Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-12-01 / 11. szám

ERŐS VÁR 3. oldal Dr. FRY elnökölt az uj Magyar Konferencia alakuló ülésén Magyar evangélikusok számára tör­ténelmi jelentőségű összejövetel szín­helye volt a clevelandi Első Egyház de­cember 3-án. Mint ismeretes, Egyetemes Egyhá­zunk (L, C. A.) júniusban tartott det­roiti alkotmányozó közgyűlése jóvá­hagyta a finn és sivéd érdekcsoportok mellett a Magyar Konferencia (egy­házmegye) újjá-alakulását is. Ennek, tényleges és hivatalos kimondása tör­tént meg most. A bevezető reggeli áhítaton Egyed Aladár hirdette az igét, J u h á s z Imre volt a liturgikus. A hivatalos, ülésszak megnyitása délutánra tolódott el, mert az elnöklő d r . F r y, gyen­gélkedése miatt, nem tudott délelőtt megjelenni. így a délelőtti órákban a kiküldöttek B r a c h n a Gábor fő­­esperes, helyi lelkész vezetésével nem­hivatalos előkészítő megbeszélést tar­tottak. A jelenlévő lelkészek névsora így alakult: Asbóth Gyula, Bell Lajos, Brachna Gábor, Buthy Dénes, Egyed Aladár, Fiiszár Ferenc, dr Gerő László, Juhász Imre, Markovits Pál, Ormai Já­nos, Pátkai Róbert, Tessényi Kornél és Varga László (később érkezett Turcsá­­nyi Gyula). Világi delegátusok és láto­gatók voltak a következők: dr Lestyán János, Donó Márton, Márton Jánosné, Varga Lászlóné, Botos Imréné, Kató Antalné, Németh Elekné, Ignátz János­­nó és Balogh Ferenc. A megbeszélés során megemlékeztek a nagyvilág két távoli pontján nemré­gen megalakult magyar evangélikus gyülekezetről: az egyik az ausztriai Bécsben, a másik az ausztráliai Mel­­bcurneban. Pátkai Róbert lon­doni lelkész személyesen tolmácsolta az európai magyar evangélikusok üd­vözletét. Levélben köszöntötte a Kon­ferenciát P ó is f a y György cara­­casi lelkész. Délben a helyi gyülekezet Oltáregylete ebédre látta vendégül a résztvevőket. Délután 2 óra 10 perckor drFiank­­lin Clark Fry, Egyetemes Egyházunk és az Evangélikus Világ­szövetség elnöke, az egyházi gyűlések megnyitására előírt istentiszteleti rend szerint tartott áhítatot. Majd e szavak hangzottak el: “Most pedig hivatalosan megnyitottnak nyilvánítom az Ameri­kai Evangélikus Egyház Magyar Kon­ferenciája alakuló ülését — az Atyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek nevé­ben. Ámen.’’ Elnök ezután bejelentette, hogy a nyelvi érdekképviseletek (konferenciák) megalakulásához szükséges minimális 35 kérvényező szabályától az egyetemes egyház az ö személyes közbenjárására eltekintett s igy a Magyar Konferencia kisebb létszámmal is megalakulhat. — Megállapította, hogy a kérvényező 17 lelkész (a szeptemberi számunkban kö­­zöltekhez még csatlakozott Kunos Jenő, Pósfay György és Turesányi Gyula), valamint 12 gyülekezet megfelel a kö­vetelményeknek. Ezzel a Magyar Kon­ferenciát hivatalosan megalakultnak je­lentette ki. Megnyitó beszédének további részé­ben dr. Fry rámutatott arra, hogy az ún. Konferencia szabad és önkéntes; szövetkezést jelent, tehát nincsen az egyházkerülethez, vagy önálló egyház­­testhez hasonló jogállása, illetve tör­vényhozó ereje. Mégis roppant felelős­ség nyugszik ennek a csoportnak a vál­lán. “Ti vagytok azok, — mondta dr. Fry — akiknek a feladata az, hogy ‘sza­bad körülmények között’ mentsétek át és vigyétek tovább a szó legnemesebb értelmében vett igazi magyar evangé­likus ősi hagyományokat. Erre az egész világon ma az ame­rikai magyar evangélikusoknak van meg a legtöbb lehetősége. Éljetek ez­zel a lehetőséggel és építsetek népetek evangéliumi hitén, hűségén és intelli­genciáján.” Ezután került sor a Magyar Konfe­rencia működési szabályainak megtár­gyalására és elfogadására (a hivatalos magyar fordítás megállapítása után en­nek szövegét is közölni fogja lapunk.) Majd pedig a közgyűlés jóváhagyta, ill. véglegesítette a detroiti ülésszak által kijelölt tisztikart: Brachna Gábor fő­­esperes (elnök), Ormai János esperes (alelnök), Juhász, Imre jegyző, dr. Les­tyán János pénztáros. £ Továbbá foglalkozott a közgyűlés az ERŐS VÁR szerkesztőjének, Egyed Aladárnak korára és egészségi állapo­tára való hivatkozással benyújtott le­mondásával. Három éves jó szolgála­táért köszönetét mondtak s a lemondást sajnálattal elfogadták, egyben megbíz­va Juhász Imre kiadót a szer­kesztői teendők ideiglenes ellátásával. Több más folyó ügy tárgyalása után i közgyűlés este 6:30-kor O r m a y János esperes imádságával ért véget. Juhász Imre KÉREZZ . , .- FELELÜNK Protestáns rádiós Félóra Cleveland. Ohio Kérdés: Olvasónk kifogásolja, hogy Cleve­­landban minden vasárnap délután 4 órakor magyar-nyelvű rom. kát. vallá­sos félóra van és — minket vonva fele­lősségre, — kérdezi, miért nincs pro­testáns vallásos félóra is? Felelet: A rádióadás pénzbe kerül. Római ka­tolikus testvéreink ezért a vasárnapi félóráért a WXEN-FM rádióállomásnak a szokásos díjat fizetik. Az adás árát önkéntes adakozók fedezik, hogy az egyházi pénztárt tehermentesítsék eb­ben a tekintetben is. Érdeklődtem a mindennapos magyar nyelvű adás igazgatójánál, (aki azt mondta, hogy ő a lehetőséget a protes­tánsoknak is felajánlotta, hiszen ö ma­ga is református. így tehát azt aján­lom. hogy ne bosszankodjék a római katolikus /vallásos rádió-félóra miatt, hanem inkább örüljön neki és fellelke­sedve példájukon, indítson mozgalmat a protestánsok között, hogy a cleve­landi 3 református és 2 evangélikus egyház hívei összefogva,, szerezzenek minden vasárnapra egy-egy sponzort. V2gy maga az 5 [helybeli magyar pro­­testáns egyház vállalja minden ötödik vasárnapon a reáeső részt s akkor lesz protestáns vallásos félóra is minden vasárnapon. (Szerk.)

Next

/
Thumbnails
Contents