította ki a magányba, ellenben Éva bízik a jövőben és büszke arra, bogy a világnak anyja lesz. Egészséges ösztönével megérti. hogy, amint a férfi sorsa a nö, a nő sorsa a gyermek, a férfi által, hogy utódja lelhessen. Évából csak úgy sugárzik az anyaság minden öröme. — Mennyire anya Éva a falanszter jelenetben, amikor körömszakadtáig védi gyermekét, akit az államrend elragad tőle. Madách Évában bemutatja az eszményi nőt is, amilyennek látni szerette volna feleségét. Megható az az elismerés, mellyel Madách az otthont meleggé tevő nőt dicsőíti. Évának első dolga, lugast alkotni, épen olyat, Mint az előbbi s így közénk varázsolom A 'vesztett édent ...” Éva áhítatos is, rögtön felfogja az angyalok dalát, míg Ádám csak gyanítja és hajlandó követni. A francia forradalom jelenetében a marquise (Madách nővére, akit a nemzetiségi vérengzések idején a románok agyonvertek) biztatja bátyját, hogy erös legyen a nyaktiló alatt. Mikor pedig Danton arra kéri, hogy hagyja el “avult eszményeit” Éva így felel: . . . Oh, Danton, magasztosabb Kegyelettel megóvni a romot. Mint üdvözölni a felkent hatalmat... S e hivatás nőt legjobban megillet.” Éva. mint Izaura feddhetetlen. Madách modellje itt biztosan édesanyja volt. , A bűnbánat is többször előtör Évaj leikéből, visszasírja paradicsomi ártatlanságát. Ez a bünbánat a Kepler jelenetben a legemberibb, pedig Kepler felesége hasonlít legjobban Madách hűt-len feleségéhez. Borbála a csábító udvaroncnak részvéttel veti szemére: “ ... én egy jó, nemes férjet csalok meg.” Éva csak kétszer visszataszító: a. francia pórnő szerepében s különösen a londoni jelenetben, mikor az akasztást akarja látni, mert az izgató látvány. Hogy Madách megbocsátott feleségének az a londoni szín végéből tűnik ki, amikor a halál tánc forgatagában Éva! csak a fátylát és palástját ejti sírba és megdicsőülten felemelkedik. (Folytatjuk) Ne félj! ( Ü J - É V ) Azt mondják, hogy a Bibliában anynyiszor van benne a “Ne félj’’ és a “Ne féljetek” biztatás ahány nap van az esztendőben. Mintha minden reggel azzal akarna felkelteni s az előttünk álló útra bocsátani mennyei Atyánk, hogy fülünkbe súgja: “Ne félj!” Hogyne biztatna akkor minket így az új esztendő kapujában?! Hiszen az élet félelmetes, mert bizonytalan s tele van reánk leselkedő veszélyekkel. (I. Péter 5:8). Sok okunk van a félelemre, de a félelemnek végeredményben belső oka van. a rossz lelkiismeretünk miatt félünk a jövendőtől, mert tudjuk, büntetésnél egyebet nem érdemiünk és félünk a büntetéstől. Isten meg akar bennünket szabadítani a félelem béklyóitól, ezért mondja: “Ne félj!” És ez nem parancs Isten ajkán, nem az emberi akarat felajzása. Ha az lenne, mit sem érne, hiszen a félelmet nem lehet belőlünk kiparancsolni, vagy kibeszélni. Isten itt nem parancsol, nem érvel — biztat, mert azt mondja: “Ne félj. mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.” Nem azzal biztat, hogy meg foglak váltani, hanem azzal, hogy megváltott. A golgothai keresztet hozza eszünkbe, melyen a bűnös emberhez leliajló szeretetét mutatta meg. A Golgothán kiomló vér eltörli bűneinket s elpusztítja a félelem ősi fészkét: a rossz lelkiismeretet is. Nem azért jött le karácsony éjszakáján a földre, hogy csodákat tegyen, tanítson, Isten akarata szerinti életre példát mutasson, hanem: hogy meghaljon bűneinkért, hogy megváltson minket. És ez nemcsak általános igazság, hanem hozzám szóló személyes üzenet is, hogy engem ismer az Isten személyesen és tudja a nevemet, azon szólít, ha hív. Magáénak tart és szeret, mert ezt üzeni: “Enyém vagy!” Telünk, értünk, pártunkon van az Isten! Isten a mi erős várunk! Halleluja! * * * V ÍZKERESZTI PARANCS Vízkereszt ünnepének egyházi neve görögül: Epiphania, magyarul: kijelentés, megmutatás. Jézus Krisztusnak és Jézus Krisztusban Isten dicsőségének megmutatása. Ez az a vezérgondolat, amely vízkereszt ünnepkörének a tartalmát adja. Tudjuk, amikor lejött Jézus Krisztus a földre, karácsonykor menyílt az ég és angyalsereg énekelte a karácsonyi beköszöntőt. Mikor Keresztelő János megkeresztelte a Jordán vizében, ismét megnyílt felette az ég, rászállt a Szentlélek és égi szózat hallatszott: “Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm!’’ Mikor a megdicsőülés hegyén volt tanítványaival s elváltozott orcája, ruhája pedig csillogott, mint a hó, az is Krisztus és vele Isten dicsőségének megmutatása' volt. Nagy tévedésben van azonban az, aki azt gondolja, hogy Jézus Krisztus és benne Isten dicsőségének megmutatása csupán Isten öntevékenysége s az embertől teljesen függetlenül történik a világon,. Ellenkezőleg: rajtunk keresztül.' Ezért Isten gyermekeinek helye ebben a világban van. Az űr Jézus legutolsó hosszú imádságában, a főpapi imában is így imádkozik érettünk: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem őrizd meg őket ebben a világban.” Azért kell bent maradnom a világban, mert szolgálnom kelli a világnak. a só és a világosság szolgálatával. (Máté 5:13-16). A keresztyén embernek a világban való szolgálatával ízessé, élvezhetővé és ragyogóbbá kell tenni az életet, hogy minden ember azt mondhassa: érdemes élni! A világban való szolgálatunkban különösen kell vigyázni arra, hogy ne a magunk dicsőségére végeztük azt, hanem Isten dicsőségére. Mi untalanul hangoztatjuk azt a szót, hogy “Isten dicsőségére”, de ha megpiszkálod csak a körmöddel a lényeget, mindjárt meglátod. hogy önmaguk dicséretére, a maguk szolgálatára végeznek mindent, maguk akarnak érvényesülni, híreseim akarják magukat (“ha mi nem lennénk, mi lenne az egyházból?” stb.), maguknak akarják a tömjénfüstöt s nem Isten oltárának a fényét és jóillatát akarják szaporítani. Vízkereszt üzeni ezeknek az embereknek: az öntömjénező, magát híreselő keresztyénség, vagyis az elvilágiasodott kereztyénség sem Istennek, sem a világnak nem jó, csak ítéletre való! — Veritas —
