Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-10-01 / 9. szám
EBŐS VÁB „Egyedül hit által...” Ez az Ige a reformációi keresztyénség egyik alapvető tanításának összefoglaló tétele. Értsük meg elménkkel, érezzük át életformáló igazságát szívünkkel s építsük bele életgyakoiiatunkba akaratunkkal. A Biblia értelmében ez a szó ‘‘hinni” nem jelent egyet bizonyos hittételek értelmi elfogadásával. Elhiszem, igaznak tartom, amit a Szentírás tanít. Ha csak ezt teszem, akkor még nem, vagyok hívő. Akkor még csak egy felfogásom, egy nézetem van, de még nincs hitem. Aki így értelmezi a hitet, az arra a téves következtetésre juthat, hogy "csak” az “igaz hit”, ‘‘csak’’ valami bibliai kijelentés “igazként való elfogadása” a lényeges, s az igaz élet pedig nem olyan fontos. Aki így gondolkodik, az végzetes tévedésben van. A hit nem valamiféle “nézet”, a keresztyén hit nem egyfajta humanista világnézet a sokféle hasonló világnézet közül. A protestáns keresztyénség sohasem lehet azonos egy bölcseleti vagy politikai szabadelvű világnézettel. “Nézete, — írja egyik protestáns hittudós — csak a nézőnek van, aki átsétál az életen, de nem annak, aki harcol az életben.” Isten éppen azt tiltja meg nekünk, hogy az élet vándorlegényei legyünk. Azt akarja, hogy harcosokká váljunk. Csak a küzdelemben értheti meg az ember, hogy mire gondoltak a reformátorok, mikor azt mondták: “hinni”. .Mit "Ihiszel” fez azt jelenti: kiben bizakodói, kinek fogadtál hűséget? Isten nem az elméleteinkre, nézeteinkre kíváncsi, hanem az életünkre. Élni Istennek, ezt jelenti:hinni. Azt jelenti, hogy teljesen Istenéi vagyunk. De nem akármiféle Istené, — hanem az igaz Istené, aki egyedül Jézus Krisztusban jelentette ki magát. “Egyedül hit által” juthatunk Istenhez. Imádságainkkal, erényes életünkkel, jóoselekedeteinkkel nem szerezhetünk olyan érdemeket, amelyekért Istent mellénk tudnánk állítani. Ne bízzuk el magunkat. A polgári becsületesség mértéke szerint bármilyen jónak, kifogástalan jellemnek tudjuk is magunkat, Isten szeméb'en bűnösök vagyunk. Az ő követeléseinek a magunk erejéből nem tudunk eleget tenni. De kétségbe sem kell esnünk, mivel azt érezzük, hogy nem lehetünk “eléggé kegyesek”. A Szentírás szerint nem mi teszünk eleget Istennek, hanem Isten maga tesz eleget magának és nekünk. Nem szabad arra számítanunk, abban reménykednünk, amit mi teszünk, hanem egyedül csak abban, amit Isten cselekszik. Amikor már minden erőnk csődöt mondott és ‘egyedül” csak Istenben bizakodhatunk, akkor tudjuk meg igazán, mit jelent: hinni. Amikor már nem építünk olyan magabiztos fölénnyel tudásunkra, képességünkre, vagyonúnkra, hatalmunkra, hanem alázatos lélekkel valjj|uk: f'nncsen másban reménységünk itten, csak Tebenned erős Isten” — akkor hiszünk igazán, akkor válunk a valóságos Isten tulajdonává. így hinni, ‘ egyedül” csak Istenre építeni, nehezebb minden, Isten kegyelmét megnyerni akaró kegyes életgjakorlatnál. Nem is vagyunk erre képesek a magunk erejéből. Nem tudjuk önmagunkat megtagadni és csak Benne bízni, magunkat csak az ő akaratának alárendelni. Ez a mi erőnket felülhaladja. Isten cselekedte meg azt is helyettünk és érettünk — a Megváltó keresztjén. Ott összetörik büszkeségünk és csak önmagunkban való bizakodásunk és ott közelít hozzánk az Űr, mint egyedüli segítség. “Egyedül hit által” azt jelenti, hogy Krisztus keresztjében megismerjük minden cselekedetünk nyomorúságát, megismerjük azt, hogy nem mi, hanem Isten munkálja a mi üdvösségünket, a világ üdvét és megmenekülését. Egyedül Isten az erős. egyedül ő a jó, egyedül ő visz a célhoz. De vajon, — kérdezhetné valaki, — ettől az egyedül istenben való bizakodástól nem válnak tétlenné az emberek? Az apostolokat, Luthert és a többi reformátort nem ez a hit indította-e állandó cselekvésre? Ez a hit adott mindig erőt a keresztyénség Ihithöseinek Krisztusról való bátor bizonyságtevésre, ezáltal lettek ‘‘cs'elekvök”. — Nem ismerték a közönyösséget. Vajha mi, a refomátorok mai lelki örökösei, ugyancsak felismernénk ennek az begyedül” Isten cselekedeteire építésnek, "egyedül” a Benne reménykedésnek minket is erősekké, cselekvőkké formáló diadalmas hatalmát. Azért vagyunk olyan közönyösek, keresatyénségünkben azért állunk olyan gyengén, 3. oldal szegényesen, mert a magunk erejét, tudását, gazdagságát olyan nagyra tartjuk. A magunk poitikal böcselkedéseíben, gazdasági, társadalmi elméleteinkben bizakodounk, azokra építünk, azoktól várjuk a jobb jövőt. — Isten ereje csak ott tud hatalmassá lenni, azokban az emberekben tud csodálatos dolgokat véghezvinni, ahol az emberek gyengének tudják magukat. Ezért kell hittel vallanunk: “Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk, De küzd velünk iá hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Ég és föld Ura Ő a mi diadalmünk.” Asbóth Gyula “A MAGYAR SZABADSÁG - HARC 1959-ban” írja egyik amerikai protestáns j.gehifdetö, — halálos csapás volt 'a bolseviizimusra. Ma még talán ezt Miem vesszük éls^re, de egykor a történelem majd igazolja, Budapest utcáin nem hiába omlott annyi (vér. A gyermek szabadságharcosok az űr harcosai voltak. Isten őket is mint a hozzájuk hasonló szabadsághősöket arra használta fel és használja fel a jövőben is, hogy megbüntesse azokat a népeket, amelyek Istent átkozzák s ellene küzdenek. Isten hosszú ide% türelmes lehet a kommunizmussal szemben, de türelme fogytán jön az ö büntetése, amelyik éppen olyan nagy lesz, mint amilyen nagy volt az ő türelme.” L W. A. LUTHERÁNUS VILÁGAKCIÓ AZ EVANGÉLIKUS SZERETET-SZOLGÄLAT VILÁGOT ÁTÖLELŐ KARJA ODAADTAD-E MÁR EZÉVI ADOMÁNYODAT?
