Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-05-01 / 5. szám

8. oldal ERŐS VÁR NEW BRUNSWICK CLEVELAND — ELSŐ Lelkész: Brachna Gábor Egyháztauácsunk június 3-án sze­retné megtisztelni szeretet-délután és valószínűleg ebéd keretében az 55. szol­gálati évéhez érkezett Oltáregyletet. Azt a szolgálatot szeretné megköszön­ni, amit ez a női egylet adott gyüleke­zetünknek több, mint félévszázad alatt. Az Oltáregyletnek 150 aktív tagja van. Május 15-én a clevelandi eV. nöegyletek tartják nálunk konferenciájukat és kö­zös istentiszteletet tairtanak temp­lomunkban. Május 20-án ugyancsak a városi ev. ifjúság tart egynapos ifjúsági gyűlést, mely minden valószínűség sze­rint egy új ifjúsági szervezetnek az a- Iapjait fogja előkészíteni az új egyház­ban. Delegátusokat nevezett ki a pres­bitérium úgy a zsinati gyűlésre, vala­mint a Magyar Konferencia összejöve­telére, mely jún. 29- és 30-án lesz Det­roit Michiganban. Többen jelentkeztek már a júl. 1-7-ig tartandó nyári konfe­renciára és nyaralásra, mely Lakeside, Ohióban lesz. —Konfirmációra tíz gyer­meket készítettünk elő kétéves tanítás alapján, akik június 10-én, Pünkösd ün­nepén vesznek először Ürvacsorát. DETROIT Lelkész: Asbóth Gyula (Templom: 8153 Thaddeus St. Tel.: VI 1-3077. — Istentiszteletek: vasárna­ponként de. 10-kor angol és vasárnapi iskola, 11-kor magyar. — Nagyhéten minden este áhítatot tartottunk. Az ün­nepi istentiszteleteinken mind az an­golon, mind a magyaron nagyszámmal vettek részt híveink. Az úrvacsorázók száma emelkedett az előző évekéhez viszonyítva. Az Oltáregylet nagyszom­baton délelőtt az egyház javára kalács­­vásárt rendezett. A 228 kalácsot egy éjszaka és egy fél nappal feláldozásával Mrs Teréz Szalay, Steven Lajosné, id. Wida Lajosné ég íSzalay Károlyné test­véreink készítették. Isten áldja meg egyházunk javára végzett áldozatos szolgálatukat. Május 6-án, Búzás Imre presbiter-egyházfi testvérünk ajándéko­zásával, az Amerikai Magyar Ref. Egy­ház nagytermében, az Oltáregylet, az Iskolateremben elhelyezendő új asztalok beszerzési költségeire, rendkívüli társas összejövetelt rendez. —Temettük: Már­cius 27-én Mrs Sophie Letenyei és áp­rilis 11-én ifj. Bellák Sándor testvére inket. Feltámadunk! Lelkész: Molnár József (Ascension Luth. Church 247 Somerset St., Tel.: KI 5-4961) — Egyházunknál kibővített istentiszteleti rendet vezet­tünk be. Szükségessé vált egy korábbi angolnyelvü istentiszelet is, amely reg­gel 8:15-kor kezdődik. Emiatt a ma­gyar istentisztelet 15 perccel később, 9:15-köir van (a hónap 1. és 3. vasár­napján). —■ Második angol istentisztelet ll-kor, vasárnapi iskola 10 és 11-kor van. — A gyülekezetét elszomorította Wallner Mihály és Verboczky János halála. A vígasztalás Istene