Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-07-01 / 7. szám
ERŐS VÁR 7. oldal • Az európai magyar evangélikusok közti lelkigondozói munka Svédországban 10 ±5 előtt aránjlag kevés magyar élt Készükre, valamint ,az odakerült magyarorszdgi menekültek részére Vajta Vilmos ösztöndíjas ilelkész tartott időközönként magyar istentiszteleteket, amiképpen a Hollandiába és az angol szigetekre karii.t magyar református theológusok is tartottak ilyen alkalmakat az említett országokban. 1947-ben azonban szerződéssel kb. 500 magyar család, ill. egyén érkezett mezőgazdasági munkásként Svédországba és az egyik nagyvállalat, amelyik Igen sok magyart alkalmazott gazdaságaiban, 1947 Advent 4. vasárnapján felkérte az alulírottat, hogy Közép-iSvédország nyugati részén, Värmland tartományban, a Brattfors-i templomban tartson a magyar protestánsoknak istentiszteletet. Ez a csoport az elkövetkező években is szorgalmasan járt a részükre tartott istentiszteletekre, majd, amikor a svédországi magyar ösztöndíjas lelkészek eltávoztak az országból, megkérte Terray László norvégiai magyar lelkészt, hogy a nagy ünnepek alkalmával jöjjön át Värmland tartományba és tartson részükre istentiszteletet. Ez a csoport — ma iStorforsban a värmlandi magyarok központja — majdcsak másfél évtizeden át kitartott a magyar istentiszteletek mellett és ma is meglátogatja őket minden hónapban a svédországi magyar protestánsok közt munkálkodó magyar evangélikus lelkész. Az ottani magyar lelkigondozás további történetéről azt mondhatjuk, hogy 1948-ban a Svéd Egyház segélyszervezete az akkor Svédországban élő magyar lelkészeknek meghosszabbította a tanulmányok folytatására adott ösztöndíjat, de ezt azzal a kikötéssel, hogy kötelességük szabadidejükben a svédországi magyar protestánsok között lelkipásztori munkát végezni, amelynek kész kiadásait az említett segélyszerv vállalta. Ez az állapot 1952-ig tarott, amikor Leskó és Vajta lelkészek elhagyták Svédországot, míg alulírott munkatársuk már két évvel előbb eltávozott onnan. Már 1949-ben Norvégiába került Terray László ösztöndíjas lelkész, aki 1951- ben gyűjtötte össze elsöízben magyar istentiszteletre az Oslóban élő kisszámú magyar protestáns csoportot. — Ettől az évtől kezdve a nagy ünnepei alkalmával mindig tartott e i söpört tagjainak istentiszteleteket, így a noryégiai magyar evangélikus munka is több, mint tíz esztendős. * 1955-ben érkezett Ausztriába Szépfalusi István lelkész, aki megpróbált bekapcsolódni a magyar lelkigondozói munkába,, bár hamarosan a volt nyugatmagyarországi területen lévő egyik osztrák gyülekezetbe került helyettes lelkészként. Azonban 1956-ban, a magyarországi felkelés kitörésekor Béc=>be került és a Lutheránus Világszövetség, menekültgondozó- és segítőszolgálatába kapcsolódott bele. A nagyszámú magyar menekülttel együtt több magyar ^evangélikus lelkész órkjezett külföldre. Részükre a különböző táborokban, települési központokban istentiszteletet tartottak a lelkipásztorok és azok, akik más országokból — több esetben tengeren túlról — érkeztek a menekültek közti szolgálat végzésére. — E munkai Szépfalusi István irányította, aki a menekültek továbbvándorlása után is e munkában maradt és ma, az örisziget-i magyar evangélikus gyülekezet lelkészén, Teleky Bélán kívül az egyetlen szolgálatot teljesítő magyar evangélikus lelkész Ausztriában. Amint a legutóbbi hírek azt megerősítették, sikerült az osztrák evangélikus egyház keretébe beillesztenie a bécsi (és környéki) magyar evangélikus szórványgyülekezetet, amely öt lelkészévé meghívta és amelynek állásába őt az illetékes osztrák egyházi főhatóság be is iktatta. A Már a menekült-áradat első hullámainak a tovább-vándorlásakor több magyar lelkész vándorolt a menekültekkel más európai államokba. Így került Gémes István Dániába, Lehel László Franciaországba, Pátkai Róbert Angliába, majd Gémes István továbbvándorlása után — Glatz József Svédországba. — Németországba Szabó CSAK A KABÁTOD CSÜCSKÉT Uram, csak a kabátod csücskét engedd, bogy fogjam. S add nekem, hogy e nagyhangú, vad ricsajban, egymást tipró, vásári zajban, így kössem hozzád életem. Mikor megállasz, megállók én is, mikor leülsz, lábadhoz ülök. S hűségesen és kutyamódra várok a halk, indító szódra. Aztán . . . követlek, hogyha tűröd. Nem kívánom, hogy simogass meg, Uram, talán ne is vedd észre, hogy a kabátod csücskét tartva, valaki ott jár fütyörészve a lábad mellett, hisz nekem, nem a kezed kell, nem az ujjad, csak engedd, hogy hozzásímuljak az oldaladhoz s így vigyem, .a lábak közt szabadra vágyam, nagy biztonságod lábnyomában. E á y Ferenc