erősítse meg a gyászoló családokat. — Március 25-én tagjaink sorába felvettük a kö­vetkezőket: Mrs JOhn Hold&worth, Bryan Coe, Richard Kern és felesége, valamint Louis Markman és felesége. — Dr Knudten, az egyházkerület elnö­ke levélben gratulált a gyülekezetnek, (hogy mind az egyházkerületi járulékot, (boríték jobboldala), mind pedig a Lut­heránus Világakciő kvótáját teljes e­­gészében elértük és befizettük. — Az új lelkészlak épülete a múlt hónapban — Ütmutató a Biblia olvasásához — HÜSV. U. 5. VAS. — MÁJ. 27 Heti ige: Ján 12:32 Napi igék (máj. 27- júu. 2): * V. Ján 16:23 30. — Fii 1:1-11. H Márk 1:35-39. — Fii 1:12 18. K. Kol 4:2-6. — Fii 1:19-26. Sz. Ján 17:11-26. — Fii 1:27-2:4. Cs. Mennybemenetel ünnepe. 'Már 16:14-20. — Fii 2:5-11. P. Kol 3:1-4. — Fii 2:12-18. Sz. Csel 1:13 26. — Fii 2:19-30. HÜSV U. 6. VAS. — JÜN. 3. Heti ige: Zak 12:10 * Napi igék (jún. 3-9): V. Ján 15:26-16:4. — Fii 3:111. H. Ján 14:15-21. — Fii 3:12-16. K. Ján 15:17-21. — Fii 3:17-4:1. Sz. 1 Kor 2:12-16. — Fii 4:2-9. Cs. Ján 7:37-39. -- Fii 4:10 23. P: Zsid 11:32-40. — Csel 1:114. Sz. Jel 21:1-5. — Csel 1:15-26. elkészült. Ez lehetővé tette, hogy a ré­gi parókiát, némi átalakítás után, a vasárnapi iskola vegye használatba. — NEW YORK Lelkész: Varga László Nagypénteken csaknem, busvétkor ■teljesen megtöltötte kicsi templomun­kat a híjvek serege, akik boldogan ünne­pelték először templomunkban a Ihus­­vétot. A két ünnepen közel százan Já­rultak az Ür szent asztalához. — Az ünnepek előtt szokás szerint pásztor­­levelében hivta fel a lelkész a közelgő ünnepekre a testvérek figyelmét, akik­kel közölte az ünnep templomi program­ját is. — Az ünnepek körül öt beteget látogatott meg a lelkész, akiknek ki­szolgáltatta az Úr szent vacsoráját is. — Hús vét utáni vasárnapon tíz új egy­háztagot és három gyermeket vett fel ünnepélyes keretek között a lelkész egyházunkba, akik az elmúlt husvét óta léptek be abba- — Templomunk címe: 311 East 83 St., tel.: REgent 7-1030; lelkész lakása: 1627 Second Avenue, tel.: BUtterfleld 8-2473. — kenyér PÜNKÖSD — JÜN. 10. Heti ige: Zak 4:6 * Napi igék (jún. 10-16): Pünkösdvasárnap Ján 14:23-31. — Csel 2:1-13. Pünkösdhétfő Ézs 44:1-8. — Csel 2:14-36. K. Ján 6:44 51. — Csel 2:37-47. Sz. 4 Móz 11:16-17, 24-29. — Csel 3:1-10 Cs. Ef 2:17-22. — Csel 3:11-26. P. Ef 4:11-16. — Csel 4:1-22. Sz. Mát 28:16-20. — Csel 4:23-31. SZENTHÁROMSÁG — JÜN. 17 Heti ige: Ézs 6:3 • Napi igék (jún. 17 23): Szentháromság ünnepe Ján 3:1-5. — 1 Móz 1:1-25. H. 5 Móz 6:4-13. — 1 Móz 1:26-2:3. K. Kol 2:1-9. — 1 Móz 2:4-25. Sz. Ef 4:1-6. — 1 Móz 3:1-13. Cs. 1 Tim 3:14-16. — 1 Móz 3:14 24. P. Ef 1:3-14. — 1 Móz 4:1-16. Sz. Jer 23:16-29. — 1 Móz 6:5-22. — Ji — Mindennapi

Next

/
Thumbnails
Contents